Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-12-08 / 49. szám

779

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

aitio virágzó korszakában egész városok és hatóságok, mivel az egyház által elitéit eretnekeket nem akarták máglyán égetni el, vagy épen az inquisitio börtöneinek földalatti sötét üregeiből kiragadták azokat, mind addig egyházi átok és interdictum alatt állottak, kitéve az ellenük küldött fenyitő csapatok mindenféle zaklatásainak, a mig csak bünbánólag meg nem hódoltak, erős poenitentiat nem tartottak és büntetéspénzt nem fizettek- A Rómához szítók azon rég ismert tarthatatlan mentsége, a melylyel az inquisitio kegyetlenségeit az egyháztól és pápáiktól elhárítani akarják, hogy t. i. ama vértörvényszék állami intézmény volt, Francziaországra épugy nem alkalmazható, mint egyéb államokra, habár ott az állam jobban előtérbe lépett is és az inquisitiot jobban korlátok közé szorította, mint másutt; mert a mozgató erő itt is Róma és annak papsága volt, melynek legkimagaslóbb képviselőit jól ismeri a történelem. Tournon bibornok és a pápai követ biztatták I. Ferenczet református alattvalói gyilkolására, kiket előtte államveszélyes, királygyülölő lázadókként tüntették fel, a parlament és magistratus háta mögött pedig az inquisitio lappangott, az eretnekek kiirtásában engedelmes eszközeivé kényszerítvén azokat. Hisz épen abban az időben kapott az eretnekgyilkolás uj impulsust az Alpesek felől, magából a szent városból Rómából, a hol 1542-ben III. Pál pápa alatt a reformátiónak Olaszországban, különösen a nevezetesebb városokban, meglehetősen elszaporodott hivei ellen behozták az általános szent inquistiót, a mely azután munkáját .nagy buzgósággal végezte is. Midőn pedig IV. Pál, ez a sivár lelkű fanatikus, az akkor megújított és tökéletesített inquisitio megalapítója és legbuzgóbb alkalmazója, a ki szokott csütörtöki munkáját, az eretnek itéloszékek vezetését még akkor sem tudta abban hagyni, a mikor az ellenség Rómába bevonult, lépett a pápai trónra (1555—1559), fiancziaországi szegény református testvéreinknek még kegyetlenebb üldöztetéseket kellett szenvedniük. Sőt arra is kísérletet tettek ez időben, hogy az inquisitiot spanyol mintára honosítják meg Francziaországban (tehát az államhatalomtól függetlenül, egy fő inquisitor és legfőbb inquisitionális tanács vezetése alatt); ebből a czélból ki is nevezték főinquistorrá a fentebb már említett Őri Mátyás dominikánus barátot, főbiztosokká három franczia tábornokot. Ezen bibornokok közül az egyik — az intézmény tervelője, melynek IV. Pál pápát is megnyerte — Lotharingiai Károly volt, a ki 1. Ferencz utóda, II. Henrik alatt ép olyan végzetes szerepet játszott, mint Tournon érsek I. Ferencz alatt. A spanyol inquisitio meghonosítására irányult törekvését nem koionázta olyan fényes siker (?) mint a pyráenei félsziget akkor hatalmas országában, mivel az iuquisitionális törvényszékekhez parlamenti tanácsosok is neveztettek ki, de azért a reformátusoknak nagyon sokat ártott, kikre az üldöztetés legszomorubb évei ekkor következtek el, további bizonyítékául ama fentebbi állításunknak, hogy habár a francziaországi reformátusok üldöztetésénél látszólag a királyság és világi törvényszékek állottakjs előtérben, de az egész ádáz hajsza hátterében Róma papsága állott.

78(*

Hogy mi mindent követtek el ama szorongattatásokkal teljes években francziaországi hitrokonainkon, majd azzal még foglalkozunk részletesen ; előbb azonban említsük meg azon utolsó, de kegyetlen máglyahalált, mely I. Ferencz alatt 1546. novemberben történt Meauxbanr mely városnak 60 lakosát fogatta el akkor a magistratus egy istenitiszteleti összejövetel alkalmával s vettette tömlöczbe. 14-et közülök eretnekségért és lázadási kísérletért nyilvánosan megégettek, a többieket keményen megbüntették. Hasonló látványosságok Francziaország egyéb városaiban is láthatók voltak akkor; a legvérlázitóbbak, a legemberetlenebbek Provence városaiban, a melyekben egy igazi inquisitor rém, egy Jean de Rome nevű barát utazott ide-oda. A kezébe került áldozatokat ördögi kegyetlenséggel kínozta, hogy necsak az életet csikarja ki belőlük, hanem zsebükből a pén/t is (a mire az inquisitor urak sokszor nagyobb gondot fordítottak, mint az eretnekek életére) ; forró fagygyuval megtöltött magas szárú csizmát huzatott fel a szerencsétlenekkel, kiknek fájdalomkiáltásaira gunykaczajjal felelt a szörnyeteg. Tiz esztendőn át folytatta ezt a pokoli eljárást.

I. Ferencz uralkodásának végén már eléggé szomorú a reformátusok helyzete, de az üldöztetés minden iszonyatosságait mégis a következő két uralkodó alatt kellett megismerniük. Azonban szenvedéseik szaporodásával egyenlő arányban nőtt a reformátusok hitbüsége, lelkesültsége, hősies bátorsága, halál megvetése oly annyira, hogy az ifjú erőtől duzzadó egyházat a legválogatottabb kínzások és üldözések sem voltak képesek megtörni. Ezen minden áldozatra kész hithüség kifejlődésére igen jelentékeny befolyással volt azon halált megvető elszántság, a melyet a valdiak az 1545-iki vérfürdő alkalmával tanúsítottak ; ekkor ragadt át az a lelkesültség, mely félelmet nem ismerve gúnyos dac/czal nézett szemébe minden üldözésnek, melynek II. Henrik és II. Ferencz alatt kitéve voltak.

Dr. W. Calaminus után. (Folyt, köv.)

s.

Kupi temetés decz. 2.

A fene írott napon, hideg, zord időben temettük el a meleg keblű apát s jó barátot, Sebestyén János lelkész társunkat 58-ik évében.

Hirtelen hunyt el nov. 20-én estve egy hallgatója házában, midőn annak az Arvaházi naptárt megvételre ajánlotta.

Minő összetalálkozás / Arvaházi naptár és 6 árva! !

Mert fí-an vaunak az apátián, anyátlan árvák . . . Hatan ! és kenyér nélkül, vagy igen kevés kenyérrel. No, a mi kerül egy 6—700 forintos református lelkész fiókjában, a ki 4 fiút taníttatott, és egy leányt, egyet pedig házánál nevelt.

Szegény árvák ! ha a ti jó atyátok csak egy hóig is él s pár napig, s az a nemes szív meg nem hül 1895. évben, más a ti helyzetetek is . . .

Megjelent 16 lelkész : az esperes Takácsiból, az adász-