Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-11-24 / 47. szám
743 DŰNANTŰLI PROTESTÁNS LAP 744 isteni félelemben megoszlik Gamálielek lábainál növekedést vegyen abban a tudományban, melyet könyveiből nem tanulhatott meg: mit gondolunk, vájjon az ilyen körülmények között nyert benyomás lesz-e olyan mély, olyan komoly, és olyan ünnepélyes, miut a minőre el volt készülve ? . . . A lelkészi értekezletre vagy vau szükség, vagy nincs. Ha nincs: akkor kár opus operatumot csinálni; ha pedig az idők jele arról győz meg benniiuket, hogy mélyebb vizekre is kell vinnüuk a hálókat s e féle orgánumra csakugyan szükségünk van: akkor kell találni módot arra, hogy ez hivatásának megfelelni necsak akarjon, de tudjon is. Szükséges alapszabályt alkotni, ha nincs,— revideálni, ha van. — Szükséges érvényesíteni a munka felosztás elvét, hogy egyikünk vagy másikunk elfoglaltsága ne képezhessen lényeges akadályt a munka m jgkezdésében vagy folytatásában. Es ha nrndezekhez hozzájön egy bizonyos, nagyobb arányú érdeklődés, mind egyházi, mind világi részről, akkor ha egyelőre nem vouul is be közénk a Patay kartárs ur által protezsált pietismus, de meg fogjuk látni, hogy értekezletünk mint egy jól felszerelt s kellőleg megolajozott gépezet, könnjTen, gyorsan és jól végzi munkáját, mig most, mint a keuetlen szekér csak erőltetve halad, kevés teher alatt s kicsinyes akadályokban is megsüllyed és fülsértő hangot ad. (Vége köv.) Rácz István. Kerületi közgyűlés. Kerületünk a lapunkban annak idején jelzett közgyűlését folyó hó I9-én Tisza Kálmán főgondnok és Vályi Lijos helyettes püspök elnöklete alatt tartotta meg a gyűlési tagoknak épen nem oly nagy érdeklődése mellett, mint a hogy azt gondoltuk, a mennyiben a gondnoki karból csak négyen, az esperesek közül pedig öten jelentek meg. E körülmény felett annál több okunk van sajnálkozásunknak adni kifejezést, mert senki előtt sem lehetett titok, hogy kerületünk az elismerés első koszorúját ez alkalommal teendi le a lánglelkü s hazafias kötelessége teljesítéséért életét feláldozó nemes emberbarát és puritán egyszerüzégében szinte páratlan főpásztor kihűlt hamvaira. No dehát ilyen a világ folyása! Ilyenkor látja az ember annak a Pomp ej us-féle életbölcsességi mondásnak az igazságát s a világ élelmes fia ezt eszébe veszi. — Annál jobban esik nekünk, kiket jó lelke önzetlen szeretete nagybecsű bizalmának tett részeseivé, ismételten szentelhetni néhány perczet áldott emlékének. Az alakulásra vonatkozó hivatalosszerü bejelentések elvégzése után Tisza Kálmán, kerületünknek minden rendit és rangú tagjától csak az odaadó szeretet és legmélyebb ragaszkodás hangján említett főgonduoka, emlékezett meg pár rövid, az elköltözött nemeslelkü és nagytudományu főpásztor érdemeit ecsetelő szóban arról a uag}r veszteségről, mely kerületünket az átalakulás e válságos napjaiban érte. Kiemelte különösen a boldogultnak a könyvek iránti előszeretetét, s hogy e tekintetben mennyire igaza volt, mutatja az a körülmény, hogy könyvtára a hazai irodalom legnagyobb mérvű pártolását tünteti fel; oly mérvű pártolását, hogyha sokan jávnáuak a tehetősebbek közül az elhunyt nyomdokain. Magyarország adhatná e föld kerekségén a legmagasabb irói tiszteletdijat. Ámde ez a körülmény természetesen következményként vonta maga után, hogy a ki a szellemiekért ily mérvű áldozathozatalra szánja el magát, az hozzátartozóinak a mai világ felfogása szerinti oly anyagi helyzetet, mely az elfoglalt társadalmi állás iránt támasztott közkövetelményeknek minden igényét kielégíteni tudná, nem biztosíthatott. Hagyta övéire a legszentebbet, a legdrágábbat, a mocsoktalan nevet. Hogy erről a mindennapi lélek miként vélekedik, rég megmondta a koszorús költő már. Az elhunyt nemes lelket sirató őszinte fájdalomnak mindeukit elemi erővel magával ragadó hangján indítványozza tehát, hogy az elhuuyfc iránti szeretetének és elismerésének némi jeléül a boldogult kesergő özvegyének 600 frt évi tiszteletdijat szavazzon meg a közgyűlés. A minden oldalról általános helyesléssel fogadott elnöki indítvány elhangzása után Eötvös Károly kerületi tauácsbiró vette át a szót, s miután a legőszintébb elismeréssel adózott az idvezült főpásztor emlékének, szívhez és észhez egyiránt szóló okokkal mutatta ki a hálatartozás azon mérvét, melylyel a kerület Istenben boldogult főpásztora iránt tartozik, s indítványozta, hogy a mélyen sújtott özvegy évi tiszteletdija 1000 írtban állapittassék meg és kerületünk csak önmagát tisztelte meg, a midőn ezen indítványhoz egyhangúlag hozzájárult. A tiszteletdij folyóvá tétele az özvegyi kegyév letelte után kezdődik. A második indítványt kerületünk szeretve tisztelt főjegyzője s helyettes püspöke tette, kérvén a kei*, közgyűlést, hivatkozással az ősidők kegyeletes szokására s az elhunyt főpásztor kimagasló érdemeire, hogy rendelje el, miszerint az elnökség által megállapítandó s közzéteendő napoD, közfájdalmának kifejezéséül kerületünk minden egyházában gyászistentisztelet tartassák. A kerületi közgyűlés egyliangulag^fogadta el ezen indítványt is. A harmadik indítvány értelmében, melyet megint elnöklő főgondnokunk tett, elhatározta a kér. közgyűlés, hogy a folyó év tavaszán, a körülményekhez képest R.Komáromban vagy Sz.-Fehérvárott tartandó közgyűlésen, az istentisztelet alkalmával az újonnan választott püspök, vagy más kijelelendő szónok az elhunyt főpásztor érdemeit méltató emlékbeszédet tartson. Végül indítványozza főgondnok ur, hogy e mostaui kerületi közgyűlés fejezze ki jegyzőkönyvileg részvétét a mélyen sulytott özvegy és gyászoló család iránt, A Nagyméltóságu Beöthy Zsigmoud v. b. t. t. egyházmegyei gonduok ur által szerkesztett, a fájdalom őszinte hangján szóló, s a közgyűlés által a saját érzelmeit hűen kifejezőként fogadott részvétirat teljes szövege a következő: Méltóságos asszony ! A megválás néhai kedves férjétől, mely a szerető házastársak közt az életkor bármely szakában is mindig
