Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-24 / 47. szám

789

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

740

nyerünk, mert leendő lelkészeinknek nem lesz sem kedvük, sem pénzük egyszerre két-három gyámintézetnek is tagjává válni.“ Mikor a kéthárom szót kiejtette, nyilván azt gondolta, hogy ő szuperlativusban beszél. Pedig dehogy! Majd mutatok én egy gyámoldai fotográfiát. 1879-ben a komáromi egyházmegyében rendes lelkészszó lévén, mint kötelezett tag beléptem a gyámoldába s az alapszabályszerü 150 írt tőkét, 10 évre kiszabott rátákban, esedékes kamataival együtt, összesen 188 frtot becsülettel befizettem. De mivel tapasztalatból mentett számi tásom szerint abból az egy morzsából (50 frt), amit a gyámolda nyújtott, árván maradhatott családom meg nem élhetett volna: siettem az „Első magyar“ dúsan teritett asztalához, hogy ott egy szerény helyecskét foglaljak le enyéim számára. Kötöttem párezer forintos szerződést, •— és fizettem, fizetek és fizetni fogok életem fogytáiglan pár száz irtot- Hja, ha ón akkor tudhattam volna, hogy idővel féltuczat gyámoldának leszek kötelezett tagja! Akkor még eszmében is alig született meg a kerületi és e. gyámolda.

Majd jött a kerületi gyámolda szerény 4 forintjával. Lelkesen kardoskodtam az egyházmegyén amellett, hogy fizessük személyenként. — Leszavaztak a kollegák .. . már úgyis súlyosnak találták a terhet, — és fizeti azóta folyvást a gyámolda pénztára.

Mivel „az embernek elméje gondolja meg az ő utát, de az Ur igazgatja annak járását,“ a múlt évben Győrbe kerültem. Még meg se melegedtem, a boldogitásra hivatott karok körülöleltek: s gyere csak testvér! mielőtt a mi gyámoldánkba is kötelezetten belépnél, szúrj le 20 az az húsz o. m. é. forintokat lelkészi javadalmi különbözet czimén; mert igy diktálja ezt a §. Hiába próbáltam oldózkodni; hiába könyörög, tem: kérlek ne boldogitsatok! hiszen én már úgyis agyon vagyok és a jövő évben életbelépő Egyetemes által mindvégig agyon leszek boldogitva! Nincs pardon! Azt mondják: „volenti non fit iniuria!“ ami magyarán szólva ezt teszi: „te kerested, te lássad! És fizetem a kér. gyámolda 4 írtját; fizetek 4 frt lelkószértekezleti tagsági dijat; fizetek középtanodára (hogy ezen czimen a többi egyházmegyékben — avagy csak egyben is — fizetnek-e a lelkészek . . . kétlem. Csak mi tataiak vagyunk ilyen gavallérok. Hogy honnan ered e fizetés s hol van megirva annak

kötelező ereje . . . nem tudom.) 3 frt 02 krt; fizetek — kirovás szerint (!) 2 frt közalapi járulékot stb.

Mondd meg most már kedves Kristóf barátom, nem agyongyámolatott ember vagyok-e én ? Négy egyházi, két világi gyámolda (mert egy kiházasitási is fogva tart) és ráadásul egy n}Taláb sallang! Nem úgy vagyok-e, mint a ferbliben (tudós ember létedre jól tudod) az „ostorhegyes,“ aki, ha már betette a „vizit,“ kénytelen végig kiállani a veretést.“ Mondd meg, nem joggal vehetem-e ajkaimra a kesergő próféta szavait: „tekintsétek meg és lássátok meg, ha vagyon-e olyan“ agyonboldogitott ember, mint én vagyok ? ... . És „mindezeknek utána“ könnyen megtörténhetik, hogy a nagy verejtékezéssel müveit 4 gyümölcsös kert terméséből nem hárul vissza csak egy kis kóstoló se. Hogyan? ügy, hogyha 5 éven belül halok meg, özvegyemnek, árváimnak nein ad az Egyetemes semmit; sőt a semminél is kevesebbet; mert nagy kegyesen megtartja magának az én pénzem kamatját. (Ennél emberségesebb bármelyik biztositó intézet; mert egyszeri befizetés után is kifizeti a biztositott tőkét). Ha pedig megérném a szent lantos által zengedezett 70 vagy 80 esztendőt... akkor meg azért nem kapnak árváim, mert átlépték a § által húzott lineát! Nem tehetek róla; de az én természetem sehogyse tudja megemészteni az ilyen etikai i?!) igazságot! Erre azt mondjuk: az utódok boldogságát munkálni kötelességünk. Köszönöm szépen! Hát az élők iránt nincsenek kötelességek ? . , . Ha mindig csak az utódok boldogságát munkáltatják az élők, a jelen nemzedék rovására . , . majd egyszer csak utódok se lesznek.

Ha már a nyomorúság sivatag pusztájában kutat akarnak nyitni a „megfáradtaknak és megterheltetteknek“ : a munka nagy részét ne vévégeztessék a vérszegény papsággal. Követeljenek az államtól többet — elegendőt . . . oly régóta vagyunk ingyenes igavonói... lám, mennyire szivén viseli a „hazafias“ (!) és „nyomorgó“ (aki ott saját hintón nem járhat, már „nyomorgó“) alsó klérus kongrua-ügyót! Vegyenek nagyobb részt az általunk megteremtett és fen tartott közalapból; ami ügynökösködósünkből összehozott tüzkárbiztositási tőkéből és folyton befolyó évi visszatéritósekből ; a Baldacci-alapból stb. Ez jogos is, igazságos is, méltányos is; mig a külön-