Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-03 / 5. szám
H atodik évf olya m. £9. S'/,iS 851, Pápa, 1895. február 3. DUNÁNTÚLI ELŐFIZETÉSI DÍJ: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre 4 írt, félévre 2 frt.j Ä—---------------------K Az egyház és iskola köréből «SÍK® El ME. Mim HIVATALOS ■*« MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petítsor többszöri közléséért 5, egyszeriért 7 kr sorja. Ezenkívül bélyegdíj 30 kr.-fí. TARTALOM: A Protestantismus hivatása s teendőink. X -\- Y — Diakonia és a szegények egyházi gondozása, s. — Tárcza A pápai iskola történetének fő és alkorszakai. Kis Ernő. — Apróságok külföldről. Borsos István. — Necrológ. I. F. — Vegyes közlemények. — Szerkesztői üzenetek. — Hirdet és. — A protestantismus hivatása s teendőink. Egyszer theologus diákkoromban a kezembe került Pázmány hires Kalauza. A mint benne lapozgattam, igen bosszantott s majdnem érthetetlen volt előttem, hogy a nagy reformátorokat Calvint, Luthert olyanokul igyekezett föltüntetni, mint a kik egészen uj vallást hoztak létre, olyant, a melynek semmi köze sincs a keresztyénséghez. Nem átallotta Bellarmin után rájuk fogni azt sem, begy a reformátorok, mint valami hamis próféták, vallásuk terjesztésére az ördöggel szövetkezve csodákat és jeleket tettek, vagy legalább az ilyest megkisórlették és néha sikerült is nekik, néha pedig felsültek. A protestantisinusról való az a felfogás nemcsak a XVI. század mozgalmaiban uralta a katholikus kedélyeket, hanem meg van az ma is. Hirneves katholikus írók igyekeznek kimutatni, hogy a reformatio félreértésből, fonákságból származott. Ennek a törekvésnek egyetlenegy és nagyon érthető czélja van, t. i. a reformatio létjogosultságának elvitatása, letagadása. Katholikus szempontból ez az igyekezet egészen természetes; mer ha a kath. egyház hierarchiájával, intézményeivel, dogmáival, hagyományaival, szokásaival és visszaéléseivel együtt, úgy a mint van, az Ur Jézustól és az ő apostolaitól alapittatott: akkor a reformátiónak helye nincs. Csakhogy, hiába próbálják velünk elhitetni Perrone, Jansen és egyéb kath. Írók, hogy az ő egyházuk megőrizte a Krisztustól vett tiszta keresztyénséget; minket az evangeliom és az eg}diáz történelem egészen az ellenkezőről győz meg. Nagyon elhisszük, hogy fáj nekik az a gondolat, hogy a fényes múltú katholicizmus immár a múlté. Azt is szívesen elismerjük, hogy volt idő, a midőn hatása áldásos volt. De hát a történelem arra oktat bennünket, hogy az a világnózlet, mely a katholicizmus t letre hozta, megdőlt, s vele együtt ezen fejleményének is el kell enyésznie. A keresztyén vallás újabb felfogásának, olyan alakjának kell helyet adnia, a mely a modern világnézlettel öszhangban van. Egy szóval a reformáti) világtörténelmi szükségesség volt. S az a küzdelem, mely a katholikus és a protestáns irány közt folyik, ugyan olyan természetű élethalál harez, mint a melyet a zsidó és pogány irány indított meg a keresztyénség ellen. S mi hisszük és reméljük, hogy valamint ama küzdelemben a keresztyénség lett a győztes, úgy most is, a reformátióban megújhodott keresztyén szellem fog diadalmaskodni . Ezen kis értekezésnek a protestántismus hivatásának kimutatása volna a czélja. Erre nézve a történelem nyújt legbővebb felvilágosítást, ha t. i. kimutathatjuk, hogy a reformatio világtörténelmi szükségesség volt. A közép kort s különösen annak néhány' századát a „sötétség korszakának“ szokás nevezni. És méltán. A tudatlanság, a lelki vakság ideje volt az. Sokan a keresztyénséget szeretnék érette felelőssé tenni, mivel annak kezdete történetesen összeesik a keresztyén vallás uralomra jutásával
