Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-11-03 / 44. szám
693 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP-694 készekre megállapított feltételeket vagy ök magok, vagy a tanintézetet fentartó testület vagy pártfogoság ép oly mértékben teljesítik," oly értelemben kívánja módosíttatni, hogy a theol. tanárok ne fakultative, hanem kötelezóleg legyenek a gyámintézet tagjai. A mi a fegyházi lelkészeket s azon vallástanárokat illeti, a kik semminemű vagy talán csak egyházmegyei vagy kerületi gyámintézetnek tagjai, ezekre nézve a kötelező tagság természetes s azon intentoinak meg!elelő, hogy ne legyen az egyház állandó lelkész-alkalmazottai között senki, kinek családjáról ezután gondoskodva nincs. Egészen más megítélés alá esnek azonban a theol. és azon vallás tanárok, a kik valamely tanári gyámintézetnek kötelezett tagjai. Ezekre s illetve a theol. akadémiai tanárokra az önkéntes belépés már lett javasolva, mivel a theol. akad. tanároknak az országos nyugdíjintézetből kizárása az egyetemes egyháznak mintegy kötelességévé tette a rólok s illetve családjaik jövőjéről való gondolkodást. Csak amennyiben a tanári gyámintézetek ezt kellő mérvben teljesíteni nem képesek, van helye és indoka az egyetemes gyámintézetbe belépésnek s illetve a belépés megengedésének. — Általánosan kötelezővé tenni tehát minden theol. s vallástanárra nézve a belépést egyáltalán nem lenne kívánatos, sem méltányos. Nem kívánatos mert az által a gyámintézet mit sem nyerne, sőt bizonyos összegű tőkét kötne le; nem méltányos, mert azok, kik más gyámintézetnek kötelezett tagjai, nagy mértékben meg lennének terhelve az intézetbe való belépéssel. így p. o. a rendszeresített tanszékeken alkalmazott vallástanárok tagjai az országos nyugdíjintézetnek s mint ilyenek, fizetésüknek 83%-át tartoznak alapdij s 2:'f0-át évi járulék gyanánt fizetni. Ha még ehhez alapdij gyanánt 10°/o s további járulék gyanánt 2'|20[0-ot lennének kötelezve az egyetemes gyámintézetbe beszolgáltatni, ez nemhogy jótétemény, hanem határozottan elviselhetlen teher lenne reájok nézve. Hasonlóan áll a dolog a theol. tanárokkal, akik szintén kötelezett s p. o. a dunántúli egyházkerületben a most készülő tervezet szerint ugyanazon kötelezettségekkel megterhelt tagjai a főiskolai tisztviselők részére felállított gyámoldának, mint a vallástanárok az országos intézetnek. — Lehetne ugyan ellenvetni, hogy hisz a lelkészek is tagjai az egyetemesen kívül nem csak egy, hanem néhol két gyámoldának is, azonban a különbség mégis lényeges és szembeötlő. E gyámoldákba ugyanis a belépés nem kötelező s a tagokat sem terheli meg annyira, mint a tanári gyámoldák, úgy hogy a lelkészeknek lesz egy gyámoldájok, melybe belépni mindenki köteles s azután a melybe belépés tetszésökre van hagyva: ellenben — ha a dunamelléki javaslat elfogadtatnék — lenne a theol. és vallástanároknak két oly intézőtök, melyek mindegyikének mindnyájan kötelezett tagjai lennének, oly terhekkel megróva, a melyeknek hordozása magát a megélhetést nehezítené meg, amit pedig előidézni egyházunknak bizonyára nem áll érdekében. Hr. Horváth József. Egyéni észlelődós Pápán! Kegyelete« érzelmekkel, tisztelettel gondol az ember mindenkor azokra a helyekre, melyek mint a tudományok világitó tonnái századokon át vezérelték, irányították sokaknak ezreknek, egész nemzedékeknek lépteit, gondolkozását az életnek háuykődó tengerén; a melyek a művelődés s tudomány áldásainak, vívmányainak elhintegetésével segítették elébb vinni az emberiséget a haladás, a cultúra, az anyagi és szellemi jóllét azon magas fokára, melyen az ma áll, a mikor az ember maga kénytelen meghajolni, bámulattal, csodálattal adózni az emberi szellem tüneményszerü bámulatos művei és alkotásai előtt. Az a fény7, a mely azokról a helyekről kisugározik, azok az eszmék, a melyek annak falai közül még a lengedező szellő által is elvitetnek, ollyanok az emberiség életében, mint a tápláló eső a nagy természet háztartásában, hogy nyomában dusabbau tenyészik az élet, üdébben sbájlóbban nyilik a virág, a fák gazdagabban táplálják duzzadó bimbóikat. Protestáns főiskoláink és azok között kerületünk főiskolája, Pápa is, szálló időkkel, múló századok romboló enyészetével daczoló, azok által soha el nem törölhető betűkkel vésők fel nevüket az általános,főleg azonban hazánk mivelődési történetének lapjaira. Hány ezeren, meg ezeren növekedtek ez almamáterek kebelén közmunkások, közkatonák, kik lankadatlan kitartással, áldásdús tevékenységgel hatottak közre a nép felvilágosításának, nevelésének, fizikai összes képességeinek fejlesztése érdekében, át ültetve árok keblébe is egy-egy sugárt abból a fényből, egy-egy magvat abból a dús tárházból, a mit ebből a kifogyhatatlan központi erőből hoztak az életbe magukkal! Hányán növekedtek azok kebelén vezérek, kimagasló dicsekedéssel emlegetett alakok, kik miként a sötét éjszakán a csillagok, nem csak kölcsönözték, de önmaguk szülték, gyújtották másokat hivogatólag, boldogitólag a világitó fényt, bámultatva az őket csak távolból követhető tömeg
