Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-08-11 / 32. szám

51? DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 512. tantismusnak. A missziotanács ugyanis ez év ápril havában tartott gyűlésén Harsányi kérését megadta sa new-yorki lelkészi állomás betöltését Moody András budapesti skót lelkészre bízta. Ennek ajánlata azután végleg megerősitte­­tett a missziónak a múlt hónapban tartott ülésén, mikor is Demeter Bertalan, volt sárospataki senior, hivatott ki ez állomásra. Nagy lelkesedéssel szavazta meg a misszió a 400—400 dollár segélyt az épülő m.-carmeli és frontoni ref. egyházaknak, hol testvéreink szintén dicséreti e méltóan buzgólkodnak. Az utóbbi helyre Jurányi Gusztáv volt cle­velandi ref. lelkész választatott meg; M.-Carmel betöltése pedig nt. Moody András urra és a sárospataki theol. tanári karra bízatott. E helyekkel most már nyolcz helyen nyert magának biztos talajt a magyar kálvinismus. De ez még nem elég. Még többet, sokkal többet kell tenni a mintegy 70 ezer prot. magyar lelki érdekeinek megóvása körül. — Kovács Ferenez. Egyszerű, de tevékeny és ál­dozatkész tagja hunyt el református egyházunknak Kovács Fereczben f. hó 5-ikén. Főbb életrajzi adatai a következők: Kovács Ferenc 1823-ban szült tett szegény iparos szülőktől Hódmező-Vásárhelyen, ahol iskoláit bevégezvén, Debre­­czenbe ment s hallgatta a jogot. Az 1843 —44-iki ország­­gyűlés alatt Klauzál Gábor oldala mellett jurátuskodotts itt és ez alatt gyűjtötte azokat a becses adatokat, amelyek­­nnk alapján késő vénségében 1894-ben megírta Az 1843 — 45-íki. évi országgyűlési alsó tábla kerületi üléseinek nap­lója cimü 6 kötetes becses müvét, amiért aztán az Aka­démia is tiszteletbeli tagjául választotta. Klauzál oldala mellől Csongrádmegye közigazgatásához ment hivatalnok­nak s előbb aljegyző, majd szolgabiró, azután alispán volt, az 1865. és 1881-iki országgyűlési cikluson pedig Vásár­hely városát képviselte az országgyűlésen. Az egyházi élet terén szintén nagy tevékenységet fejtett ki s mint a vásárhelyi egyház főgondnokát, a tiszántúli egy­házkerület is tanácsbirájául választotta. A társadalmi élet­ben munkásságát egész sor inté/.mény hirdeti, mivel kez­deményezője és megalapítója volt a vásárhelyi iparegye­sületnek, önsegélyző egyesületnek, árvaháznak, két pénz­intézetnek stb. úgy hogy munkásságáért, áldozatkészsé­géért és a tanügyek terén szerzett érdemeitek elismeié­­seül 1892-ben a király is kir. tanácsosi ranggal és czimmel tüntette ki. Aránylag nem volt gazdag ember, de gyer­mekei nem lévén, több mint 60,000 frtot áldozott jótékony czélra és pedig; a vásárhelyi főgimnázium fentartására 5000 frtot, egy templomépitésre 10,000 frtor, népiskolai czélra 4600 frtot, egy árvaház felszerelésére 5000 forint készpénzt, az árvaház elhelyezésére egy 20,000 írt értékű telket és házat, az Akadémiának müveiből 500 példáuyt és 2000 frtot, a pesti protestáns árvaháznak 500 frtot stb. — Az egyházkerületi számvevőség tagjai, Kácz Géza moóri lelkész és Konkoly Tliege Gyula urak, f. hó 8-án érkeztek Pápára, hogy a hét folyamán és a jövő hét elején végezzék az. egyházkerületi és főiskolai pénztárak hivatalos megvizsgálását. — A Luther-Társaság 1894 évi működéséről ad számot az a Jelentés, mely közli Zsilinszky Mihály lendületes elnöki megnyitó beszédét, az 1894-ik évi köz­gyűlés jegyzőkönyvét, az intéző bizottság működéséről való részletes jelentést, a társaság vagyonkimutatását, a tagok névjegyzékét s függelékül a társaság alapszabályait. A Luther-Társaság, mint a Jelentés mutatja, lassan bár, de évről-övre gyarapszik és erősödik. Kiad népies vallásos iratokat (a múlt évben kettőt), segélyez tudományos theo­­logiaiköuyveket (most a Pukánszky B. „Héber nyelvtan“-át), segélyez egyházi lapokat (pl. a múlt évbeu. „A mi ottho­nunkkal 200, a „Könyves ház“-at 200, az „Evangelische Glocken“-t 100, az „Evang. egyház és iskolá“-t szintén 200 írttal), sőt a múlt évi közgyűlésen elhatározta, hogy jövő évben havonként kétszer megjelenő vallásos népla­pot ad ki a nép számára s szerkesztőjét Bereczky Sán­dor budapesti hitoktató személyében meg is választotta. Kiadványaiból a múlt évben 466 frt 87 kr áru kelt el. Vagyona a társaságnak 10,079 frt 58 kr készpénzben, értékpapírokban és 7586 frt 46 kr. a különböző kiadvá­nyokban. A szép missziót végző társaság elnöke Zsilinszky Mihály, alelnöke Bachát Dániel, titkára Scholtz Gusztáv, pénztárnoka Bendl Henrik, Hírlapi kacsák. Nem hiába nyári idő van, —ugyan­csak kövér kacsák röpködnek a hírlapok hasábjain.. Vala­melyik napilap elkezdette hirlelni, hogy augusztus 6-ikán a prot. püspökök értekezletre gyűlnek össze Miskolczra, hogy megbeszéljék a teendőket és utasításokat készítsenek a lelkészeknek októbertől követendő eljárásukra nézve. Még egyházi lapok is felültek e hirnek. Péntek Ferenez kőnyomatos újságja ugyan közlött valami czáfolatot, de ennek daczára is egyes budapesti lapok még a lelkesült fogadtatást is leírták, melyben Pap Gábort (ki egyházi körúton van Horvátországban) és a többi püspököket ré­szesítették Miskolcz lelkesült lakói. Az értekezletről pe­dig azt Írták, hogy annak megállapodásai titokban tartat­nak egyelőre. Tehát épen úgy, mint a kath. püspökök ér­tekezleteinél szokutt történni, S mindezt oly bizonyosság­gal regélték, mint valami szent igazságot; jigy hogy utol­jára azt sem tudta az ember, mit higyjen és mit ne lúgy­­jen. Pedig utóvégre mégis csak kiderült, hogy nem volt ott semmiféle püspöki értekezlet és semmiféle titkolni való megállapodás, hanem csak nyári kacsaröpités. — Értesítés: „A sárospataki főiskolában — az aka­démiában éppen úgy, mint a gimnáziumban — a beírások az 1895/6. iskolai évre szeptember l én kezdetnek meg s tartanak 7-ikéig, azzal a megjegyzéssel, hogy a gim­náziumban a négy első napon csak protestáns v&llásu tanulók vétetnek jel, szeptember 5-től azonban más vallásfelekeze­­tüek is felvétetnek 68 létszámig. A magán- pót és javító vizsgálatok augusztus hó 29, 30, és 3L-ik napjain fognak megtartatni. Az igazgatóság. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : NÉMETH ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN főmunkatárs nevére czimzendők. Pápán, 1895 az ev. ref f'őtanoda betűivel ny. Kis Tivadar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom