Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-08-11 / 32. szám

501 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 502 ismert természeti törvényekkel és így nem tartoznak a lehetőség körébe. Másik várakozásom a czim után indulva, ez volt: „ha a lélek működése a testhez van kötve, a halál pedig az egyedi életnek megszűnése, az egyedi lélek további életéről se lehet szó“. Nosza nekem esik ezért Csizmadia úr — s tart nagy leczkét a materialismus téves és tartha­tatlan voltáról. Sajnálom, de Csizmadia ur nyitott ajtót dönget: én époly kevéssé vagyok materialista, mint Ő, a mint erről a Sárospataki Lapok múlt évi 38, 41, 42, 43, 50, 51. számaiban megjelent „A mai psychologia állás­pontja“ czimü értekezésem bizonyltja. Hanem épen azért, mert a psychologiát eléggé közelről ismerem, tudom azt, hogy minden lelki functiót megfelelő testi functío kísér, hogy a lélek élete és működése megfelelő testi élet és működés nélkül a mai tudomány szerint elképzelhetetlen (a miből peisze azért világért sem következik, hogy tehát az előbbi az utóbbi eredménye, hogy közöttük causalitasi viszony áll fenn, vagy a mint Csizmadia ur idézi, hogy a lélek csak az agy működése, a gondolat csak az agy váladéka;; igaz ugyan, hogy a mai tudomány physiologiai álláspontról még nem képes a léleknek minden functió­­ját megérteni (ide is illik az, a mit fentebb mondottunk a csodálatosról), de azt tudjuk, hogy a test és lélek el­­válhatatlan kapcsolatban áll egymással, hogy utóbbi csak az előbbivel kapcsolatban functionál. Ebből aztán a leg­következetesebben foly az az állítás, hogy az egyedi élet megszűnése, a test felbomlása után az egyedi lélek to­vábbi életéről se lehet szó. S ezt nem valami materialista tudós, a tudománynak uem is valami dilettánsa állitja, mint Csizmadia ur hiszi, hanem — mint fentnevezett ér­tekezésemben idézem — Wundt V., az európai continens legnagyobb psychologusa. Hogy ő nem materialista, arról Ethikájából meggyőződhetik Csizmadia ur; hogy nem di­lettáns, annak bizonyítását talán el fogja engedni Csiz­madia ur. Azonban Wundt ezzel korántsem tagadja a lélek halhatatlanságát, ellenkezőleg igy nyilatkozik: „A szellemi tovább létezést — egészen általános értelemben véve, — vagyis a szellemi fejlődés folytatását minden bármikor és bárhol elért határon túl a philosophia követeli. E nélkül a szellemi vílágtartalom minden jelentőségét el­veszítené. E bölcsészeti czélgondolat szülte a halhatat­lanság! eszmét“. fWundt, Vorlesungen über die Menschen und Thierseele II. Aufl. 1892. S. 478-9.). Nem tudom, Csizmadia úr többet tud-e a jövő élet felől, mint Wundt? ha igen, legyen kegyes engem s a világot azzal megismertetni; ha nem. ha ez nála is csak sejtés, hit tárgya, akkor az övé mellett a Wundt hite és sejtése époly jogosult. A tudományban csak egy lehet az igazság (bár emberi gyarlóságunk a teljes igazságnak leg­többször alatta áll), „hit terén minden becsületes sejdités és reménykedés igaz és jogos. Olyat is említ Csizmadia úr, hogy „azok tagadják a lélek halhatatlanságát, a kik­nek okuk van félni a jövő élettől.“ Mit ért ez alatt Csiz­madia úr? talán azt, hogy a jövő élet valami nagy ítélet lesz jutalmazással és büntetéssel? En megvallom, nem ilyen érzékinek képzelem azt, nem ily érzéki, földi indok­ból vágyom arra. Hát vájjon miért kellene ott valakinek megjutalmaztatnia? Miután az érdem (Kossuth szerint) ott kezdődik, hol a kötelesség végződik, vájjon lehet-e ember, a ki Isten előtt érdemekkel dicsekedhetik? a Ró­mai katli. felfogás szerint még felesleges érdemeket is lehet szerezni, de protestáns állásponton, hol azt tartjuk, hogy Isten kegyelméből élünk s üdvözüüiuk: lehet-e ju­talmazásról szó? S mi értelme volna a büntetésnek Isten, az irgalmas és szerető atya részéről? mindnyájan méltat­lanok vagyunk, de hát épen azért hiszünk Isten végére mehetetlen kegyelmében! Az én örök életbe vetett hitem tehát nem ezeken alapszik, hanem az szükséges követ­keztetés az én szellemi életemből; reményem az iránt azon alapszik, hogy Isten el is végezi azt, amit bennem elkezdett! Rágalmazással vádol Csizmadia ur, a miért én azt is vártam Drummond müvétől, hogy a szabad akarat prob­lémáját is fel fogja vetni és tárgyalni művében. Hol eb­ben a rágalmazás, nem értem! Megtámad az evolutio-tan fejtegetésére vonatkozó hiedelmem miatt is Csizmadia ur. Tudjuk, hogy ma külö­nösen Herbert Spencer elmélete alapján, a phisikai világ kifejlődésére az evolutio-tan uralkodik .mint a legészsze­­rübb, á tényekkel, a tudományos felfedezésekkel leginkább megegyező elmélet, mely leginkább képes előttünk meg­­érthetővé tenni a természeti világot. Már föntebb emlí­tettem, hogy a mai tudomány, — bár elismeri, lépten-nyo­­mon tapasztalja a csodálatost, relytélyest, de a csodát,, a természeti tünemények megszeghetetleu törvényszerű­ségének áttörését el nem ismerheti, azt a való világból a rajongás és phantasija birodalmába száműzi. A mai tudo­mány tehát a természeti világ, abban a növényi és állati élet előállását, a legelső kezdettől kiindulólag — e mai legmagasabb fejlettségre jutásig mind természetes utón, ter­mészeti elvek alapján, minden magasabb természetfölötti beavatkozás kizárásával magyarázza. De ugyanigy akarja megérteni a szellemi élet kifejlődését is. Ezzel koránt sem elimiuálja Istent a világból és történelemből, mint Csiz­madia ur hiszi, koránt sem teszi árnyékkirálylyá; Isten benne van a természetben, benne van mindnyájunk kebe­lében, intézi a világok sorát. Isten az, aki az érzéki vi­lágban, mint megszeghetetleu rend, absolut törvényszerű­ség él és működik; a természeti összefüggés nem egyéb, mint a természetben működő eszes, czéltudatos világrend, nem egyéb, mint Istennek rendje, Istennek élete a termé­szetben. Minden élet a természetben, a világban Istenből áramlik ki, mint szerzőjéből. Nekünk nem szabad a termé­szetes, törvényszerű történést és az isteni működést egy­mással ellentétbe állítanunk: mindkettő alapjában véve egy és ugyanaz. Teljes egyjelentésü, ha én azt mondom: Isten vihart hoz a határra, vagy: a természeti törvények­nél fogva vihar vonul a határra. A mi viszont azt teszi: Isten törvényben működik, a törvény az ő akarata, a törvény­szerű történés az ö cselekvése. Ha a természeti ősszeluggést, mint isteni világrendet, Istenre vonatkoztatjuk mint szer­zőre, mint mindenütt ható causalitasra, úgy hogy a ter­mészet élete Istentől jövő életnek tekintetik, ebben úgy 32*

Next

/
Oldalképek
Tartalom