Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-20 / 3. szám
85 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 36 megye közül 1 — a tatai — magáévá tette Antal Gábor úr indítványát s egyházmegyéjéből való szegénysorsú jó tanulók helyett fizeti a convictusi dijat és pedig ez évben 4 helyett a convictusi dij felét; 2 egyházmegye jelentett, hogy erre vonatkozólag semmit sem tehet, 6 egyházmegyétől pedig a jelentés „elváratik“. Nem volna azonban ez a kis visszapillantás teljes, ha meg nem emlitenők, hogy ugyancsak a tanulók konviktusi segélyezésével hozatott kapcsolatba a supplicansoknak adatni szokott segélyösszeg is, melyet egyházkerületi határozat értelmében az esperesek kötelesek egyházlátogatás alkalmával összeszedni. Ezen, a supplicansoknak adatni szokott összegnek szintén a tanulók köztartási segélyezésére fölhasználását javasolja a konviktus egységessé tétele tárgyában kiküldött bizottság; a kerületi gyűlés ezen javaslatra nem határoz semmit — legalább a jkvben határozatnak nyoma nincs — s csak egy más helyen hívja föl az esperesi kart, hogy „canonica visitatio alkalmával szíveskedjék az egyes egyházak számadó könyveiből a supplicationalis kiadások összegét minden egyes egyházat illetőleg megállapítani, az ennek megfelelő összeget beszedetni, s a főiskolai pénztárba jelentés tétel mellett beszolgáltatni“. (Ehkér. jkv. 1892 163. 1.). Ezen gyűlési határozatnak — bár benne a, czélról, melyre az összeg fölhasználtatni fog, nincs szó — a tanulók segélyezésével kapcsolatba hozására indít azon körülmény, hogy a barsi egyházmegye a következő évben (Ehker. jkv. 1893, 66. 1.) a supplicationalis dijaknak theologusok segélyezésére fordítását indiványozza mint szintén az is, hogy ezen jkv. 209. pontja alatt az 1892*ben hozott határozatra vonatkozólag ezen szavak olvashatók: „Az 1892. évi kér. közgyűlés jkvének 202. p. a. (163. 1.) elrendelte az egyes egyházak által eddig supplicansoknak adatni szokott összegeknek a főiskolai pénztárba a convictualisták segélyezése czéljábéd leendő befizetéséi (Ehker. jkv. 1893. 230. 1.) A supplicansoknak adatni szokott összeg beszolgáltatására az egyes egyházmegyék fölhivatván, erre vonatkozólag a következő kerületi gyűlésen (1894. 170. p. a.) a kerületi pénztárnok jelenti, hogy e megbízatásnak csupán Komárom, Mező föld, Őrség, Tata és Veszprém tettek eleget, mely körülmény a kerületi közgyűlést arra indítja, hogy erélyesen fölhívja „a kötelességeiket nem teljesítő egyházmegyéket annak azonnali teljesítésére, s egyszersmind annak igazolására is, hogy a megbízásnak miért nem tettek eleget? Jelentésük a jövő kerületi gyűlésig okvetlen elváratik“. (Ehker. jkv. 1894, 187. 1.) Az előadottakból kitetszőíeg egyházkerületünk a tanulók segélyezésére vonatkozólag két határozatot is hozott, melyeknek effektuálása az egyházmegyékre van bízva. Az első határozatot eredményesen csak egy egyházmegye — a tatai — hajtotta végre, a második határozatot öt egyházmegye effektuálta. Minthogy a supplicationalis dijak a főiskolai pénztárba folynak be s felosztásuk, a menyiben világos kerületi határozattal az ifjúság segélyezésére rendeltetnének, az igazgató tanács jogkörébe tartozik: jövő czikkünkben csak a másik kerületi határozattal foglalkozunk, kimutatni óhajtván, hogy e határozatnak olyan alakban végrehajtása, mint azt a tatai egyházmegye teszi, nemcsak a taníttatás általános szempontjából, de az egyes egyházmegyék szempontjából is felette fontos és kívánatos. De. Antal Géza. Lelkésztársaim figyelmébe. Csáki István bács-ómoraviczai, jelenleg mohácsi segédlelkész úrtól még a múlt év közepe táján jelent meg egy kötet munka „Gyász és sirbeszédek“ czím alatt. A budapesti és sárospataki prot. lapok, a debreceni prot. lap, az erdélyi protestáns közlöny és a Hajnal mind elismerőleg, sőt kiemelőleg szóllottak e beszédekről. Vártam, hogy a mi lapunkba is meg fog jönni megérdemlett méltatása, s bár már jó ideje, hogy e munka napvilágot látott, mind-e napig, ha jól emlékszem, tán csak megemlítve sem volt, pedig vajmi kevesen vagyunk olyan anyagi helyzetben, hogy a -rendes napi lap mellett, kerületünk lapján kivül más egyházi lapot is járathassunk; azután tán egy egyházmegyénkben sincs meg az a szép és jó szokás, a mi nálunk a tataiban meg van, hogy t. í. az egyházmegyei értekezlet könyvtára számára 5—6 egyházi lapot dupla példányban járathasson, melyet 2 hetenként köröztet, s ha a névsorba utolsó községek lelkipásztorai kezébe későn s tán már nem is ujságkép érkeznek meg, de azért mégis tudomást vesznek a hazai Protestantismus életéről, működéséről. „Pedig inkább későn mint soha!“ Mondom tehát, hogy’ily jo szokás nem sok egyházmegyében van; lapunk pedig, azt hiszem, kerületünk nem csak minden egyházmegyéjébe, de egyházközségébe is jár, szükség hogy járjon, mint nagytiszteletü szerkesztő ur az év végéni s ez év 1. számában az előfizetési felhívásban ís
