Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-23 / 25. szám

389 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 399 Írója, kit épen e miatt pályájából kizavartak — az isko­lából kicsaptak, mint jurátus tabulae regíae nótárius a főispáni udvarban is azon eszmék szolgálatában állott, melyekhez a debreczeni diák életben szegődött — Sőt mi­dőn tehetségei a főherczeg Nádor személye mellett a leg­magasabb méltóságokkal kecsegtették, képes volt onnét inkább visszalépni, s egyúttal a szép Decséri Dorothea grófnő kezét elveszteni, hogy nem hajlamaihoz, — me­lyeket az alma mater csepegtetett belé — hűtlenné Jegyen. Az elmondottakhoz, úgy hiszem, nem kell kommen­tálás, hogy a nagy regényíró mily vallásos eszmék be­folyása alatt állhat, hogy vallásos alakjai elsőtől az utol­sóig mind nemesek - hősök, magasztosak, hogy büszke lehet reájuk minden magyar protestáns. Különösen a papi családokról ir és emlékezik mindenkor nagy pietassal, azok szülötteit minden esetben ideális magaslaton sze­repelteti, a nélkül, hogy megengedné, hogy csak egy is megszédüljön és lebukjék azon magaslatról, melyre őt a költő fantásíája emelte. Emez alakoknak pedig, mely ek itt Jókai müveibő megérintvék, egyikét sem kerestem; ezek olvasás közben mind úgy jöttek elém; a vallásos eszméket nem kutattam ezek önkénytelenül ragadtak meg. Annak pedig, ki a nagy iró müveiben a történet és költői szabadság egymáshoz való viszonyát keresné, csak annyit, hogy bármiként üssön ki e kutatás, a dolgon mit sem változtat, vallásos alakjai mind örökké szépek, ne­mesek, és magasztosak lesznek és maradnak, akar a tör­ténelemből meritvék, akár a költő fantásiája teremtette azokat. Napjaink kritikája sokkal kedvezőbb a méltatott Író­val szemben, mint az előtt volt, még pedig azon igen érthető oknál fogva, hogy az Individualismus hova tovább ön ma­gától mosódik el annak müveiben. Az egyéni, nemzeti és felekezeti intézménj^ek hatalmasan megizmosodtak s döntő tényezőkké váltak társadalmi és közéletünkben; a deb­reczeni kálvinista collegium maholnap egyetem lesz, a lcsittvári krónikák Írójának, az életpályából időközben ki zavart, kicsapott deáknak nagyszerű emlékoszlopot emelt a nemzet Különben nemcsak a magyar irodalomban, hanem más nemzetek irodalmában is akár hány példa van arra, hogy egy és ugyanazon korszakot két iró több kevesebb individualismussal, többé vagy kevésbé általános vagy egyéni érdekű momentumaiban dolgozott fel. Legyen sza­bad egy példát hozni fel. A franczia történelemnek kiváló érdekű korszaka IX-ik Károly, lJI-ik és lV*ik Henrik kora. a Hugonottismus harczaival s a szent Bertalan éjjel. Két első rendű iró dolgozta fel e köre történeti regényeiben: a nagy Dumas „Margit királyné“ „Húsz év múlva“, a az „Éj lovagjai“ czimü műveiben, s egy a franczia nemzetnek a porosz­­szali háborújában elesett nagy reményekre jogosított Írója Ponson du Teraile az „Egy király ifjúsága,“ „Torla­szok királynője" „Páris ostroma“ czimü regényeiben s mig amaz a korlátokat nem ismerő emberi szenvedélyt, politi­kai cselszövényeket, a fanatikus király IN. Károly őrjön­gését, szóval Medicis Katalin véres korszakát tárja élőnkbe, addig P. du T. Navarrai Henrik egyszerű haj­lamait, a Hugenottismus nemes férfiasságát, véres küz­delmeit ismerteti meg velünk. Henrik daczára annak, hogy a tények hatalma előtt, miszerint Párisba s a franczia trónra csak a mise utján lehet eljutni, meghajolni volt kény­telen, mégis egy kitűnő jó király vált belőle, kit a fran­czia történetírás méltán ma is a „Nagy király“ névvel nevez. Bár ez utóbbi művekben az indíviduálismus erős­­sen kidumborodik, mégis előttünk protestánsok előtt több értékűek, s rokonszenvesebbek, mint a nagy Dumasnak ugyanazon korra vonatkozó fentebb megjelent müvei. Az elmondottak alapján ki merné kétségbe vonni azon természetes consequential hogy a méltatott iró hirt­­nevet, és becsületet szerzett a világ előtt nemcsak ha­zájának és nemzetének hanem vallásfelekezetének is s­­rólunk lelkészekről oly szépen, oly nemesen emlékezik és ir, mint kívüle egyetlen magyar iró sem, mintha csak az ő bölcsője is valamelyik lelkészlak szerény fedele alatt ringott volna. Hogy valaha elkövetkezik-e azon idő, melyben a prot. lelkész családja, ha el nem éri is, de megközelítheti azt a magasságot, melyre őt az iró fantasiája emelte, az még ma a jövő titkai közé tartozik. Kovács Géza. s. lelkész. A szombathelyi protestáns gyülekezet. Szombathely városában, a Dunántúl délnyugotí ré­szének ezen hatalmas, fejlődő metropolisában a múlt évek­ben „egyesült protestáns“ anya gyülekezet alakult. Az ott lakó evangelicus és református hívek — mi­vel külön-külön gyengék voltak — vállvetve serényked­tek az egyházi ügyek előmozdítása körül. Már évtizedek előtt az úgynevezett „protestáns bálok“, a megindított és sikerrel folytatott gyűjtések és egyes kegyes jóltevők alapítványai szép összegeket hoztak a szent ügy oltárára A két prot. felekezet tagjainak egy közös imaterem­ben ág. evang. lelkész tartotta az isteni tiszteleteket, re­formátus részről pedig az egyházas-rádóczi lelkész jelent meg közöttük évenként négyszer isteni tisztelet s úrva­csora osztás czéljából. Majd egy szerencsés körülmény hatalmas lökést a­­dott az úgy tovább fejlődésének, a mennyiben Stefanekné Somogyi Julia, a buzgó íefoim. nő 40—50,000 frt értékű vagyont hagyott az egyházra s ezzel az egyháznak önál­lósítását s illetve anyásitását és a templom fölépítését itt az erősen kalliolikus püspöki városban biztosította. Kiváncsiak voltunk, hogy a végleges megalakulás kérdése miként oldatik meg. Mert igaz ugyan, hogy a 25* EGYHÁZI. ÜGY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom