Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-13 / 2. szám
DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP. 31 sek tudomásul vetettek. Az iskola vizsgáló bizottság tagjául Könnendy Sándor választatott meg. A casládi alapítványok s egyéb segélyezések kiosztása után elnök köszönetét mondva az igazgató tanács tagjainak s kijelölve a jegyzőkönyv hitelesítőit, a gyűlés az elnök éltetésével véget ért, — Értesítés. Az egyházi törvénykönyvből folyó hó 10-én ismét 101 példány helyeztetett el a kerületi levéltárban. A zsinati elnökség ugyanis az egyházi törvények kinyomatásakor számításba vette nem csak a különböző hatóságokat, hanem az egyes gyülekezeteket is és a nyomatandó példányok számát e szerint állapította meg, azon nagyon helyes föltevésből indulva ki, hogy az egyházi törvénykönyvnek minden gyülekezetnél feltétlenül meg kell lenni. Az egyes kerületek részére eső példányokat további eljárás végett megküldötte az illetékes püspöki hivatalokhoz a számlával együtt. — A mi egyházkerületünkre eső példányok püspök ur 0 Méltósága által a kerületi levéltárban deponáltattak. Van szerencsém tehát tisztelettel értesíteni a nagytiszteletü lelkész urakat, hogy az egyházi törvénykönyv 80 kr előleges beküldése mellett nálam rendelhető meg. Némeili István kér. levéltárnok. Vallás bölcsészeti tanulmányok az isteneszme s a vele kapcsolt eszmék történetének körében. Irta dr. Heiszler Józse . Kiadja a felső szabolcsi ev. ref. papi egylet. Ara 1 fit. Nyíregyházán. 1894. Nem lehet eléggé méltányolnunk a felső-szabolcsi testvérek azon bölcs elhatározását, hogy a nagytudományu szerzőnek fenti czim alatt megjelent munkáját kiadványaik közé felvették, s igy nagyobb körre nézve is hozzá telhetővé tették. Szeretjük hinni, hogy kerületünk a tudós szerzővel való régetbí összeköttetés felújítására felfogja használni e kedvező alkalmat munkájának minél nagyobb számban leendő megrendelése által. —- Figyelmeztetés. A kiknek e lap múlt évi folyamából egy vagy több szám hiányzik, szíveskedjenek minél előbb tudatni velem, hogy a lap legközelebbi számaival együtt megkiildhessem. Később ugyanis sokkal több hajjal jár előkeresgetésük. A kiadó hivatal vezetője. — Az „Óráitoknak napi lappá leendő átalakulhatása érdekében városunkban és vidékén igen szép ered. ménynyel foíy az előjegyzések gyűjtése. Ha minden vidék oly lelkesült pártfogásban részesíti ez eszmét, úgy nem sok idomulva teljesül sokunk buzgó óhajtása. — Theologiaí akadémiánkon a félévi párbeszédes vizsgák folyó hó 17—30 napjain lesznek. A jelent kezesek most vannak folyamatban. A tanári kar megerősítő határozata valószinüleg a 14-iki gyűlésben fog kiadatni, s ennek alapján a beosztás az illetékes hatóságokkal és az iskolalátogató bizottság tagjaival közöltetní. — A horvát-slavonországi ág. ev. egyházaknak önálló kerületté szervezése tárgyában megindított mozgalom vezetői már hitsorsosainkat is megkeresték a mozgalomhoz leendő csatlakozás iránt, de még^eddig minden eredmény nélkül, a mi különösen Moor Jakab brekinszkai mis. lelkész éberségének köszönhető. 92 — Emlékoszlop. Debreczenbeu a kollégium és nagy templom közötti téren a gályarabságot szenvedett prot. lelkipásztorok tiszteletére disz es emlékoszlopot állíttat fel özv. Hegyiné, egy buzgó vallásossága, előkelő urinő, kit e szép cselekedetre a gályarabok megható történetének olvasása lelkesített fel. — Fölhívás. A „magyarországi tanítók Eötvös alapját gyűjtő és kezelő országos bizottsága“ tisztelettel felkéri tagjait és a tanítói özvegyek és árvák sorsát szivükön viselő nemeslelkü emberbarátokat, emlékezzenek meg járulékaikkal, adományukkal orsz. jótékony intézetünkről s küldjék be azokat még f. évi január 15 előtt Roller Mátyás pénztároshoz (VI. Nagymező u. 1.) annyival is inkább, mert az előre látható kedvezőtlen mérleg szerint — a várható kegyes adományok nélkülözésével. — csak igen kevés segély volna az évről-évre szaporodó segélykárok között kiosztható. Ügyfeleinket fokozottabb tevékenységre kérve, ama reményünknek adunk kifejezést, hogy kérésünk nem lesz „kiáltó szó“ a pusztában. Budapest, 1895. január 2-án. Péterfy Sándor elnök. — A harmadik. Benedek Elek Magyar Mese- és- Mondavilágá-bő], ez öt kötetre tervezett mesekönvvből a 20. és 21. füzetet kaptuk egyszerre. Amabban véget ér a második kötet, mely mái külön is kapható s kezdőd'k a harmadik kötet egy rendkívül bájos mesével,a Szép Miklósról, mely igazi remeke a meseköltésnek. Mesék és helyi mondák váltakoznak a két füzetben is, mind művészi formában megírva. Már szinte fölösleges ajánlanunk a szülőknek és tanítóknak, hogy e könyvet megszerezzék. A Magyar Mese- és Mondavilágról ma már egyhangú a vélemény : ez a legszebb, legbecsesebb ifjúsági könyv. A Magyar Mese- és Mondavilág még mindig merendelhető az első füzettől kezdve a kiadó Athenaeumnál. Egy füzet ára 25 kr, 10 füzet 2 frt 50 kr, első és 2-ik kötet ára 3—3 frt, pompás diszkötésben egy-egy kötetben száznál több pompás illnsztráczióval. — Köszönetnyilvánítás. Nt. Czike Lajos főiskolai egyházi gondnok úr a főgimn. ifj. segitő-egyesület részére 5 frt adományt szíveskedett nyújtani. Midőn a nevezett összeget e helyen nyugtatom, egyúttal kedves kötelességemnek tartom, hogy az egyesület nevében hálás köszönetét mondjak főiskolánk lelkes gondnokának egyesületünk iránt tanusitott becses jóindulatáért. Dr. Szakai Károly tanárelnök. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : NÉMETH ISTVÁN Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamaiiók BORSOS ISTVÁN főmunkatárs nevére czimzendők. Pápán, 1895, az ev. ref. főtanoda betűivel ny. Kis Tivadar.