Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-05-05 / 18. szám
277 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. rintot kap, — nem kidobott pénz ez, ha több isteni tisztelet állapittatik meg, mint szükséges? És miután a német ajkú egyháztagok - a nyári hónapok kivételével — szorgalmasan látogatják, nem indokolt-e a német istenitisztelet nagyobb száma? Nyugodtan mondhatom el, hogy az istenitiszteletek nyelve is mindig a szükséghez képest lett megállapítva. Ha germanizálás, vagy az lett volna a szándék, hogy az egyház német legyen, bizonyára nem mozdít meg annak idejében különösen buzgó presbyterünk, Steinacker Arthur bankigazgató űr, minden követ a német filiának anyaegyházzá alakulása és annak magyar egyházi fennhatósághoz csatolása érdekében. Rajtunk kívül csak ut. Körmendy Sándor lelkész úr, akkor volt esperes tudja, hogy mily nehézségeket kellett leküzdeni, mig végre a czél elérettetett. Hogy bona üde a szükséghez képest jártunk el és a germanizálás még csak eszünk ágában sem volt s nem is lehet, arra elég bizonyíték azon tény, hogy az öt tagból álló presbyteriumnak 3 tagja magyar, kiknek hazafiságához kétség nem férhet. Megütközésre és megbotránkozásra méltót csak az találhat ez eljárásban, ki a helyzetet és viszonyokat nem ismeri és ki a nemzeti czél mellett az egyházit figyelmen kívül hagyja Én oly sötét színben nem látom a dolgot ; majd ha kívánságainkra az idő teljessége elérkezett, megvalósulnak. És azt hiszem, hogy ez nincs messze, sőt biztos reményem, hogy ^z évi bevételeink megfogják engedni érte.'itőnknek legalább is két — magyar is német-nyelven való kiadását. Legyen úgy! Béke velünk! Kelt Fiúméban, 1895. április hó 24-én. Hazafiui üdvözlettel és kiváló tisztelettel Schmidt Jakab miss. leik. Könyvismertetés. Két vallásbölcsészeti munka (Folyt, és vége.) Dr. Heiszler művének legnagyobb fogyatkozása az újabb irodalomnak majdnem teljes mellőzésében áll. Nem azt értjük az alatt, hogy a vallásalakokat s a bölcsészek nézeteit csak az ó-korból mutatja föl, ezt bár — mint említők, sajnáljuk — maga az író akarta igy; hanem értjük azt, hogy e vallásalakok s ó kori bölcselők nézeteinek ismertetésénél az író a modern kutatás eredményei helyett az egyházi atyákra támaszkodik. Valami sajátságos érzés vesz rajtunk erőt, midőn a chald, az egyptomi, a persa, a hindu vallás ismertetésénél a lefolyt század kutatásai mellőzésével Eusebius Pamphili, Augustinus, idéztetnek forrásokul. A görög bölcsészek nézeteinek ismertetésénél nem látjuk a munka czélját teljesen kevesztül vive. Az Isten fogalom történetét akarja nyújtani szerző s e helyett sok az Isten fogalommal vagy egyáltalán semmi vagy csak igen távoli összefüggésben álló nézetet is felsorol; hiányzik e mellett a tárgyalt bölcsészek rendszeres felsorolása s az egész inkább aphoristicus színezetű. Kezdi Thalessel; Anaximanderről, ki idői rendben, de bölcsészeti néze278 teit tekintve is, közvetlenül Thales után lett volna tárgyalandó, csak Pythagoras, Philolaus és Empedofcles ismertetése után szól. (Empedokles mellesleg megjegyezve nem volt Pythagorasnak „tanítványa“, miután annak körülbelül 500-ban bekövetkezett halála után született 495- ben). Anaxagoras-t Xenophanes elé állítja, időileg is, bölcsészeti álláspontjukat tekintve is helytelenül. Legfeltűnőbb azonban, hogy Zénót, a stoikust és a stoát Sokrates előtt tárgyalja, pedig nem is szólva az időrend megfordításáról, az a körülmény, hogy a stoikusok bölcsészeiében Sokratesi és Aristotelesi elemek alkotják a legtekintélyesebb részt, nyilván a mellett szól, hogy a stoa philosophiájának megérthetéséhez szükséges Sokrates és Aristoteles bölcsészeiének előzetes ismerete. Arra, hogy behatóbban megvizsgáljuk, mit lehetett volna az egyes bölcsészek nézetei közül az Isten fogalomra vonatkozólag felhozni, a mi az illető bölcsészek álláspontját világosabban jellemezte volna, nem terjeszkedhetünk ki; csak megemlítjük, hogy Protagoras, ki a relativismusnak és agnosztíczizmusnak legelső neves képviselője, ismert mondása daczára, valószinüleg azért nyert helyet az Isten fogalom positiv fejtegető! közt, mert Heraklitosszal egyezői eg tanította, hogy minden dolog az ellentétek egysége, már pedig Heraklit előfutárja volt Hegelnek, kiről Heiszler épen Heraklit, tárgyalása közben igy szól: mennyi századnak kelle lejárni, mig végre egy másik Heraklit-faju lángelme (Hegel) elmondá, hogy „minden létezőség az ellentétek egysége“. (62. 1.) Ezen fogyatkozások daczára nyereségnek tartjuk Heiszler müvét theologiaí irodalmunkra s a legnagyobb elismerésre számíthat a felső szabolcsi egyházmegye buzgó esperese Lukács Ödön, hogy e munka kiadásával utat mutattak arra, miként lehet a theol tudományokkal foglalkozókat Írásra buzdítani, mert fájdalom, a legtöbbet az írástól a kiadással járó anyagi nehézségek gondolata vissza tart. A másik vallásbölcsészeti munka, vagy hogy szerzőnek saját nyelvén szóljunk „bölcsészet-csillagászati tanulmány“ minden tekintetben alacsony tudományos színvonalon áll. Szerzőnek egyedüli kivehető bölcsészeti álláspontja az a mai időben közhelynek nevezhető nézet, hogy az ember ismerő képességei korlátoltságánál fogva igen sok dolgot vagy épen nem vagy csak nagyon tökéletlenül képes megismerni. Mert a mit a szabadakaratról szerző felhoz, azt is csak az „ember az ember“ relativisztikus álláspontjával tudja igazolni. Szerző eljárása a bölcsészek nézeteinek ismertetésénél abban áll, hogy egyes Íróktól különösen Büchnertől lapok számra közöl idézetet, a mi megengedhető volna, ha a „bölcsészet-csillagászati tanulmány bölcsészettörténelmi tanulmány akarna lenni, de nem tartható helyesnek most, mikor positiv fejtegetésekkel akar előállani. Büchnérből vett idézetek töltik be a könyv 20—30, 35 — 39. lapját. Dr. Öreg János nyilatkozata van közölve a 41—47, s Pauer Imre nézete a 47 - 53. lapokon, vagyis a 64. lapra terjedő bölcsészeti résznek körülbelül felét ezen három iró müveiből vett szemelvények foglalják el. A csillagászati tanulmány Flammarion Camille után készült s egyes fejezeteiben nem nyújt többet, mint a 18*
