Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-06 / 1. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 16 két ezredévvel ez előtt feltűnt csillagra, mely szegényt és gazdagot, egyszerű pásztorokat és hires bölcseket, alattvalókat és királyokat vezetett ama bölcsőhöz, melyben az egész keresztyénségnek felekezet különbség nélkül imádott idvezitője feküdt. Napjainkban, midőn dühöng a felekezeti elfogultság, jól esik tapasztalnunk az elfő- ; gultság nélküli őszinte vallásos érzületnek, jótékonyságnak, mely nem tesz különbséget felekezetek szerint, ily szép példáját, különösen egy oly főúri család tagjánál. Az ajándékok kiosztása után nt. Ónodi Zsigmond rét. lelkész, isk. sz. elnök köszönte meg hálás szavakkal és áldás kívánásaival a grófnő jószívűségét; tanítványai nevében pedig Sedivi László s. lelkész mondott köszönetét. A szép ünnepély — mert ez méltán nevezhető annak — agy a tanítványok, mint a jelen voltak szivében mély nyomokat hagyott. A nemes tett önmagában hordozza dicséretét; a miénkre nem is szorul, de jelen egyházi és társadalmi viszonyaink között nem elhallgatni, hanem — hogy „mások is lássák“ az ily cselekedeteket — hálásan kell constatálni. — Megjelentek. 1) Protestáns Szemle. 10. füzet. — Tartalma: 1. A kurucz költészet protestáns szempontból. Kiss Perencz. 2. II. Pilárik István élete. Stromp László. Hazai irodalom. Külföldi irodalom stb. 2) Theologiai Ismeretek Tára. Szerk. Zoványi Jenő. V. füzet. Tartalmazza az E—F betűket, A teljes mű előfizetési ára (15—Ifi füzet) 6 frt. E füzet ára (7 iv) 70 kr. — Millenniumi magyar történet. Az Athenaeum r. társassg kiadásában megjelenő A magyar nemzet története czímü tíz kötetes nagy munkának (millenniumi kiadás) 7-ik füzete most hagyta el a sajtót, fennakadás nélkül követvén az előző hat füzetet, a melynek ezer és ezer példányaival már el van árasztva egész Magyarország. Egyesek, társulatok, intézetek sietnek ennek a pazar fénynyel kiállított nagyszabású történeti munkának birtokába jutni és igy füzetenként beszerezve, valóban a legelőnyösebben is juthatunk ehez a tiz kötetes nagy műhöz, mely majd egy egész kézi könyvtárt képez és a mellett a hazai történet valóságos tárházát, melyben össze van gyűjtve a magyar nemzet összes, írott rajzokban és hagyományképen őrzött emléke a legrégibb kortól egész a mai napig. Ez a 7-ík füzet Marczalí Henrik, Vezérek kora (első; kötetének folytatása. Az V. fejezet, Kalandozások a görög birodalomban, ebben a füzetben nyer befejezése és következik a VI. fejezet, melynek czime A nemzet átalakulása ! a kalandozások korában. Ezután megkezdődik ^ vezérek ! korának negyedik könyve, melynek fő czime: A fejedelemség átalakulása és a következő fejezetekre osziik u. m. 1. fejezet: Géza fejedelemsége; II. fejezet: A térítés kezdete, melynek folytatása aztán a jövő héten megjelenő nyolezadik füzetre meg;, át. Ezt a füzetet is igen érdekes képek diszitik. -- Egyes füzet ára 30 kr. Előfizetés negyedévre 02 füzet) 3 frt 60 kr., félévre (24 füzet) 4 forint 20 krajezár. Kapható minden hazai könyvkereskedésben. % HIVATALOS RÉSZ. Hirdetmény. • 1. A dunántúli ev. ref. egyházkerületi pápai föi>kola tulajdonát képező, Pápán a főiskolai utczában és Szent-László utczában levő s a pápai 29. tjkben j 3. sor v*92, hrsz. 215. népsor számok alatt felvett ó-collégiumi kétemeletes, a földszinti nyomda épület, továbbá a y 4. sor loOfi. hrsz. sz. 226. népsor sz. alatt felvett kis collegiurni egy emeletes és a két földszintes bérház épület, melyeknek telekkönyvileg kitüntetett területe összesen 516 □ öl zárt ajánlatok utján, illetve amennyiben ezek elfogadhatók nem lennének, nyilvános önkénytes árverés utján örök áron teljes tulajdoni joggal eladatnak. 2. Az Írásbeli zárt ajánlatok, 50 kros bélyeggel ellátva, 1895. febr. 28-ig adandók be az ajánlott összeg 10'Vje, nűnt bánatpénz csatolásával a kér. és főiskolai pénztári hivatalhoz. Ez ajánlatok a kerületi és főiskolai gazdasági tanács ülésében bontatnak fel és tárgyaltainak, s ha ez ajánlat tétel egyike sem lenne elfogadható, az ajánlattevőknek is értesítésével nyilvános önkénytes árveres log kitüzetui és tartatni az 1895. márczius 28-án d. u. 2 órakor a Széchcny-téren levő főiskolai épület pénztári hivatalos helyiségében az eladó ingatlanokra, az egyházkerületi elnökség utólagos jóváhagyása fenntartása mellett. 3. az ingatlanok együttesen vagy épület részenként megfelelő udvarterületekkel is eladatnak. 4. A beigért vételár el — vagy el nem fogadását fentartja a tulajdonos testület, valamint a vevők közötti választási jogot is. 5. A vételár egészben befizetendő vagy elfogadható és kivánt módon egyébként biztosítandó lesz. a tulajdonjognak vevő javára bekebleztetése csak ennek megtörténte után engedtetik meg. 6. Vevő a biitokok közül a jelenleg bérben levő Szent-László utczai épületet 1895. november 1-én, a főiskolai utczai kétemeletes épületet és .nyomda helyiséget pedig 1895. szeptember t-én veheti birtokába, s attól fogva viseli is annak összes terheit. 7. Az adásvevési és bekeblezési összes illetékek és költségek vevőt terhelik. Kelt Pápán, 1894. évi november 13-án a kér. és főiskolai gazdasági tanács ülésében Barthalos István Németh István ügyész. gazd. t. elnök. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : . NÉMETH ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN főmunkatárs nevére czimzendők. Pápán, 1895 az ev. ref. főtanoda betűivel ny. Kis Tivadar.