Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-13 / 19. szám
302 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 301 líát forgatva kezében, vallásos dalt is penget lantja húrjain *). Szolimán az 1541-ik évben magával harczolván Török Bálintot Konsrantinápolyba, a megkötözött oroszlán a hét-torony falai közé is elvitte szabadabb vallási meggyőződését s ott mind halálig megtartotta az evang. valláshoz való erős ragaszkodását. Fogoly társával Majláth István vajdával naponként évangeliomi jó beszédeket hallgatott, s úgy látszik, hogy azt is ő tette a megújított vallásnak hívévé, mert az feleségéhez Nádasdi Annához küldött levelében midőn vallást tesz a legkeresztyénibb hitről, egyszersmind kéri a Krisztus dicsőségére, hogy engedje meg birodalmában az egyházak reformálását **). Felesége, a „leona luteriana“, csak rövid ideig lakott íSzigetvárott. Az 1543-dik évben, midőn Valpó, Siklós és Pécs elesett, oda hagyá várát s előbb Szigligetre, majd a Battyániakhoz Németujvárba menekült és itt tartózkodott mig Szolimán haza mene Konstantinápolyba jó falka népével, nagy sok nyereséggel. Ezután pedig — mint a hű tiszttartó Martonfalvai Írja naplójában — csakhamar az én kegyelmes asszonyom, Pempílinger Katalin asszonyom minden házanépével Németujvárról Pápára, az megfogyatkozott helyre haza jőve és jó falka ideig itt lakék; de hogy az török mindenfelé gyakran kezde rabolni, az én kegyelmes keserves asszonyom nem merészlék Pápán sokáig lakni, Debreczen felé indult a kis uraimékkal ő nagyságokkal és minden népével egyetemben. Ott siratgatá a szigeti ház gyászba borulását, ápolgatá sírva íütosó két fiát s immár nem alitja világban élését. (Tinódi) ***). Hatalmas pártfogójában Török Bálintban kétségkívül nagyon sokat vesztett az evang. vallás és egyház, de szerencsére akkor érte azt el balvégzete, midőn azok jövője már nagy részben biztosítva vala. 'Amaz uj életet lehelő lélek, melyet Somogyságban ő eresztett szabad szárnyaira, haladt tovább és tovább, vive kezében — mint János angyala — az örök evangeliomot, mig az egész nép közkíucsévé tette azt. Tehette nem állt útjába senki. *) «Judith asszony históriája« végverse: Ezt szörzötte az Anthimus szigetben, Tinódi Sebestyén deák könyvében, Bibliábul kiszedte egy kedvében Terek Bálintnak házában éltében. Sigetvárát 1450 körül Anthemius Osvald épittette. Tőke Ferencz verses művének czime: »História obsidionis insulae Antemi quae nunc etc. **) Gyalui Torda Sigmond levele 1546-ból. Bindseil: Phil. Melanchtonis epistolae, 271. lap. ***) Martonfalvai Imre naplója. Magyar tört. emlékek II. oszt. 31 kötet 148. lap. Révész Imre abból, hogy Debreczen városa jkönyveiben 1547-en innen Török Bálintnak egyik fia van földesurként említve, azt következteti, hogy felesége ekkor már nem volt életben (Dévai élete 54. lap) Úgy látszik azonban, hogy túl élte 1550-ben meghalt férjét, mert 1551-ben még azt Írja Martonfalvai: »Mikor az debreczeni tisztet én elfoglalám, inventariomot (t. i eleséget és egyéb ingókat) nem sokat adhatának, kiből asszonyomat és urai mákat ő nagyságokat tarthattam volna.« Majd ismét: »Assz ionyomat mindennyi háborúban Debreczenben tartottam nagy nehezen.« Lásd id. m. 159 és 160. lap. Pécs és Veszprém püspökei, kiknek hatalmi körébe esett Somogy és ott terjedelmes birtokok, ezernyi jobbágyok urai valának, részint önszántukból, részint kénytelenségből hüvelybe rejték fegyvereiket. Kecsetl Márton veszprémi püspök protestánssá lett s meg is házasodott, Drugeth Antal leányát vevén feleségül. Sulyok György s Eszéki János püspökök csak ritka vendégei voltak Pécsnek, Váraljai Szaniszló pedig 1543-ban, még mielőtt a török mutatkozott, egyházi kincseivel és káptalanával rútul megfutva, végkép oda hagyta azt, s a következő évben lomniczai Horváth János helyébe szepesi préposttá neveztetvén. mindjárt oda menetelekor a hitújítás pártjára állott és zsinatot is tartott a felesleges ceremóniák eltörlése s a hét esperesség uj organizálása végett*). Utódai közül 150 év alatt csak az egy Dudics András szállt ki káptalana tagjaival rövid időre Szigetvárra, hogy eztán ő is kövesse Váraljai és Kecseti példáját **). De maradt volna bár, útját aligha állhatta volna már az evangeliom harsogva zúgó folyamának, melynek szabad folyása fölött Szigetvárának és a többi váraknak nemes és nem uemes lakossága, az egész lovas és gyalog’ sereg őrködött. Mai napság már majdnem elképzelhetleit az a rendkívüli, csaknem kizárólagos érdeklődés, mely ezen időben, a reformáczió korában a vallás dolgai iránt a nemzet minden rétegét elfogta és betöltötte; s a mi leginkább feltünhetik, az, hogy ezen érdeklődés éppen a végházak katonáinál lép leginkább előtérbe s nyer világos kifejezést. A nagyságos vitézlő férfiaktól az utolsó hajdúig mindenek első sorban az evangeliom zászlója alá esküsznek s csak e zászló alatt készek védeni a hazát. A legelső eredeti magyar ref. hitvallást Eger őrsége \ térj esz ti I. Ferdinánd és fia Miksa eleibe, s ezt megelőzőleg a vitézek nyílt határozottsággal kijelentik, hogy ők inkább óhajtják és készek prédikátorukat és minden holmijukat fölszedve együttesen másuvá költözni és Egert egészen őrizet nélkül hagyni, ha őket a felség e helyen papjukkal együtt megtűrni nem akarja. Eger összeköttetésben állt Szigetvárral; ennek vi tézlő íérfiai közül többen megfordultak és vitézkedtek ott is, és a szabad szellemet, mely Dobó hőseit lelkesítő, s h, mely elöl egy ideig maga Verancsics püspök sem zárkózzott el,***) magukkal hozván, saját körükben terjesztették, ezenkívül pedig védelmezték, s eképpen a reformáczió munkásai mellett fő-fő tényezői lőnek annak, hogy az evangeliomi vallás a század közepén, s még inkább azon időben, midőn szegedi Kis István Kálmánesára vitetett, *) A szepességi 24 város esperességének régibb protokolluma (Nemzeti múzeum. 2110. f. 1.) Vesd ö. Budai Ferencz: Polgári Lexicon III. 396. 1. **) Dudics András 1563-ban a király nevében s jövedelemvesztés büntetés alatt Pozsonyból Szigetre hívta a káptalaniakat, hogy a pécsi megyének szolgáljanak; maga is eljött oda lakni, de a török csakhamar véget vetett ottani tartózkodásuknak. ***) Verancsics Antal egri püspök, ki csak az esztergomi érseki székre emelkedésekor szenteltette magát pappá, hogy a reformáció iránti hajlamairól egy időben nem ok nélkül vádoltatott, maga az is eléggé tanúsítja, hogy unokáját Domitius Jeromost Bártfán Stöckel Lénárt, a »pentapolitana confessio« szerzője által neveltette. Schmitt!» Episcopi Agrienses. III. 86'—88. 1.
