Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-04-29 / 17. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 270 269 idevágó szintén összesített bevételei kiadnak. Mégis ezen könyv minden egyes lapja követelési oldalán 'az évzártakor a tőke, kamathátralék, haszonbér hátralék s bármi más esedékes volt, de be nem fizetett követelés egész pontossággal megállapítandó; — s a mivel s a mennyivel az egyik számadási év végződik, éppen [azzal kell kezdődni a rákövetkező évnek is, — vagy is, még jobban megvilágítva a dolgot: az egyes zárlati követeléseket ép úgy át kell vinni, mint a bevételi s kiadási napbevételi többletet. Ezen eljárás mellett tehát — ha betartatik s betartatni követeltetik — úgy hiszem, hogy egy krajczár sem esketik a porba. Ezen két lényeges számadó könyve van tehát egy pénztárnak: a követelési könyv és a bevételi s kiadási napló, — a többi mind csak mellékes, a pénztár kezeléséhez szükséges segéd könyv,— p. o. egy darab névsoros mutogató, mely megmutatja, hogy egyik vagy másik követelés a követelési könyv melyik lapján van felállítva; mégis egy darab oly könyv, — de mely nem éppen szükséges — mely arra szolgál, hogy ebbe év közben az egynemű bevételek és kiadások csoportosítva kiírhatók lévén, az év zárása bekövetkeztével azok már igy készen létben legyenek. Kérem az előadottakat az érdeklődők figyelmébe. Szabó János. Csurgó főgymn. pénztáros. Könyvismertetés. Száz éves küzdelem a kassai ref. egyház megalakulásáért 1550—1650- Irta: Révész Kálmán. Ára 80 kr. A magyar prot. irodalmi társaság f. évi kiadványaként jelent meg a fönntírt monographia, a mi jó barátunk és volt collegánk Révész Kálmán tollából. Munkájáról dicsérettel szólnak mindenfelé, mint forrástanulmányokon épült, gondosan szerkesztett, világos előadásit történelmi műről. Örömmel füzünk mi is egy levelet a tudós szerzőt ért általános elismerés koszorújába, s müvének ismerte* téselil álljanak a következők: A kassai ref. egyház megalakulását 1550-re kell tenni, a midőn a Kálvin liitü Székely István polgárjogot nyert Kassán. S azt mondhatjuk, ezen évvel kezdődik azon százéves küzdelem is, a mely a Kassa városi hivatalos és pedig lutheránus egyház és a folyton növekvő kálvinista hitü lakosság közt előállott, s csakis 100 év leforgása után, az 1649-ki pozsonyi országgyűlésen hozott 12-ik törvényczikkel nyert megoldást olyképen, hogy a kassai kálvinisták megalapíthatták a városban egyházukat. A két protestáns felekezetitek ezen egymásellen vívott százados küzdelmébe belejátszik mindkét egyház harcza egyfelől az unitáriusok, másfelől a katholikus egyház hívei ellen, a mely felekezetek tagjai szintén bebocsáttatásért zörgettek a bányavárosok e kapuján. Ezek ellen a kassai hivatalos lutheri egyház és városi hatóság csak úgy remélte magát megvédhetni, ha polgárai sorában semmi más felekezetnek helyet nem enged, előre látván, hogy a mely ajtón a kálvinista egyház az eddig egy vallásu városba beeresztetik, ugyanazon ajtón, a vallásegyenlőség elvénél fogva, bebocsáttatását kiküzdi majd a kath. egyház is. Pedig Kassáról az 1556. nagy tűzvész után, a mely alkalommal még a domokos és ferenczrendi zárdák is elhamvadtak, az utolsó szerzetes is kiköltözött^ érthető tehát, hogy a kassai lutheránusok, már csak a békesség kedvéért is, a maguk egyházának óhajtották megtartani az egész Kassa városát. De a viszonyok mást hoztak magukkal. Boeskay István, ez a kiváló politikusa és hadvezére hazánknak, a bányavárosoknak és azok kulcsát képező Kassának elfoglalását első teendőjének tartotta, s a mint ezt megtette, a kassaiak papjául kedves udvari papját Alvinezí Pétert ajánlotta, kit midőn a kassaiak megválasztottak, benne egy Kálvin liitü lelkipásztort igtattak a fényes kassai lutheránus egyház egyik lelkészi székébe. Igaz, hogy Alvinczit épen oly joggal fogják mindenkor magukénak vallani a lutheránusok, mint a reformátusok, mert amazok mellett az ágostai vallástétel aláírása, s önmagát lutheránusnak vallása, az utóbbiak mellett némely elvei, és magát a lutheránus egyház szertartásaitól függetlenitése fognak mindenkor tanúságot tenni. Mely különös helyzet feltüntetése szerző müvének [egyik legélénkebben irt fejezetét képezi. Alrinczi halála után utódai közül senki sem volt, a ki a két protestáns egyházat összekötő kapcsokat erősítette volna, hanem az utódok, nevezetesen Kótai Jakab lutheránus és Tályai János református lelkészek az összekötő kapcsokat tördelvén, a hívek közt a dolog törésre került. Igen eleven leírása olvasható ennek a 28—47. lapokon, a mely idők episódjául érdekesen szövődik az események közé Váradi Pálnak az első ref. városi tanácsosnak pőre. E küzdelem folytán már-már kiszorulnak a kassai reformátusok Kassa városából, midőn I. Rákóczy György felkelése, s a városnak Rákóczy kezére jutása ismét felemeli ügyüket, sőt az 1644. mart. 27-én I. Rákóczy György jelenlétében husvét első napján tartott' istentisztelettel letétetik zárköve a kassai ref. egyház fundamentomának. A fejedelem előző napon gazdagon aranyozott két ezüst kannát és egy tányérkát ajándékozott „a kassai ref. egyház részére, s a királyi ház kápolnájában Csillái György szónoklatán maga a fejedelem is megjelenvén, úrvacsoraosztáskor az általa ajándékozott és ma is az egyház tulajdonát képező fennt említett urvacsorai edényekből vette a szent jegyeket. Innen kezdve azon kellett még kassai hitfeleinknek törekedniük, hogy templomjuk — iskolájuk és lelkészlakjuk számára a várostól helyet nyerhessenek. Ezen ügyben határozott az 1649-ikí pozsonyi országgyűlés 12-dik törvényczikke, mely a reformátusoknak Kassán szabad vallásgyakorlatot biztosit, s ennek alapján a templom, iskola és papiak építéséhez hitfeleink a várostól 1650 ben alkalmas helyet nyertek. Ezzel a 103 lapra terjedő mű véget ér, azonban folytatását mindenki várja. Kis Ernő. *) négy darab okirat melléklésével
