Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-18 / 11. szám

171 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 172 A felsőbb leányiskola szervezése tárgyában kiküldött bizottság jegyzőkönyve, Jelen voltak Czike Lajos egyh. és Darányi Ignácz TÍl. főiskolai gondnok elnöklete alatt: László József örö­­kos főiskolai gondnok, Beöthy Zsigmond v. b. t. t, Kon­koly Th. Imre, Kis Gábor, Körmendy Sándor. Antal Gá­bor, Konkoly Th. Béla, Barthalos István, Ka ez Lajos, Kecskés János, Horváth József biz. tagok; utóbbi mint jegyző is. 1. Czike Lajos egyli. elnök mindenekelőtt mély saj­­sajnálattal emlékezvén meg főt. püspök úr betegségéről, mely miatt bölcs támogatását tanácskozásaink folyamán nélkülözni leszünk kénytelenek: üdvözli a bizottság meg­jelent tagjait, köztük nrn. Beöthy Zsigmond v. b. t. t. urat, valamint a tanügy s közelebbről a nőnevelésügy lelkes barátját s anyagilag is hathatós előmozdítóját főt. és ns. László József örökös tiszt, főiskolai gondnokot, és a bi­zottsági ülést megnyitódnak nyilvánítja. A bizottság őszinte részvéttel értesül főt. püspök úr betegségéről s a legmélyebb sajnálattal veszi tudomásul a bizottság ülésén meg nem jelenhetését; László József és Beöthy Zsigmond uraknak pedig elismerését és köszönetét fejezi ki az ügy iránti meleg érdeklődésről tanúskodó meg­jelenésükért. 2. Egyh. elnök előadja, hogy jelen bizottsági ülést elnöktársával egyetértőleg az 1893. szept. 20-iki egyh. ke­rületi közgyűlés jkvében foglalt 114. sz. határozat értel­mében a felállítandó egyh. kerületi nőnövelde ügyében tanácskozás és javaslattétel czéljából hívta össze. Mivel azonban az illető jkvi pontban említett szőkébb körű bi­zottság kizárólag a tatai egyh. megyéhez tartozó tagokból áll s mivel az ügy jelenlegi stádiumában két egyház, úgy mint Pápa és Révkomárom közvetlenül érdekeltek, ennél­fogva főt. püspök ur véleményének kikérése mellett, va­lamint a főiskolai igazgatótanács hozzájárulásával e két egyház képviseletében a következő 5— 5 tagot vonta még be a bizottságba: a révkomáromi egyh. részéről: Beöthy Zsigmond, Konkoly Th. Béla, Katz Lajos, Kecskés János, ; a pápai egyház részéről: Kis Gábor, Kör­mendy Sándor, Szilágyi József, Barthalos István, Horváth József urakat. Egyúttal jelenti, hogy az igy kiegészített bizottság tagjai közül ketten jelentették levélileg elmara­dásukat, Czibor József lelkész elfoglaltsága, Szilágyi Jó­zsef betegsége miatt nem jelenhetvén meg. Elnökség intézkedése a bizottság kiegészítése tár­gyában minden részben helyeslő, a bejelentett elmaradá­sok pedig sajnos tudomásul vétetnek s a bizottság, a ta­gok nagyobb része jelen lévén, megalakultnak nyilvánit­­tatott. 3. A jegyzőkönyv felvételével Horváth József bíza­tott meg. 4. Egyh. elnök a bizottság tagjainak kellő tájékoz­tatása végett lényeges vonásaiban vázolja a kerületünk­­beli nőnövelde eszméjének keletkezését s annak megva­­lósithatása végett az egyházkerület és egyházi társadal­munk által megindított mozgalmat, e mozgalom főbb moz­zanatait, valamint a nőnövelde felállítása ügyében korább hozott egyh. kerületi határozatokat és tett különböző kí­sérleteket, Előterjeszti továbbá a jelen bizottsági gyűlés feladatát meghatározó 1893. szept. 20. 114. sz. jkvi pon­tot, melyben „a főiskolai igazgató tanács elnöksége to­vábbra is megbizatik, hogy a felsőbb leányiskola szerve­zésére kiküldött szükebb körű bizottságot összehiva, az ügy tovább fejlesztéséről kellően gondoskodjék oly irány­ban, hogy a mennyiben internatussal egybekötött, önálló ev. ref. felsőbb leányiskola kerületünkben ez idő szerint felállítható nem volna, igyekezzék a már szinte égetően szükséges prot. irányú nevelés érdekében czélravezető lé­péseket tenni valamelyik oly nagyobb városi egyházunk­ban, a hol állami, polgári felsőbb leányiskolával összeköt­hető internatus lesz megfelelően berendezhető“. E hatá­rozattal kapcsolatban jelenti továbbá, hogy a révkomáromi egyház az u. n. kollégiumi épületnek örökös használatra s a szomszédos telek és épületnek 4000 frt áron kerületi tulajdonul átengedése, úgy szintén a Tisza-jubileum alkal­mával gyűlt 1000 frtot tevő összegnek e czélra fordítása iránt korábban tett ajánlatát továbbra is fentartja az eset­ben, ha a nőnövelde Rév-Komáromban állíttatnék fel; el­lenben új ajánlatot sem Komárom, sem más számbavehető városi egyházunk nem tett.. — Végül bemutatja egyház­­kerületi pénztárnok hivatalos kimutatását, mely szerint a nőnöveldére tett összes alapítványok 21.422 frt 22 krt tesz­nek, melyből a befizetett összegek 7953 frt 44 krt képvi­selnek. A bizottság köszönettel fogadván egyh. elnöknek a kérdés történetét híven feltüntető s mai állását teljesen megvilágító előadását, mindenek előtt sajnálattal kényte­len konstatálni, hogy az ügy jelen stádiumában a rendel­kezésre álló anyagi eszközökkel önálló nőnövelde felállí­tását javaslatba hozni nem lehet, mert sem kellő épület nincs az önálló intézet elhelyezésére, mivel a rév-komá­romi egyház által felajánlott épület és telek kellő átala­kítása s illetve szükséges kibővitése is jelentékeny pénz­­áldozatot igényelne; sem csak megközelítő fedezet nincs a legkevesebb 5000 frt évi kiadást igénylő intézet szükség­letének ellátására, a kimutatott alapítványok kamata 1000 frtot alig meghaladó jövedelmet biztosítván. 5. Miután a bizottság az önálló nőnövelde eszméjét, mint ez idő szerint leküzdhetlen anyagi akadályok miatt meg nem valósithatót elejtette : egyházi elnök az idézett kerületi határozat utasításához képest felhívja a bizottsá­got, hogy terjesszen javaslatot a főt. egyházkerület elé arra nézve, vajon mely városi nagyobb egyházunkban lenne állami, polgári felsőbb leányiskolával összeköthető inter­natus megfelelően berende; hető. Mely kérdés kapcsán ol­vastatott a közelebbi egyházkerületi közgyűlés 122. jegy­zőkönyvi pontja s illetve főt. és nt. László József urnák egyházkerületünkhöz a nőnövelde ügyében intézett mély érdeklődéstől tanúskodó levele, mely szerint „a révkomá­romi egyház oly ajánlattal lépett fel, mely kellő méltány­lásban részesülve, a nőnövelde felállításának lehetőségét valószínűvé teszi.“ A mely valószínűséget nem tudja látni

Next

/
Oldalképek
Tartalom