Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-03-11 / 10. szám
165 DÚNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 156 összeölelkező hitbeli s következéskép jellembeli végtelen változatosság. A mohammedán igaz megtestesülését vájjon melyikében keressük a 73 felekezetnek? A persa sz^badgondolkodó-e a megfelelő specimen, ki ellenmondásokat merészel fölfedezni a Koránban és azt szeretné, hogy ne volna a hétben Péntek, vagy a fanatikus Vahabít kell-e annak tartanunk, ki a dohányzást és szeszes folyadékok ivását a halálos bűnök közé sorozza? A hagetek és hadathitek szokásait vizsgáljuk-e, kik Jézusnak isteni jelleget tulajdonitanak, vagy azon kvietista sufikét, kikről az orthodox Moslem olyan véleményt táplál, hogy nagyobb érdemnek tartja, ha egy sufit meg öl, mint ha tiz ember életét mentené meg? Ha az első kbalifákat és követőiket fogadjuk el a mohammedán character rendes typusaiul, azt mondhatjuk, hogy az élet fényűzései és pompáinak férfias megvetése, az Islam terjesztésére törekvő utolérhetlen lelkesedés, gyors és fáradhatlan erély, fitogtatás nélküli kegyesség, rettenthetlenség és önzetlen hivség képezék azok legkiválóbb vonásait. Pedig ezen elemek egynémelyükét sajnosán nélkülözte a biztos jólét és a megalkotott uralom elfajult napjaiban. A vallás eredményeinek meghatározásánál az egyéni temperamentum befolyását is tekintetbe kell vennünk. Az izlam hatásának igaz megszemélyesitőjeiil ép oly kevéssé fogadhatnánk el a vérszomjas Khaledet, mint a nemes Hosseint. Hosseinról beszélik, hogy midőn egy rabszolgája ebédelés közben leöntötte egy forró tál tartalmával, és térdre esék előtte s a Korán ezen versét kezdé mondani: „Paradicsom a haragjukat megzabolázóknak“. „Nem haragszom“ — mondá Hossein. A rabszolga folytatá: „És mindazoknak, kik megbocsátanak“. „Megbocsátok néked“ felele Hossein. Erre a szolga vakmerőén befejező a verset: „Isten szereti az adakozást“. „Visszaadom szabadságodat és adok 400 ezüst pénzt“ válaszola az igazhitű Moslem. Az ilyenfélék miatt kell óvatosaknak lennünk a vallás eredményeinek kutatásában. Elménkben kell tartanunk, hogy ha mély benyomást akarunk tenni, nem csak a pecsétnek kell mély metszésűnek lenni, a viasznak is elegendő menyiségünek kell lenni, hogy annak lenyomatát befogadhassa. Kétségtelen, hogy a keresztyén jobbnak látszik a többi vallásoknál, mert a legkiválóbb fajok azt fogadták be. Bírja az egész európai czivilizáczió becsülését nemcsak, hanem — másrészt — jogosan bírja, mert jónak bizonyul ezen legkiválóbb fajokra nézve, s hogy legvégül mondjuk, szövetségestársa minden jótékony működésnek. Az a nyelv a legjobb, mely legtökéletesebben alkalmazkodik a tudomány és philosophia minden haladásához és teljesen fedezi a rohamosan fejlődő társadalmi helyzet összes kívánalmait; és az a vallás a legjobb, mely — ha nem tartják is épen róla, hogy mind az benne gyökerezik, mi el van fogadva a legczivílízáltabb fajok között, — legalább lépést tart a tegteljesebben és rohamosabban fejlődő művelődéssel. Természetesen, kérdésbe sem jöhet, hogy meg kell-e próbálnunk a keresztyén államok és a többi országok erkölcsi állapotának részletes összehasonlítását. így a keresztyénség fensőbbsége egész összeségében megállapítható lesz. Az egyetlen vallás, mely józan ésszel a keresztyén vallással erkölcsi hatás tekintetében némileg összehasonlítható, a mohammedánismus. A buddhismus tana sokkal tisztább és magasztosabb, de követőit nem képes erkölcsössé tenni. A mohammedánismus, bár kevésbbé fenséges parancsokat hirdet, de ezen parancsoknak igen tekintélyes mértékben tud érvényt szerezni. Dean Stanley szavai szerint „a Korán parancsai egy meghatározott körben mélyebb hatást gyakorolnak, mint a minővel voltak a keresztyénekre a bibliai parancsok *)“. Azonban nem a legtökéletesebb erkölcsi működéssel éri el a mohammedánismus ezt a hatást. Egy bizonyos ;kerületben hatékony az, mint a rendőrségi szabályok, de érvénye a messzeterjedő széleken megszűnik és, mint minden külsőleges törvény, a magaviselet által akarja alakítani a jellemet s nem a jellem által a magaviseletét. A Korán jutalmak igérése és büntető fenyegetések által tárja föl az emberek előtt kötelességeiket s szerez érvényt a maga parancsainak. A kötelességérzetnél magasabb impulsust nem szolgáltat a hogyviselkedésre. Persze, a kötelességérzet hatása alól senki sem szabadulhat, de ez nem a leghatásosabb erkölcsi erő, s nem is képes egymagában teljes kifejlődésre juttatni az emberi jellemet. Nem szereztük még meg az ideálunkhoz, Istenünkhöz való hasonlóságunkat, ha még külső kényszerítéssel kell szorítani bennünket kötelességeink végzésére, s nincsen bennünk az igaz szeretete, mely magát Istent állítja minden külsú törvény fölé. Mindaddig hiányával vagyunk némileg az isteni hasonlatosságnak, mig nem csupán azt tesszük, a mit ő parancsol és ismerjük el igaznak, a miben gyönyörködik, de mi magunk is önkéntes gyönyörködést találunk mindabban, a mi igaz, s azért, mert, mint Isten, mi is szeretjük azt. Az a vallás, mely nem gondoskodik arról, hogy megváltoztasson úgy mi magunkat mint magaviseletünket, az a vallás, mely nem képes bennünket úgy felruházni, hogy miként Istennek, valódi tetszésünkre legyen mindaz, a mi szent: az nem a legjobb, a végleges vallás. De ha van vallás, mely az igaz isteni szellemet nyújtja nekünk, mely elismeri, hogy a törvény nem viszen az életre, s a melynek ennélfogva nemcsak tanításunkra van gondja, hanem arra is, hogy közöljön velünk egy benső és állandó helyeslést mindaz iránt, a mit tennünk kell: az követelheti csupán, hogy végleges vallásnak tartsák. A boldogság egy szó reánk nézve és nem egyéb, mig a vallás meg nem szerzi azt számunkra. így hát az a kilátás, mit a keresztyén vallás nyújt, az egyszerű és tökéletesen kielégítő, s annak bizonyságául, hogy ez nem ábránd, a vallás alapítója a maga valódi földi életének példájával világosítja meg, hogy az ember által megszerezhető az Istennel való toijes egység, és ő adja minden tanítványának épen azt a lelket, mely azzá tette őt, a mír — a benső életnek ugyan azt a forrását, mely őt mindég megelégitette. (Folyt, köv.) Miklós Géza. *) »Easternchurch« 279. o.
