Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-02-18 / 7. szám
105 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. a biblia légkörében élve, annak hasonlatait megkapó természetességgel tudja alkalmazni s ismeri a szentirás ódonszerű, hamisítatlan nyelvezetének az egyszerű hivő lelkekre való nagy hatását. Révész Bálint imádságai, minden kenetességük mellett is, kétségtelenül azért oly kedvesek — van gyülekezet, mely más imádságokat alig akar hallgatni — mert anynyira bibliaiak és egyszerű régies nyelvezetüek, hogy bennük a szentirási résznek a sajátképeni imádságtól való elválasztani akarása igazán levegőég ellen való vágd; Ikozás lenne. Egyik a másikat teljesen áthatja. Hetesy sem azzal tünteti ki e művében a bibliai s keresztyén jelleget, hogy imádságait szentirási idézetekkel szövi át, hanem hogy az eszmét, a gondolatot a bibliából meríti és megfelelő ruhába, a keresetlenség köntösébe öltözteti. Úgy látszik, különösen bő gyümölcsöt termett az a fáradsága, melyet „Kalauza“ készítésekor énekeink tanulmányozására fordított. Áhítatot keltő zsoltáraink mélysége és tartalom gazdagsága kétségtelenül nagy hatással voltak rá imádságai megírásánál. E hatás többfélekép nyilvánul. Olykor a zsoltárok vagy dicséretek egyes sorait szövi be ügyesen imádságaiba, pl. „Ha megjelenünk templomodban és együtt fohászkodunk felséges neved imádóinak seregében: úgy tetszik, mintha fnár mi is letelepültünk volna királyi széked körül a mennyeknek lakói közt . . . Ha majd a földi pályát bevégezzük, vigy be minket imádásod szent helyébe, az egeknek egébe“ {11. lap.) „Hatalmas Isten! kit a csillagos égnek seregei is tündöklő fénynyel dicsérnek, mi is rebegő ajakkal és alázatos szívvel igyekezünk kifejezni tiszteletünket“. .(28. lap.) Máskor a zsoltár szavain kissé változtat, de a tartalmon nem ejt csorbát, pl. „Mindentudó Isten! mely nagy az oly embéV boldogsága, ki igazságban és tisztaságban tölti életét, ki nem igyekszik álnoksággal szaporítani javait, ki nem örül a hamis keresménynek, hanem megelégszik azzal, a mit a te segedelmeddel szerezhet“ (37. lap.) „Ne nézd a mi tévelygéseinket, hanem légy tovább is őriző pásztorunk, hogy semmiben meg ne fogyatkozzunk Legeltess bennünket kegyelmednek kies mezején“. (4o. 1.) Igen gyakran a megszólítást veszi valamelyik zsoltárból, vagy dicséretből, pl. „Minden jóknak kútfeje!“ „Kegyelmes Atyánk és Istenünk!“ de sokszor nem épen helyesen, pl. „Világnak ura, bölcs teremtője, felséges Isten!“ (46. 1.) Itt nemcsak túlhalmozza a czimeket, de nem is alkalmazza találóan. A helyett, hogy Istennek irgalmasságához fordulna, bölcseségét emlegeti, holott ez egész imádságban a könyörületességet hangsúlyozza; a helyes czim tehát nem „Bölcs Teremtő“, hanem „Könyörülő Isten“, vagy „Irgalmas mennj^ei Atyánk“ lett volna. A megszólításnak szorosan össze kell függnie az imádság tartalmával és Istennek épen azon tulajdonságára keli vonatkoznia, melyhez fordulunk. Ellenkező esetben csak üres czifraság, melynek semmi jelentősége nincsen. Néha viszont követi egyik másik énekünknek egész gondolatmenetét s igy tulajdonképen magából az énekből alkot imádságot. Példa erre a 44-ik lapon levő vasárnapi utóimádsága. 10(5 De ha saját szive mélyéből meríti is a tárgyat, akkor is megtudja adni neki a tetszetős külsőt. S ha egy pillanatra elfordul is a bibliától, hivő lelke az életben is megtalálja az anyagot, melyet imádságba önthet. Az élet változatos eseményei elég gazdag tartalmat kínálnak neki. Mint a bibliai jó pásztor fölkeresi egy-egy eltévedt bárányát: elindul a széles úton járók után, hogy elvezesse őket a keskeny útra, mely az életre viszen. Imádkozik « tékozló fiukért, hogy vissza térjenek a csendes atyai házba,. Isten megvilágositó kegyelmét kéri azokra, kik a lelki sötétség éjszakájában szunynyadva, faragott bálványok előtt égetik tisztátalan áldozatukat. De abba a hibába mégis bele esik, hogy vasárnapi imádságai közül a legtöbbnek nincs egységes tárgya, melyet a kidolgozás egészében fel kellene ölelnie; nincs egy főeszméje, mely egészimádságát áthatná. Innen van azután, hogy vasárnapi imádságai csaknem teljesen egymásba folynak. Nemcsak ugyanazokat a gondolatokat, de olykor ugyanazokkal a. szavakkal is ismételgeti. Ezt a hibát is kétségtelenül elkerüli, ha bizonyos meghatározott tárgyú prédikácziókbost Írja vala imádságait. Pl. készített volna hitről, reménységről, szeretetről, szülői szeretetről, irigységről, igazság' s boldogságról szóló egyházi beszédekhez elő és utó imádságokat. A vasárnapiaknál jóval is sikerültebbeknek tartjuk ünnepi s alkalmi imádságait. Ezek kidolgozásakor mintegy előtte állanak a különböző évszakok jellemző sajátságaikkal. A tavasz mutogatja zöld ruháját, melybe öltözött s* emlékezteti a lakodalmi ruhára, melylyel egykoron halottiköntösünket felcseréljük. A nyár - mintegy terített asztalon, kinálja gyümölcsét, hogy hálaadásra nyissa meg. ajkait. Az ősz hervadó, múlandó ábrázata a változhatatlan és örökkévaló Istenhez vezérli. S a tél fehér takarója emlékezteti arra a szemfedélre, mely az Úr akaratából borul reánk, hogy alóla egy időben uj életre keljünk. Majd a különféle ünnepek állanak elébe, földolgozásra kínálva változatos történetüket: az advent, karácson, év utolsó vasárnapja, uj év stb. Továbbá ajánlkoznak a beköszöntési és kibucsúzási alkalmatosságok stb. Könyörögnek hozzá a gazdagok ajtajában fetreugő Lázárok, a siló Márthák és Máriák, hogy vezesse el őket Izrael főorvosához. És ő elvezeti. Az Úr Ígéretével megbiztatja csüggedő lelkűket, s vigasztalás hűsítő olaját önti sajgó sebeikre! Ezen ünnepi s alkalmi imádságaiban mintegy hozzá van forrva tárgyához, melytől csak igen ritkán szakad cl, mint pl. a 2-ik számú adventi egyházi beszéd előtti imádságban, melynek csak utolsó hat sora érinti Krisztus eljövetelét. Hogy legkisebb részleteiben is mennyire ragaszkodik a kidolgozásra választott anyaghoz, annak igazolására egy-két példát hozunk fel. A 119. lapou lévő karácsom előimádságát igy kezdi: „Mennyből alászállott angyal! nagy örvendezéssel halljuk örömhirdető szózatodat,, l ogy e mai napon megszületett az, kit a próféták jövendöltek és sok kegyes atyák epedve vártak. — Szibadulást a bűnből, életet a halálból hozott ö a földre, hogy valaki benne hiszen, el ne vesszen, hanem örök élete
