Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-30 / 52. szám

823

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

824

ten dicsőségét: „Mikor látom a te egeidet . . . igy gondolkodom: Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla, avagy az embernek fia, hogy meglátogatod ötét? . . . Tetted őtet minden te kezeidnek munkáin úrrá, mindeneket vetettél az ő lábai alá ... Mi Urunk Istenünk, mely igen dicsőséges a te neved!“ Igv hirdeti Isten dicsőségét a természet; e világnak Isten által való vezérlése igy juttat el az ő szent nevének dicsőítésére, mint az apostol is mondja: „A mi Isteuben láthatatlan, tudniillik az ő hatalmassága és istensége, e világnak alkotmányából és a teremtett állatokból megértetvén, megláttatnak.“

Eddigi fejtegetésünk elvezetett tehát bennünket Isten országának rég ismert három fokozatára, feltárta előttünk a természet országát, a kegyelem országát, a dicsőség országát. Épen nem átaljuk ezen szokásos katechismusi kifejezések használását, mert ezek alkalmasabbak arra, hogy a szt.-irásbau foglalt tiszta igazság megértésére elvezéreljenek, mint némely modern és tudós formulák. Ha már most Isten országának ezen három fokozatát szemügyre vesszük: azonnal észre vess?tik, hogy az alsóbb mindig szolgálatára van a felsőbbnek a nélkül, hogy önmagában, elszakittatva főczéljától, bármit is jelentene- Azonban észrevesszük azt is, hogy a felsőbb fokozatra soha sem juthatni el a nélkül, hogy az alsóbbat érintenénk. Majd csak a napok végén, a midőn a két alsó fokozat megtette kötelességét, semmisülnek meg, de akkor igazán megsemmisülnek. Az egész uj testamentomon végig vonul az, amit Pál apostol igy fejez ki: „elmúlik e világnak ábrázatja.“

A keresztyén élet eszményének alakulására nézve döntő befolyással van az írás szerinti ezen ismerethez való ragaszkodás. Azt, mint közömbös formát törölni nem lehet. Az egész életnézet és keresztyén hangulatra nézve igen nagy különbözőség származik abból, hogy vajon Istennek országát a világ elenyészhetetlen talaján akarom e felepiteni, segíteni, avagy tudom, hogy e világnak elmúló alakjára támaszkodnom nem lehet. A szentirás által határozott vizsgálódásunk e világ dolgaival szemben világos állást jelöl ki számunkra. Nem a kultúra a legfőbb jó a földön, — ez keletkezik s midőn tetőpontját eléri, ismét aláhanyatlik. Nekünk keresztyéneknek az nem imponálhat; nekünk a szt.irás szerinti világnézet alapján bátorságunknak kell lenni annak bevallására, hogy maradandó értéke csak annak van, a mi Isten dicsőségére és az ő országának javára szolgál. Ugyde mi marad ekkor? Csak az, a mit a lelkeknek Isten országába vezérléséért, tehát a missióért tettünk. Hogy ezt a legtágabb értelemben akarjuk érteni, arra fölösleges is emlékeztetni.

Itt tulajdonkép be is fejezhetnénk értekezésünket, mert a főbb alapelvek már adva vannak. A ki úgy tekinti a világot és Istennek országát, mint a hogy mi a szt. irás alapján feltüntetni megkísértettük, annak eleteszménye már határozott alakot is nyert; azt e világ dolgai nem vakítják el. Kívánatos mindazáltal, hogy a kijelölt alapon a keresztyén élét eszményének legalább fővonásait feltüntethessem. (Folyt köv.)

—s

Balatonmelléki egyházaink szenvedései a múlt században.

ír.

Azon kegyelmes parancsolatra, mely e most folyó 1774 esztendőben elmúlt márczius havának 13 ’k napján a Felséges Helytartó-Tanács által, helységünket illető némely dolgokban kiadatott: a mennyiben minket illet^ annyiban alázatos reflexiónkat benyújtjuk a Tekintetes Exmissus uraknak a következendőkben.

1. Hogy Prédikátorunk otthon nem létével Pap- Keszi Prédikátor által, kajárí Tóth János helységünkbe!! jegyesével Babócsai Sárával összeesküdött, oly esküvésnek formájával, míg t. i. mindenik a maga t:$zta életében, szüziességi jámborságában megmarad. Úgy hisszük, ezzel az; eskiidtető prédikátor semmit nem vétett, mert azon szókban, éppen azon conditio vagyon, a mellyet idvezitőnk is felvett a házasság dolgában Szent Máté evang. V. rész 31, 32 verseiben. És úgy tartjuk, hogy az házassági elválásra legelső és elégséges ok a tiszta életnek megfertőztetése, úgy hogy mihelyest valamelyik fél paráznaságba esik : azonnal a tisztaságban megmaradott félnek vagyon igaz oka és elégséges jussa az elválásra. Nemcsak mi tanítjuk pedig ezt kálvinisták, hanem — mint tapasztalhatjuk — az egész keresztyénség is, sőt a mi nagyobb^ a Magyarok Krisztus Urunknak felyebb kitett szavait hazai törvény által is világosítani kívánván, oly törvényt tettek in Tripartitum operae Pars 1-a. Titt. 103°, hogy a férfit?, ha paráznuságba esik. ne csak elválhasson feleségétől, hanem ha akarja meg is ölettethesse. Ezen édes hazánk törvényével tartanak a kálvinisták is, mely tudományban és princípiumban Felséges VI. Károly boldog emlékezetű Császár bennünket megerősített akkor, midőn 1731-dik esztendőben a pesti Keligiosa Comissióra kiadott kegyelmes resolutiója 5-ik punctumában parancsolni méltóztatott, hogy a matrimonialis Causakban még a Diaecesanus urak székin is a mi principiumink szerint legyen az Ítélettétel. Az esküvésnek formájában annakokáért akar kifejeztessék világosan a tisztaságnak conditiója akar nem, mindegy ; mert az édes idvezitőnknek sententiája szerint az házasságnak substantiájában mindenkor bennfoglalva vagyon. Hogy pedig az említett Pap-Keszi prédikátor a mi prédikátorunknak engedelmével, és így a menyasszony papjának tudtával vitte véghez azon esküdtetést, megbízonyitjuk azt.

2. A mi az Horvát Jáuos fijának a dolgát illeti: arról alázatosan oly resolutiot tehetünk, hogy minekutáuna. annak atyját — volt Jesuita földesuraiuk megkötöztetve és puskás kézzel elvitetvén, erővel pápistává tették, és annyát is persequálták : tehát akkor az annyával együtt bujdosott; hogy pedig az annya idővel visszajött, azt tudjuk, de a fiját miként és hol hagyta, nem tudjuk.

3. Mi ugyan a mi templomunkban összemenvén ének-