Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-12-30 / 52. szám
Ötödik évfolya m.-Vi. NA«) III. Pápa, 1894. deczember 30. ELŐFIZETÉSI DU: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre 4 frt, félévre 2 frt. Az egyház és iskola köréből MÍIIIÍLI MF. HÄI. HIVATALOS KÖZLŐMÉ. HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petitsor több- : szőri közléséért 5, egyszeriért 7 kr sorja. Ezenkívül bélyegdíj 30 kr. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. TARTALOM: Esztendő végén. Bakonyi Tamás. — A keresztyén élet eszménye. Müller K. után. — s. — T árcz a. Balatonmelléki egyházaink szenvedései a nmlt században. Földvárt/ László. — Apróság >k külföldről. Borsos István. ■— Vegyes közlemények. — Szerkesztői üzenetek. Esztendő végén. A távozó év súlyos bonyodalmakat hagy örökségül a következőnek állami életünk terén, s minthogy az állampolitika az utóbbi két évben majdnem kizárólag egyházpolitika volt, súlyos bonyodalmak előtt állunk egyházi életünk terén is. Hogy az állambonyodalmak békés utón fejtetnek-e meg, a szabadelvű haladás erőszakos megszakítása nélkül: azt ez idő szerint megmondani nem lehet; de ha a válság oly módon nyerne is elintézést, hogy abból országunkra minden rázkódás elkerülhető lesz, s ha igy egyházi életünk terén újabb tényezők a helyzetet még jobban nem bonyolítanák is: még akkor is oly súlyos feladatok előtt állunk, melyeknek szerencsés megoldására czéltudatos vállvetett működés szükséges. Azok a törvényjavaslatok, melyek két év óta tartják izgalomban az országot, s melyeknek az egyházi életre kihatása mindenki előtt világos, immár törvénnyé lettek és mit tettünk mi -— az 1894-ik év végén kérdezve önmagunkat -— mit tettünk mi, hog}^ az ezen törvények által megváltoztatott helyzetben egyházunkat fölfegyverezve állíthassuk szembe a kettős ellenséggel: a római egyház türelmetlenségével s az egyházat és vallást meghaladott fogalmaknak tekintő közönyösséggel. Valljuk be, — most, mikor az év végső napjai is gyors futással letűnnek, be kell vallanunk — semmit. Mintha kicsinylenők a jövő küzdelmet, mintha nem látnók, hogy most igazán a „létért“ folyó küzdelem előtt állunk, mintha a harcz hiánya eddig megbénította volna erőnket a jövőre. Egyházkerületünkben sem látunk sem a szellemi sem az anyagi téren javulást. A cura pastoralis, a belmissio gyakorlása üres jelszavakká lesznek nálunk, mert a mozgalom tetterős megindítása s az eszmék lelkes fölkarolása helyett csak közöny, hidegség az, amire a papi tevékenység nagyobb mérvben kiterjesztését sürgető czikkek találnak. Magunk, önmagunk vagyunk első sorban a hibásak. Mig egyházkerületünkben előfordulhat az a szomorú tény, hogy előkelő állású egyházi hivatalnokot a sajtóban nyilván hivatalos pénzek hűtlen kezelésének vádjával illetnek s mig előfordulhat az, hogy ily vádra sem a megvádolt, sem a fölöttes hatóság nem reflektálnak, mig a papi jellem, a pápi becsület csak oly kevésbe vétetik, hogy a vád alaposságának kikutatását szükségesnek sem tartják: addig egészséges, coiTuptiótól ment lelkipásztori közszellemről beszélni ábrándozás. És nem vagyunk különben az anyagi téren sem. Egyházaink pusztulnak, mert sok helyen nem képesek viselni az adóterheket, s mi az administrationalis terhek fokozásán gondolkozunk; lelkészeink, tanítóink nyomorognak s mi erre azzal felelünk, hogy alakítunk egy „lelkészjavadalom felsegélési bizottságot; a veszprémi egyházmegye végső szükségben levő egyházai ré-52
