Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-12-09 / 49. szám
774 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 772 . . Oh! nézzétek őt, vénje, fiatalja, Koronások s ti népek ezrei: Ádáz tusákon fényes diadalra Kis seregét mi büszkén vezeti! S míg lobogói magasan lobognak: Zordúl szemébe kaczag a halál. .. Már tetemén át, paripák robognak . . . — Végső szava: „És győzni kell a jognak!" .. S lelke dicsőség fényhonába száll. S győzött a jog ... A tiszta hit világa Büszkén hinti sugárit szerteszét! — S leborulunk, nagy hős! előtted, áldva, Mind, kik érezzük áldó melegét; Eszméid élnek, milliónyi szívben, — Támadjon ránk bár újra ellenünk: Egyek, erősek mi a tiszta hitben Bátran kiáltjuk: „Erős vár az Isten!“... S a diadal miénk — ha ő velünk! Irta: Lampébth Géza. Jelentő ívek s lelkész! fizetések. Mindnyájunk előtt ismeretes a kettő közötti összefüggés, jól tudván, hogy az úgynevezett jelentő ivek helyet adtak a lelkészi fizetések kimutatásának is. Azt is tudjuk, hogy ennek a kimutatásnak pedig egyik — s a főbb czélja az, hogy az egyházi felső és legfelsőbb hatóságok lehető tiszta képet nyerjenek az egyes gyülekezetek anyagi állásáról. Hogy azonban ez a czél általában nem csak elérve, de megközelítve is alig lett, nem magam, hanem több oldalról, részint szóbeli, részint hírlapi értesülések után bizton állítom. Mellőzöm annak fejtegetését, hogy vájjon a jelentő ív példányok megfelelnek-e a czélszerüségnek ? Csak az eredményre mutatok reá és ez nem világosság, hanem még nagyobb bizonytalanság, homály anyagi állapotunk felől. Mint valaki megjegyezte: a kép, mely az adatokból összeállítható csak torz lehet, de ember legyen ám, a ki még ezt is meg tudja csinálni. S mindennek legfőbb oka az a határozatlanság, mely az adatok megállapítása és a megfelelő helyre beillesztése körül nyilvánult. Ez pedig onnan ered, hogy határozott elvek, melyek a bizottságok eljárását irányították volna, nem voltak előzetesen megállapitva. Nem állítom azt, mintha mind az öt egyházkerületre nézve ugyanazon elveket kellett volna megállapítani, mert ez a fizetési módozatok és számtalan egyébb körülménjmk kiilönfélesége miatt lehetetlen is lett volna. De már egyegy egyházkerületre, vagy legalább is egyházmegyénként ennek szüksége elvitázhatatlan. S igy akár kerületi, akár egyházmegyei olyan bizottságot kellett volna rövid úton, elnökileg megalakítani, a mely megállapította volna a részleteknél különösen szem előtt tartandó elveket; a milyenek például: a földek, termények értéke árszámitása stb. stb. Mert igy minden egyház maga bírálta el — úgy hiszem általában — és pedig más-más elvek szerint a részleteket, a mi természetesen a chaós még nagyobbá léteiét segítette elő. Pedig ez a zavar s bizonytalanság, ha másutt nem is, különösen a lelkészi javadalmak kimutatásánál meg boszulhatja magát. Tudjuk ugyanis, hogy legközelebb Cultus miniszterünk 0 excellentiája, kinek működéséhez annyi szép reményeket kötünk, elrendelte épen a lelkészi fizetések összeírását. S hogy ezt csak a legnemesebb czélból teszi, hogy ezzel rég óta táplált jogos reményeink megvalósitása felé törekszik, nincs okunk kétségbe vonni. De ezzel ismét ott leszünk, a hol a jelentő íveknél. Ha határozott, követendő elvek nem lesznek előttünk, tiszta világos képet nem fogunk nyújthatni s kérdés, hogy az esetleges hátrányokért egyeseket, vagy egész református egyházunkat fogja-e terhelni a felelősség. Mert hiszen vagy a jelentő ivek adatai, vagy azokhoz hasonlók fognak csak benyu]tatni. Az ón szerény nézetem tehát az, hogy e felmerült eset alkalmával akár korületi, akár egyházmegyei olyan bizottság lenne alakítandó elnöki utón, mely a lelkészi javadalmak kimutatására nézve minden egyházat illetőleg megállapítaná általánosságban, legjobb belátása szerint azokat az elveket, melyek szerint az összeírás foganatosítandó lenne. Ez az eljárás egyetemes egyházunknak minden esetre csakis javára szolgálhatna. Lehet, hogy csalódom, de azt jól érzem és tudom, hogy ezeket az ügyszeretet mondatta el velem. Körmend. Fülöp József.
