Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-25 / 47. szám

745

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

746

lenül nagy épülésére a figyelmes hallgatónak. Beszédében előbb arról győz meg, hogy a természetben is ezer meg ezer olyan dolog van, a mit szemeinkkel nem láthatunk, kezünkkel nem tapinthatunk ugyan, de létezését még se tagadhatjuk. Ezzel kimutatja, mennyire tévednek azok, a kik botorul azzal dicsekesznek, hogy „ők csak azt hiszik, a mit szemeikkel látnak, kezeikkel tapintanak, stb. ... a kik babonának bélyegzik mindazt, a mi nem látható, vagy a minek a tényekkel való összefüggése kézzel füghatúlag ki uem mutatható. Aztán átmegy a lelki világra, a láthatatlan lelkekre : Istenre, emberi lélekre, angyalokra, meggyőződést keltve létezésük felől. „Az emberi lelket sem látta — úgy mond — senki. Vannak a kik tagadják létezését. Azt mondják az csak a testnek működése és jelensége; a látás a szemé, a hallás a fülé, a tapintás a bőr felületén elterjedő idegszálaké, maga a gondolkodás az agyvelő idegeié. De azok az idegek ott vannak a holt emberben is. Mért nem éreznek, a szem mért nem lát, a fül mért nem hall, a bőr mért nem tapint, az agy mért nem gondolkodik, a szív mért nem érez ? A hit azt mondja: mert az érzékek csak eszközök, de maga a lélek lát, hall, tapint, érez, gondolkodik általuk“ .... Ezek után igazolja, hogy a hit olyan dolgoknak valósága, melyeket remélünk. Kijelenti, hogy a földi, hiú reményekhez a hitnek semmi köze, — bűneink bocsánata, testünk feltámadása, az örök élet, a Krisztusnak az ítéletre való eljövetele: ezek azok a remények, a mik a hit által már valóságok.

Szövegszerű, épületes beszéd ez, mely az egyoldalii moralistákkal szemben nem csak azt mutatja, hogy a hitigazságoknak is helyük vau a szószéken, hanem, hogy érdekesen és épületesen tárgyalhatok is ott.

Jól sikerült beszéd a II. is Kiss Ferencz földes! lei. lelkésztől: Te vagy Isten ki látsz engemet czimmel, illetőleg főtétellel, I. Móz. XVI: 13. alapján. Ez alap ige, illetőleg főtétel tartalmát úgy tünteti föl, I. mint nagy igazságot, II. mint szép vigaszt, s III. mint komoly figyelmeztetést. Feladatát derekasan oldja meg; stilusa szép, szónoki lag emelkedett.

A III. beszédnek (Az isteni hivó szó sikertelenségének okai. Fábián Mihály) több súlyos hibája van. Már a textus választás se szerencsés, a mennyiben nem egységes az. Különben az egész beszéd azt mutatja, hogy a szöveggel egyáltalán nem sokat törődött a szónok. Több olyan kifejezés van u. i. benne, a mit meg kellett volna világítani, de ennek nyomára se akadunk. így p. o. mi, vagy ki az a világosság, a kiben hinni kell ? Hogy értsük, hogy „megvakitá (az l’r) az ő szemeiket és megkeményité az ő szivüket, hogy ne lássanak szemeikkel, ne értsenek sziveikkel — anuakokáért nem hihetnek vala? . . Főtételül kitűzi: „mik az isteni hivó szó sikertelenségének okai?“ E főtétel épp oly laza öszszeköttetésben van a szöveggel, mint a hogy egyátalán nem a szövegből vannak véve a részek. Egy pár helyen rosszul idéz, mint a 146. 1. utolsó kikezdésébeu és a 143. 1. az Ézsaiástól vett idézet (Ezs. XXXIII: 15.) Ez az idézet csak ide van rántva, minden tekintet nélkül az eredetiben való össze

függésre; éppen mintha ezt a parancsolatot „ne ölj“ megcsonkítva igy idézném „ölj“ .... A tárgyalásban legszebb rész ez: „a lelkíísmeret, ha egyszer gyengülni, romlani kezd, utoljára elromlik egészen. Valami különös az, de úgy vau, hogy a lelkiismeret szüntelen ébren van és vigyáz, mig van mit őriznie; majd látván fogyni a kincseket — melyeket őriznie kell — szunnyadni kezd. Miután érzi, hogy szavára nem ügyelünk: abbahagyja az intéseket; naponként csendesedik; végre teljesen elhallgat; elalszik mélyen, mint Jézus a sülyedő hajóban“. (147. 1.) Ez majdnem olyan szép, mint Dobosnak „A tékozló fin“ homiliájában ez a hely: „Adott Isten öntudatot, a jónak és gonosznak tudását: az erkölcstelen élet ezt is elvesztegeti. . . . Eleinte, míg van mit orozni, szüntelen ébren van és vigyáz, majd fogyni látván a kincseket, melyeket őrzött, szunnyadni kezd .... úgy érezvén az öntudat, hogy szavára uem ügyelünk, abbahagyja a hasztalan intést, naponkint csendesedik, végre teljesen elhallgat, alszik mélyen, mint Jézus a sülyedő hajóban.“ (Dobos: Homiliák : 106, 107 1.)

A IV. (Szentháromság vasánapjára János III: 1—15 alapján irt) beszéd bevezetése hibás. Az első fele ugyan is öumőgában jó ugyan, de ehhez a beszédhez nem illik, nincs rá semmi szükség. Az utolsó kikezdésre már ráillik a bevezetés név. Az újjá-születésről beszélve, kifejti, hogy az I. szükséges, II. lehetséges, III. üdvösséges. Nem helyeslem, hogy az I. résznek nem mindjárt az elején, hanem csak a végén fejti ki, hogy miben áll az újjászületés, így egy egész levélen gyakran emlegeti az újjászületést a nélkül, hogy megmondta volna miben áll az? A IH* rész igen röviden van kifejezve, mondhatnám el van nagyolva. Stilusa igen szép, gördülékeny, magyaros.

Az V. beszédben (Luk. VI: 37—37. alapján) Papp

K. azt fejtegeti, hogy Jézus — akár csak egy bölcs építőmester, kire nem egy merőben új épületnek felépítése van bízva — a zsidó vallásnak elavult, régi, korhadt épületét egyszerre ledönteni uem akarta. Állni hagyta az épületet, azonban új fundamentumot épített alája. Azután kezdte bontogatni egyenkint a pilléreket, vagy oszlopokat s helyükbe tolta mindjárt az újakat. Ledönti a régi oszlopot „szemet szemért, fogat fogért,“ a helyére pedig ezt teszi: „irgalmasságot kívánok, nem áldozatot;“ legyetek irgalmasok. mint a ti mennyei Atyátok irgalms, A Jézus által megvetett fundamentomnak másik oszlopa a vi-szo; nosság. „Valamit akartok, hogy ... Ne ítéljetek, hogy nes ítéltessetek.“ A tételt igen éles látással, nagy emberismerettel érdekesen tárgyalja.

A VI. beszéd (Pál és a kígyó; Ap. cs. XXVIII - 3 6. Szász K.) egy igen egyszerű, természetes, tanulságos homilia, érdekesen, nagy emberismerettel Írva.

A VII. beszéd (A jó szomszéd: Péld. XXVII: ÍO alapján, Molnár Sámuel) rövidke, több fogyatkozásban szenvedő beszéd. Első fogyatkozása az, hogy bár az egész bevezetésben — szó szerint véve ez állítást — a. vérség boldogító kötelékéről beszél: a főtétel mégis ez : jobb a* közel való szomszéd, a messze való atyafinál ... A részekre osztás alakilag is hibás, meg tartalmilag is. A:í«§