Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-11 / 45. szám

707 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 708 az e tárgyban elfoglalt s úgy látszik nem is egyedül álló nézetünket s álláspontunkat, nagyobb körben megis­mertetni. Kifogásoltuk a tervezetben, hogy az új intézet, bár háromakkora megterheltetéssel (eddig a tagdíj, mely e czimen összegezhető az egész egyetemnél 17 ezer frt voU most 52 ezer frt lenne) még is csak 10 év múlva kezdi meg működését. Ez által a jelen nemzedéket arra kényszeríti, hogy a jövőnek tekintélyes tőkét gyűjtsön, saját eddigi tőkéjét pedig feleméssze, vagy ha ezt tenni nem akarja: az új­nak is, a réginek is terhét egyaránt vállalja fel. Kifogásoltuk a tervezetben, hogy az egyetemes czim alatt csak a tagokat, s az ezekben rejlő erőt öleli fel alá­írni; a létező gyámintézeteknek, ideértve az egyházkerü­letek által kezelt e czélu tőkéket is — tehát több mint másfél millió forint tőkéjét egészen mellőzi. Kifogásoltuk a tervezetben, hogy a tőkék mellőzése mellett, mig magasra szabja a lelkész! (fizetésük 2V2%) tagdijakat: addig igen csekélyre az egyházak hozzájáru­lását (a lelkészi fizetés 1%-a). Holott nézetünk szerint ezen teher viselésnek egyenlőnek kellene lenni; vagy ha nem is — olyannak mindenesetre, mint a mily terhet az egyházak az országos tanítói nyugdíjintézetbe — iskola­­fentartókul fizetnek — (E tagdíj l°/0-ban évi 15 ezer frt; 12 írtjával 23700 frt.) Kifogásoltuk a kezelésben megállapított rideg köz­pontosítást. — Az eddig felszínre jutott mindenik terve­zetnek ez volt a nagy hibája. — A Kovács Albertének azon merev kifejezése: „a jelen nemzedék kihalta után a régi tőkék mind a központba beszolgáltatandók*4 — ha­tott a legleverőbben ránk akkor. — Ezt a merev — s mindenre kiterjedő központosítást kifogásoljuk most is.— És pedig nem csak a 4°/0-ban remélhető csekély kamat, hanem az ezenkívül felmerülő tekintélyes kezelési költ­ség miatt is. — (1893-ban az 1892. évi közalap jövedel­meinek kezelése 2095 írtra ment.) Kifogásoltuk a tervezetben, hogy a jövedelem V4-ed része vetetett nyugdíjalapul. — E miatt az adandó segély oly igen csekély a jelen nemzedék javára: holott a tag­díj ennek terhéül egy oly intézmény tőkéjének létesíté­sére vettetik ki, melynek sem formáját nem ismerik, sem áldását nem élvezik. Mi tehát tekintettel arra, hogy az alkotandó új gyámintézet nem teszi feleslegessé az eddigieket, s igy czime daczára nem lesz egyetemes intézet, hanem mi reánk tiszántúliakra s a dunamellékiekre, a létező egy­házmegyei gyámiutézet mellett második ; a dunátuli és erdélyiekre, az egyházmegyei gyámintézeteken kívül lé­tező egyházkerületi gyámintézet mellett harmadik; a ti­­tiszáninneníekre nézve pedig, hol maga a kerület három különböző czímen kezel ily czélu alapokat, az egyházme­gyei gyámintézet mellett ötödik; tekintettel arra, hogy ezen alkotandó új gyáminté­zet, daczára annak, hogy a lelkészek által ma viselt 17 ezer frtnyi tagdíj helyett — az egyházakéval együtt 52500 frtet vesz be, s mégis az első 20 évben alig helyez ki­látásba több segélyt, mint a mennyit a ma működésben fjevő gyámintézetek nagy része; tekintettel arra, hogy az új intézmény a létező ősz­­szes erőket nem egyesítvén, igy nem nevezhető egyete­mesnek s a föltétien s teljes központi kezelés mellett fe­lette drága: mi a tervezetet, úgy amint van, el nem fo­gadjuk s elfogadásra nem ajánljuk. Javasoljuk azonban, hogy az egyetemes intézet 1. a tagok és tőkék teljes egyesítésével; 2. egyetemes központi kormányzat, de 3. a vídékenkénti (parlialís) kezelés jövedelmezőbb megtartásával ; 4. az eddig felmerült terhek teljes és sértetlen át­vállalása s 5. a ma élő s tőkéjét az egyetemes gyámintézet ré­széül felajánló nemzedék már biztosított igényeinek tel­jes kielégítésével s oly formán alkottassék meg, hogy a létező tőkék l\ e nyugdij-tőkéuek, %-e gyámtőkének nyil­váníttatván, emez működését 1895. decz. 3l-én, amaz mű­ködését egy millió forintra növekedtével, okvetlenül meg­kezdi. Hogy ezen elvek mellett, minden jogsérelem nélkül, minden igényt kielégítő s fejlődésképes, egyetemes inté­zetet lehet alkotni, ez teljes meggyőződésünk. Ugyanis, a tagok és tőkék teljes egyesítése s egy czélra irányzása mellett, az új intézet megkapja az elő­irányzott tagdijakon kívül, az összes tőkék jövedelmet is. E tőkéket a tervezet-készítők mellőzték egészen, — egy felől a: ért. mert az előbbi tervezések alkalmával, de legkivált 1886-ban, erős tiltakozás nyilvánult a tőkék le­foglalása ellen; másfelől pedig azért, mert a létező tőke szent és sérthetetlen magánjogi tulajdon. A mi nézetünk szerint azonban az 1886. évi tiltako­zás nem azért volt oly egyhangú, mintha a létező gyám­intézetek tőkéjét magánjogi tulajdonúak tartottuk volna csupán,—hanem azért is, mert ellene voltunk a módnak, melylyel a lefoglalást foganatosítani akarta, s ellene an­nak a merev központosításnak, melyet a tervezet keresz­tülvinni kívánt. A magánjogi tulajdon fogalma azt hozza magával, hogy azzal a jogszerző szabadon rendelkezik. — Örökös nem létében oda teheti, a hová akarja. — Hagyhatja ol­dalági örökösökre, de hagyhatja egészen idegenekre is, vagy ha a szükség úgy hozza magával, fel is emésztheti. A mi nézetünk e tekintetben az, hogy a gyáminté­zeti tőke inkább oly hitbizomány, melynek jövedelmére szereztünk jogot s mely jövedelmet viszont, a kitűzött |ezéi szerint, csak azok vehetik el, kik arra a jogot megsze­rezték. Örökösödés szerint száll tehát utódról-utódra, úgy azonban, hogy az utódlás magában nem elég. — Szüksé­ges az ellenszolgálmány, a jogszerzés is ahoz, hogy valahí ez örökség élvezetébe juthasson. Ha jogszerző nincs: nincs örökég-élvező utód sem.— Az alap azonban fentartandó s csak arra a czélra fordít* ható, melyre az ős alkotók által megalkotva lett. A konventi tervezet szerint nem lehet többé egy egyházmegyei vagy kerületi gyámintézetnek sem tagjává, az új lelkész. . . Ezzel a határozattal a mi hítbizományunk elveszti örököseit. — De elveszti egyszersmind, eddigi

Next

/
Oldalképek
Tartalom