Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-04 / 44. szám

«93

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

«94

t

Szemelvény Szent Ágoston coníessióiból.

(Folytatás.)

/X. Fejezet.

Az Isten parancsát mindenkor teljesíteni kell

1. Minden testi biinök között meg kell emlékezni azok vétkeiről is, a kik a tökéletesség felé törekszenek ugyan de azért gyarló emberek és tetteikben mégis a jövendő tökéletesedés zálogát tekinthetjük. Vannak ismét olyan cselekedetek, melyek bűnösöknek látszanak, de csak látszanak, mert sem téged Ur Isten, sem az emberi társaságot nem sértik; ilyen pl. mikor valaki az élet íentartására szükséges dolgokról buzgón gondoskodik, - és más senki sem tudja vájjon kapzsiságból teszi-e, vagy nem? vagy midőn valakit a törvényes felsőség jószándékból, javítás czéljából megfenyít, de mások előtt nem bizonyos, hogy rosszakarat nem vegytilt-e bele. így sokszor megesik, hogy a mit az emberek gáncsolandónak tartanak, azt az idő helyesnek bizonyítja be, és viszont, a mit az emberek dicsérnek, a te szemeidben az kárhozatos. Gyakran vau a cselekvő szándéka és a véghez vitt cselekedet látszata-között nagy különbség !

2. Midőn azért te hirtelen valami, szokatlant és váratlant parancsolsz, a mit talán előbb magad is tiltottál, habár parancsod okát nem közlöd is velünk: ki kételkedhetik, hogy parancsodnak engedelmeskednünk kell? Boldogok azok, a kik ismerik eme parancsidat. Mert mindazon rendkívüli dolgok, melyeket (az ótestamentomban) szolgáid véghez vittek, vagy a jelen szükségletét mutatták ki, vagy valami jövendőt jósoltak meg.

X. Fejezet.

A manichaeusok nézete a földi gyümölcsökbe zárt Istenről.

Ezeket nem tudván, kinevettem prófétáidat, szent szolgáidat, s megérdemlőm, hogy te is kinevess engem. Fokonként oly badarságok elhivésére sülyedtem, hogy mi dőu egy fügét leszakítanak, az is, meg a fa is könnyeket hullatnak-, a mely fügéből, ha azt valamely manichaeus szent megeszi (miután azt más nem pedig ő maga szakítja le) az erősebb fajta sóhajtásokban angyalok, nem: az istenség részecskéi jönnek ki, mert ama gyümölcsben az igaz Isten részecskéi valának bezárva, mig csak valamely kiválasztott szent fogai és gyomra ki nem szabadították. És éu boldogtalan elhivém, hogy a gyümölcsöket, melyek az emberek számára teremtvék, több kegyelemben részelteted az embereknél; és én, ha egy éhes ember, a ki nem manichaeus, kért gyümölcsöt, halálos bűnnek tartám ha csak egy parányit is adni neki.

X. Fejezet.

Annyának látomása az ő megtérését illetőleg.

1. Megszabaditád Uram lelkemet azon rettentő sötétségből, mig anyám *) a te hűséges szolgálód érettem, sokkal nagyobb kesergéssel bánkódik vala, mint szoktak az anyák gyermekeik testi halála miatt bánkódni. Mert halott*) Augustinus anyja Monica kegyes keresztyén nő volt, apja Patrícius pogány vala.

nak tekintett ő engem, és te Uram, kegyesen meghallgatád őt. Nem vetéd meg hulló könnyeit, melyekkel imádkozásai közben megöntözé a földet, meghallgatád őt. Mert kitől jött volna azon álma, ha csak nem tetőled, a mellyel megvigasztalád őt, megbiztatád, hogy ismét visszatérek, megutálom tévelygéseimet? Almában önmagát látá egy erdő szélén állva és egy szép ifjú közelge hozzá vidáman mosolyogva, megkérdő vajon miért szomorkodik, miért hullanak könnyei naponként. Midőn pedig azt válaszold, hogy érettem, elveszett fiáért kesereg, megnyugtatá őt s mondá néki: nézzen körül s lássa meg, hogy a hol ö van, ott vág gok én is? s midőn szemeit felemelé, látá, hogy én is ott vagyok mellette. Kitől lett volna mindez, ha nem te tőled, a ki meg hallod a gyötrődő szív kiáltásait?

2. Oh mindenható! úgy kiterjesztéd te gondodat mindenkire, mintha másról nem is gondoskodnál. Midőn anyám látományát nékem elbeszélő, annak én azt a jelentést akaróm tulajdonítani, hogy majd egy napon be fogja látni, hogy nincs oka fölöttem keseregni. Xem, nem! válaszold őhirtelen — nem azt mondd nékem, hogg én is ott leszek, a hol te vagy, hanem te is ott leszel, a hol én vagyok. Néked Uram megvallom, a mennyire emlékezem rá (pedig gyakran gondolkodám fölötte) anyám ezen válasza en gém jobban megrendített, mint az ő álma, a mely azt a kegyes nőt örömmel töltő el, mert a sokkal később bekövet kezett esemény jóslatául tekintő ő azt. •

3. Még vagy kilencz évig henteregtem a sáros fertőben, gyakran erőlködve onnét kiszabadulni, de mindig visszaestem és még rosszabb állapotba jutottam, mig az a kegyes, tiszta és józan özvegy '(az ilyen eket’szeretőd tej ettől fogva reménységében vidám vala, ha bár nem szűnt meg azután sem imáiban sóhajok és könnyek közt esedezni érettem. Imáit magad elé bocsátád, s engem tovább engedői a sötétségben botorkálni.

XII. Fejezet.

Egy szent életű püspök nézete az ö megtéréséről.

1. Még más választ is adtál azon időkben anyámnak a melyről meg kell még emlékeznem ; sok más dolgot el kell mellőznöm, mert sietek azok elősorolására, a melyek megvallására ösztönöztetem, és sok egyebet el is feledék. Tehát, más választ is adtál egy szolgád által, egy az. egyházadban nevekedett s szentirásaidban jártas püspök által. A ki, midőn felkérte, hogy czáfolná meg tévelygéseimet, s tanítana meg az igazságra (a mit külenben szívesen meg szokott tenni) kérelmét megtagadd, s most értem, hogy okosan tévé. Ugyanis azt mondá, hogy én most semmi szóra sem hallgatok, mivel az eretnekség újdonsága, elszéditett, aunyival is inkább, mivel sok tapasztalatlan egyént megzavartam elméskedésemmel. De hagyjanak engem egyidöre magamra— mondá ő — és imádkozzék érettem Istenhez, s majd az Ur egykor föl fogja fedni előttem tévelygéseimet.

2. Ugyancsak azt is el mondá, hogy kis gyermek korában elesábult anyja őt is a manichaeusok közé vitte, és ő nem csak olvasta, de le is másolta könyveiket, s magától rá jött, a nélkül, hogy valaki meggyőzte volna, hogy az a secta rossz utón jár, azért elhagyd azt. S midőn anya-