Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-09-09 / 36. szám
573 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 574 lük magunkat és nehezünkre esett mngválnunk tőle. Mikor a vasútállomás felé haladtunk, sajnálattal tekintettünk vissza a nagy templom két hatalmas tornyára, melyeknek árnyékában oly magasra törekvő, oly magyaros, komoly kálvinista szellemet lehelő munkásság és művelődés virágzik. Adja Isten, hogy ez a komoly munkásság minél előbb megteremhesse legszebbik gyümölcsét, a protestáns egyetemet, melynek segélyével Debreczeu a következő századokban is egyik legfényesebb akropolisa lehet a magyar tudományosságnak s a valódi magyar geniustól áthatott szellemi életnek. Borsos István. mw ' r VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — Egyházkerületi világi tanácsbirákká választattak: Dr. Darányi Ignácz, Molnár Béla, Konkoly Th. Gyula, Bart hal os István. Egyh. kér. egyh. tanácsbirákká : Körmendy Sándor, Juhász Pál, Tatay Imre, Verbal Ist- Egylt. kér. egyh. aljegyzővé: Álltai Gábor. — Lelkész választás. A barsi egyházmegye kissárói egyházában, melynek egy év előtti választási ügye lapunkban is több Ízben tárgyalva volt, a lelkészválasztás végre megtörtént. Ugyanis e hó 5-ikén Kis-Sáróban a hivatalos kiküldöttek megjelentek és miután az egybegyűlt választókat felhívták, hogy a mennyiben a közbizalom egy személyben összpontosulna, jelentsék ki: az egy begy ült választók közfelkiáltással Csomasz Gyulát vá lasztották lelkészükül. Miután ellenvélemény nem volt, a bizottság meghívás utján Csomasz Gyulát jelentette ki * Kis- és Nagy-Sáró lelkészének. Az ifjú lelkész annál nagyobb örömmel foglalhatja el uj állomását, mert saját szeméjén szerezte meg azt a felemelő tapasztalatot, hogy az igazság előbb-utóbb diadalt arat. Szívből üdvözöljük! — Tanitóválasztás. A senyeházi ev. ref. egyház orgonista tanítói állására -+- a f. é. szept. 2-án megejtett választás alkalmával egyhangúlag Tikár Géza sár abai tanító úr választtatott meg. — Ugyancsak a senyeházi auyaegyházhoz tartozó kerka-kápolnai leáuyegyház tanítójává pedig — szintén egyhangúlag — Nagy Kálmán rádóczi másod tanító űr lett megválasztva. A tanév megnyitása főiskolánkban Szept. 6 án reggeli 8 órakor a főiskola összes ifjúsága tanárainak vezetése alatt vonult a templomba, hol a „Jövel Szent Lélek“ áhitatos eléneklése után nt. Kis Gábor lelkész ur tartott szép, alkalomszerű imádságot. Istentisztelet után az új kollégium nagy termében gyülekezett össze az ifjúság a megnyitó ünnepségre. Főtiszt. Czike Lajos, iskolánknak egyházi főgondnoka, szép és tartalmas beszédbeu szólott az ifjúsághoz és tanári karhoz. Ezután következett az „összeírás,“ végül pedig Kis Ernő főgymn. h. igazgató intézett hatásos buzdító beszédet az ifjúsághoz. Délután megkezdődött a rendes munka. — Bucsuestély. Barabás Jenő főgimn. tanár eltávozása alkalmából, tanártársai, tiszteletére szükebbkörü bucsuestélyt rendeztek. A tanulók száma főgymnáziu mii tikban. Már évről-évre fokozatosan növekedik a tanulók száma főgymnáziumunkban, ebben az uj tanévben azonban ez a növekedés valóban rohamossá vált, annyira, hogy nagy gondot ád a népes osztályok elhelyezhetése az ó-kollégium meglehetősen szűk termeiben. Jó volna most, ha az uj iskola építése kissé gyorsabb tempóban haladt volna s most az Őszön beköltözhettünk volna. Beiratkozott az I. o.-ba 70, II ikba 57, III-ikba 42, IV ikbe 40, V-ikbe 48, VI-ikba 39, Vll-ikbe 44, VlII-íkba 34, az egész gyimnáziumba tehát 374 tanuló. Ezek közül ev. ref. 196, ág. ev. 41, róni. kath. 50 és izraelita 87. A konviktusra eddig' 172-eu iratkoztak be. — A javító érettségi vizsgálat tegnap tartatott meg főgimnáziumunkban dr. Tóth Lajos egyetemi tanárnak mint kormány képviselőnek jelenlétében. Javító vizsgálatra bocsáttatott öt növendék és pedig kettő a pápai, három a csurgói főgimnáziumból. A vizsgálatot sikerrel letették hárman, deczemberi javító vizsgálatra utasittatott kettő - egy pápai és egy csurgói növendék. — A lelkészképesitő vizsgálatok most folytak le a vizsgálóbizottság előtt. 14 theologiát végzett ifjú jelentkezett vizsgálatra, kikuek mindegyike a lelkész! pályára képesítettnek találtatott. — Keresztyén ifjúsági egyesületek. Hogy a protestáns hitbuzgóság — különösen külföldön — most is mily élénken működik, élénk bizonysága az, hogy a „keresztyén ifjúsági egyesületek“ az újabb időben mennyire elszaporodtak és megerősödtek. Az 1855-ík évben az egész földön nem volt több miüt 322 ilyen egyesület 27,860 taggal; 1894-ben pedig 5109 egyesület 456,142 taggal- E nagyszámú egyesületek az egyes államok közt igy oszlottak meg: Egyesült államokban 1439 egyesület 245,809 taggal. Augolországban 658 „ 87,464 „ Németországban 1126 ,, 64,362 „ Hollandiában 785 ,, 17.629 „ Sveiczbau 390 „ 6,420 „ Francziaországban 102 „ 2,281 „ Olaszországban 50 „ 1*200 „ Belgiumban 33 „ 851 „ 16 más országban 523 „ 30,126 „