Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-08-12 / 32. szám
509 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 510 dehonestálásban leginkább kitűnik, Dudek nyitrai theol. tanár. Ha az ő nevét az említett lapban megpillantom, már tudom előre, hogy kijut nekünk ismét. Anathemát szór ő dogmáinkra, szertartásainkra, a lelkészek házassági életére, gyűléseinkre, — iskoláinkra stb. Én pedig valahányszor a minket depravaló czikkeit olvastam, igy sóhajtok fel az idvezitovel: Uram bocsásd meg ö neki“! Mig azonban bennünket örökké kisebbített, addig nem [szűnt meg dicshymnusokat zengeni a római egyház iránt. De az isteni gondviselés úgy akarta, hogy rövid idő alatt feuhéjázó czikkeinek más tónusa legyen. Ugyanis ő, ki eddig a hivatalát nagy lelkiismeretességgel végző római papságot dicsőítette, most mint a Religio közli, igy ir a Nyitram. Szemlében: „Hogy volt az lehetséges, hogy a polgári házasságot a főrendiház is megszavazta? Óh e kérdésre csak az egy vergiliusi felelet létezik: infandum jubes regina renovate dolorem ! Fájdalmas egy felelet, mely önbüneinkre, önmulasztásainkra utal. Mi kathoiikusok vagyunk bűnösök, hogy a keresztény elvek bukása elkövetkezett. Mi a hogy vagyunk: vezérek és közharczosok, papok és világiak. Mert valljuk meg Őszintén, imponált-e az utolsó évtizedekben a magyar papság a hivő világiaknak? Imponált-e abban, a mit a pap hivatása, állása kiván? Nem imponált se tanításaival, se erkölcseivel s a csekélyszámu egyesek, kik inkább méltók voltak a pap névre, hatástalanul erőlködtek. Az egyház valódi érdekeiért küzdeui megszűnt az egyházi, megszűnt a világi“. Többet is ir, de úgy hiszem az idézetből elég enynyi is. Megérthetjük ebből is, hogy mi az a római papság? így ir egy római pap az ő saját felekezete honi papjairól. Ki néhány hónappal előbb dicshymnusokat zengett róluk, most ily töredelmesen teszen vallomást. Kérdezhetnék magunkban, vájjon mikor volt igaza, a múltban-« vagy most? Mikor írt híven és őszintén? Feleljenek rá azok, a kikre vonatkozik. Te pedig Klio barátom! vedd a te tábládat s jegyezd fel tanúságául az utódoknak. ügy ir Dudek úr egyháza papjairól, akárcsak a reformatio előtti sötét századokból. En azonban azt hiszem, hogy nem csak a szolgákban van ott a hiba, hanem az egész rendszerben. Mert mig a coelibatus rendszere fennáll, mig megfosztva lesznek a papok a családi élettől, mig az eldugott gyóntató székek megéretnek, mig az önmunkásság nélküli latin szertartási könyvek használtatnak, mig csak a szegény tudatlan nép vezeklik, gyötri magát fárasztó utakon, a papok pedig selyem párnákon hevernek addig palotáikban, ó mindaddig az érdektelen, miveit, józan Ítélő előtt tanításaikkal s erkölcseikkel imponálni nem fognak soha! Ha a bucsujárás szükséges dolog, vezessék azt azok, kik azt hirdetik. Menjen elöl a legelső s utánna a többi. De ha a püspök uraknak fárasztó, bizony fárasztó az a szegény földmives népnek is. Pedig szerintem ezek is anyuyik isten előtt, mint amazok. Ezeknek az élete sem olcsóbb amazokénáb Sokkal jobb volna azt hirdetni: hogy az igazi imát meghallgatja isten a mi titkos kamaránkban is. Egy nyilatkozat jut eszembe esztergomi administrátorságomból. Családi estélyen találkoztam egy intelligens róm. kath. úri nővel. Prot. és róm. katli. voltunk együtt vegyesen. Az úri nő megszólít: „No tiszteletes úr, én is voltam a helybeli ref. templombau. Igazán megtetszett az isteni tiszteletük. Sohasem hittem volna, ha nem látom, hogy oly szép és megható legyen isteni tiszteletük. Következő Vasárnapon elmentem a mi templomunkba. S mikor láttam ott a pap ide-oda forgolódását, csodálatos öltözékét, csaknem elnevettem magam, kéuytelen voltam kijönni“. Ezt égy városi hivatalnok róm. kath. neje beszélte. A szervezetben van ott tehát a hibának jó része. Ezt kell reformálni. De ez már megtörtént, csak el kell fogadni. A hol a reform, elfogadtatott, a hol az fölényben van, ott nincs is hiba, nincs is viszály, békételenség, ott a béke és áldás angyalai járnak a polgárok között. Nem megyek messze példáért; ott van Erdély. A Religio harczra tüzeli, fegyverre szólitja a híveket a liberális kormány győzelme miatt. Ne felejtsétek atyafiak, hogy az idvezitő Pétert is rendre utasitotta a fegyverhez való kapása miatt, mondván: „Tedd hüvelyébe a te szablyádat“. S ti ezt elfeleditek? A csata azok ellen van részükről intézve, kik az emberben az embert becsülik, kik az összes emberi nem boldogságát óhajtják, kik isten áldásait mindenki előtt megnyitni akarják s kik ugyanazon jogokat óhajtanak minden egyes részére. Ugye római atyafiak, ez nektek nem kell, nem tetszik? Ti nem ily győzelem után vágyakoztok? Ti azt akarjátok, hoary a földi jók egyedül csak a tietek legyenek. Ugy-e szent férfiak, tiuektek világi hatalom s korona kell újólag? A tömeg pedig legyen térden csúszó, gyáva, félénk, tudatlan, babonás, nyomorult rabszolga. Győzelmet a kath. egyház részére én is óhajtok, mert éu is vallom: „Credo unam sacram ecclesíam catholícam“, de nem óhajtok győzelmet a római egyház részére, mert ez keresztyéni hivatásától eltért, mert ez nem áldást, jogot, szabadságot ad a népeknek, hanem uralkodni akar azokon, viszályt s gyűlöletet kelt egy nemzet fiai között, lábbal tiporja országos törvényeit, megakadályozza egy ország jól létét, virágzását. így a Krisztusi elvek nem győzhetnek. Csak reform., csak vissza az evangeliomhoz. „Senki más fundamentomot nem vethet azon kívül, a mely egyszer vettetett, mely a Jézus Krisztus“. 0 pedig elutasitá a világi hatalmat, a koronát; ő isten áldásait uem csak a zsidók, de a pogányoknak is megnyitotta apostolai által; ti pedig szüklelküieg minden áldást csak magatoknak partotok, kapzsi mohósággal, — nemtelen szenvedéllyel törtök a hatalom után, elfelejtve újra, hogy ezen törekvés szakította darabokra a Krisztus egyházát a múltban, s azon ország eljövetelét, melyért mindennap imádkozunk, ez akadályozza ma és mindenha. Ban a. Sebestyén Dávid, lelkész.
