Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-21 / 3. szám

39 DŰNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 40 elvet felelevenítette s ha nem is teljesen, de jó részben kifejtette s életbe léptette az 1868-dik évi országgyűlés az Lili. t. czikkel. A teljes kifejtésnek azonban nem csak hogy el nem zárta útját ez az országgyűlés, de — bár indirecte — rámutatott az elv tökéletes megvalósításának szükségére, midőn a bevezető szavakban igy szól: „addig is, mig a valásfelekezetek egyenjogúsága törvény utján általánosan szabályoztatnék.........Sőt a központi bizottság ugyan akkor arra kérte a képviselő házat, hogy liatá­­rozatilag hívja fel a minisztériumot, hogy meg nem álla­podván a jelen törvényjavaslatnál a legközelebbi ország­gyűlés elé oly törvényjavaslatot terjesszen, mely a val­lásfelekezetek általános egyenjogúságát állapítsa meg s mindazt, a mi ennek útjában áll, törvény által há­rítsa el“. Tudjuk, minő kiváltságokat élvez a római kath. egy­ház. Megszűnés nélkül kérnünk kell hát a nemzetet, en­nek képviseletét, hogy ugyanazokat a kedvezményeket, jogokat nekünk is biztosítsa. Egy úgy nevezett kényes, sokak előtt gyűlöletes do­logra is fel kell hívnom a figyelmet. Ez a római kath. főpapok rengeteg birtoka. Persze, a ki erre gáncsolólag veti a szemét, azt közönségesen földosztónak szokták bé­lyegezni. Ám legyen! Az is lehet, hogy a kik nyugodt lelkiismerettel lefoglalnák e birtokokat — természetesen az egyházi szernél] ek és dolgokról való becsületes gon­doskodás feltétele alatt —, még azok között is sok talál­kozik, ki nem tartja időszerűnek e kérdést, a mint nem tartja időszerűnek ma, de úgy lehet csak éppen ma, sok ürügyet kereső politikus a polgári házasságot. De hát egy részről azt kérdem, váljon azt kell-e várnunk, hogy a földosztó gúny névvel maga a herczeg­­prímás, vagy valamelyik püspök, vagy talán Esterházy Miklós Móricz, avagy Zichy Nándor tiszteltesse meg ma­gát? Másrészről, váljon akkor lesz-e ez a kérdés időszerű, mikor a római kath. főpapi konferenczia és ennek útmu­tatása után a (nem tudom hányadik) katholikus nagy gyűlés tűzi napirendre?! Ki volna oly együgyű, hogy ezt várná. De ki volna oly kíslelkü, hogy egy az ellenségtől eredő gúnynév miatt az igazság, a jó lelkiismeret szavát keblében elnyomná? Én nem, annyi bizonyos! A ki ismeri nemzetünk történelmét, az tudja jól, hogy a főpapok nagy birtokaira nagy terhek nehezültek régen. Várakat kellett fenntartaniok; bandériumokat ál­lítani, a káptalanok, mint hiteles helyek, állami f'unctíót végeztek; a népnevelés ügye is ezekre nehezült. És ma? Ma ezek az óriási terhek úgy szólva teljesen levétettek e birtokokról. Bámulatos az az ügyesség, az a kígyói okosság, melylyel a főpapság jogainak legcseké­lyebb feladása nélkül minden súlyos állami tehertől meg­szabadult! A szegény nép katonáskodik és fizet szinte az erejét fölülmúló adót s a főpapok lelkiismerete nem hábo­rodik fel annak tudatán, hogy ők ingyen, a szerencsés véletlen, vagy a ravasz számítás révén megtartott va­gyonban kéjelegnek. A szegény tanítók fizetését, a kik pedig kétségte­lenül nemes és nehéz munkát végeznek, nem lehet még 400 frt minimumra se felemelni! A vidéki papok közül is hány, de hány küzd a nyomorral! ... A katonaság temér­dek pénzébe kerül az országnak; a miatt évről évre nö­vekedik az adó — a főpapoknak meg annyi pénzük van, hogy nem tudva mit csináljanak vele, elküldik Kómába. Oh abból a száz meg száz ezerből, mi ide jut, mennyi nyomort meg lehetne orvosolni itthon e haza fiai, a test­vérek közt. Fel kell hát újítanunk, napirendre kell hoznunk az 1841-diki borsodi indítványt, mely a törvényhatóságok nagy részénak pártolását akkor már megnyerte. Eb­ben az indítványozó Borsod megye ezt mondja a többek közt: „Mindezen adatokból is kitetszvén az, hogy a papi ke­­zekbe jutott javak s azoknak jövedelmei az összes törvényho­zás rendelkezése alá mint státus jószágok tartozván, azokról és azoknak jövedelmeiről, a midőn szükségesnek láttatott, az összes törvényhozás rendelkezett, de továbbá a köztapaszta­lás igazolja, hogy a papi jószágok jövedelmei . . . nem azon czélokra használtatnak, melyekre eredetileg adva valának, sőt a közelebbi kedvetlen történetek oda mutatnak, miként hazánk főpapjai nem felejthetvén a hierarchia ama kedvencz elvét és czélját, miszerint önmaga szabályokat osztogat, másoktól korlátozó semmi szabályokat el nem fo­gad, elővett eszközeit a czél által megszenteltnek tartva s igy abban semmit sem válogatva (akár csak ma: K. I.) magát minden világi felsőségek feletti állásban tartani törekszik, —- dús gazdagságába bizakodva, hivei felett gyakorlani .szokott szellemi befolyását most említett czélja elérhetésére használván (éppen, mint ma !) az ország la­kosai között az utóbbi 50 év alatt már már meggyökere­zett egyetértés felbontásával az egyenetlenkedés, bizal­matlanság s ebből eredett visszavonás buján nevekedő magvait elszórván, a családi leggyengédebb viszonyok felháboritásával (reversalisok!) az ország csendes békéjét felkavarták: a viszont összebékülést továbbá nem csak nem keresve, hanem azt maguktól mindinkább eltaszitva s tetteiknek és rendeléseiknek az országbeli megyék nagy többsége s még a nemzet képviselői táblája, de a királyi fel­ség által lett rosszalásokon is meg nem hunnyászkodva, mind a mellett, hogy a hazának legfőbb javaival élt és és él, — a nemzet elkeseredését higgasztani s a rendele­téivel múltra és jövendőre okozott bajokat megszüntetni legkevésbbé sem igyekeznek, hogy az erköicsiség terjesz­tésére, a nép czélszerü nevelésére és az ezekben szüksé­ges alkalmatos tanítók kiképzésére és fizetésére különben is egy részben fordítani kellető papi jószágok jövedelmei miként leendő elrendezése iránt az összes törvényhozás* intézkedhessék, egyszersmind azon ok és inger is, misze­rint a roppant papi jószágok felesleges jövedelmei czélfc tévesztőleg a hierarchia túlnyomósága fentartására és to­vábbi terjesztésére jelenleg fordittatnak és használtatnak, hathatósan megszüntettessék — a jövő országgyűlésen indit­­rányba vétetendjük azt, hogy a papi józságok jövedelmeiből kiszakítván előre azon meghatározandó öszvességet, mi az is­teni tisztelet s ennek díszes fentartására úgy kívántatik, hogy az legkisebb fogyatkozást ne szenvedjen, — a papi személyek állásukhoz és hivataluk fontosságához mérsékleti illendő és meghatározott fizetést nyerjenek — az ezektől felmaradó jöve­delem pedig részint a szükséges iskolák felállítására s a meg­levők czélszerü elrendezésére, részint a tanítók kiképzésére $

Next

/
Oldalképek
Tartalom