Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-06-17 / 24. szám
375 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 376 Ígért az Isten? vagy többet érdemeltetek? A boldogságra szükséges eszközöket megígérte s meg is adta. „Hogy ha pedig eledelünk és ruházatunk vagyon, azokkal megelégedjünk“ (Tim. VI: 8.) Ha pedig még ezzel sem elégszünk meg, akkor telhetetlen kívánságaink soha sem lesznek kielégíthetők. Vagy hoztunk magunkkal oly javakat a világra, melyekre itt számot tarthatunk? Hol vannak hát azok a sok érdemeink, melyekkel kérkedhetünk ? Kevés jó tulajdonaink? De kitől véttük ezeket is? Nem Isten adományai-e mindazok, melyekkel bírunk? „Micsodád vagyon óh ember, a mit nem vettél volna? (1. Kor. IV: 7.) Vagy talán, mivel már úgy is sokat adott Isten, még többet is van jogunk kívánni? Hogy-hogy? Lassan-lassan ráakadunk hát már békéden ségtek kuifejére. De .. megválnátok, hogy nem kívánhattok többet Istentől, mint a menynyit adott, hanem mások sem érdemlettek volna többet, a kik nálatok boldogabbak. Épen ezt vártuk. Azért zúgolódtok hát, hogy az Isten azokat, kik csak egy óráig munkálkodtak a szőlőben, veletek egyenlőkké tette, kik a napnak terhét és hévségét szenvedtétek.“ De halljátok csak erre a gazda válaszát: „Barátom, semmi boszut nem teszek rajtad; avagy nem tiz pénzben szerződtél-e meg velem. Vedd fel, ami a tied, és menj el. Én pedig az utolsónak többet akarok adni, mint neked. Avagy nem szabad-e nekem az enyimmel azt mivelnem, a mit akarok.“ (Máté. XX. 12, 13, 14.) Átláthatjátok hát ebből kivánságtok méltánytalanságát, s megtanulhatjátok, hogy sorsotokkal megelégedve lehettek, és többet nem kívánhattok. De az fáj nektek, hogy más boldogabb nálatok. Hiszen — igy szóltok — azok se jobbak, mint mi. Mért hát épen azok az előkelők, miért épen azok a gazdagok? Nem mindnyájan egyenlők vagyunk? De, kérdem, mit akartok ebből kihozni? Nemde, hogy mindnyájatokat egyenlő nagyokká tenne Isten, vagy, hogy minden nagyokat veletek egyenlő alacsony sorsba helyezzen ? Hiszen az esztelenség, ez meg mit se segitne rajtatok. Ha hát szeretitek, ha még is megmarad a rangkülönbség, mit akartok panaszolkodástokkal. Nemde ezt: hogy inkább titeket tett volna Isten a nagyok helyére, inkább nektek adta volna a gazdagok kincshalmazát? De mi jogon követeltek jépen ily elsőséget embertársaitok felett! Van e szivetek azt mondani, hogy ti többet érdemeltetek Istentől, mint más felebarátitok? Csak képzeljük, hogy mi több jót tettünk volna vagyonúnkkal, mint ama fösvény gazdagok, rendesebben kereskedtünk volna javainkkal, mint ama tékozlók. De, barátim, nem ismerjük magunkat, — még mi ily körűimé nyék közt nem voltunk. A jelen állapotunkkal elégiiletlenség, a gazdagok javaira ásitozó irigység, véget nem érő panaszaink a nagyok ellen, miért oly kevélyek: mindezek elárulnak bennünket, hogy ott van szivünkben ezen ke-* vélység s fösvénység magva, csakhogy nálunk még, mivel nem volt elég földje, nem csírázhatott ki. Isten jobban ismer minket, mint magunk, s ha látta volna, hogy javaival jobban sáfárkodnánk, bizonyosan nekünk adta volna azokat. De meg, mit tudunk mi abban, mi czélja volt Istennek javai kiosztásában? Talán ama fösvények szekrényei azon kincstárak, melyekben tartogatja Isten javait addig, míg annak idejében kiakarja osztani; talán ama tékozló által jobb kézre jut a vagyon; talán az igazságtalan zsarnok eszköz Isten kezében, mellyel a világot akarja megostorozni bűnéért; talán a kevély azért lép magas polczra, hogy minket veszélyes leesésére intvén, vigyázóbbakká tegyen? De ... . minek is próbálgatjuk mi birálgatni, mint igazgatja Isten a világot? Hát az agyag akarja kérdőre vonni alkotóját azért, hogy egyik darabjából miért kevesebb, másikból miért több értékű edényt csinált? Mi akarjuk megítélni, s igazgatni Istent? Mintha bizony gazdággá tett volna, vagy valami hivatalt ruházott volna ránk a világ igazgatásában! Sáfárkodjunk a reánk bízottakkal; ő nem vesz számot tőlünk, miként kereskedik más a neki adott talentumokkal. Még nehány szavam van hozzátok, hallgatók! vigasztalásul .... Ha az élet szükségleteire tartozó javaktól megfosztattok, fájdalmakkal, betegséggel látogattatok, üldöztetek és sanyargattatok; s habár ennyi uyomoruságtok közt Istenhez folyamodván szabadulásért, segélyt nem nyertek is, Jézus után kiáltozván, kiáltástokat válasz nem viszonozza is: azért ne csüggedjetek, ne zúgolódjatok. Bölcs okai vannak Istennek abban, miért nem hallgat meg benneteket. Higyjétek el, előre látta ő, hogy a földi javak akadályozói lennének boldogságtoknak. Nem tudjátok-e, mily sok hálói vannak a gazdagságnak, melyekbe oly sokan bekerittetnek? „Mit használna pedig, ha az egész világot megnyernétek is, de telketekben kárt vallanátok“? Ha fájdalmakkal, betegséggel látogat meg Isten, győződjetek meg, hogy atyai szeretete ezek által tart vissza a kárhozat utáról. Keresztetek megváltótok ismeretére vezet el, s hitet szerez bennetek. S óh mily boldog, mily égi nyereség ez! Az örök boldogság hasonlítható-e ahoz a csekély boldogsághoz, melyet itt nélkülöztök? „Bizony, a melyeket most szenvedtek, nem hasonlitandók a dicsőséghez, mely nektek megjelentetik. Ezutánra tétetett el nektek az igazság koronája.“ (Róni. Vili. 18, 2. Tim. IV. 8.) Oda fönt várakoznak rátok a javak, melyeket az ur készített számatokra. S ha itt a kevesen hívek voltatok: ott e szavakat fogjátok hallani: — Jó és hú szolgák, menjetek be uratok örömébe!“ (Máté. XXV: 22.J. — Ti pedig földi nagyok és gazdagok! gondoljátok meg, s vegyétek szivetekre, kik azon nyomorultak, mezítelenek, éhezők, a kikről most szó van.“ Testvéreitek ők, veletek ugyanazon egy atyának gyermekei, egy ország tagjai. S miért oly nyomorultak ők hozzátok képest? Isten bölcs rendelése szerint kellett némelyeknek kicsinyekké lenni, hogy mások boldogok lehessenek, s ekkép a világ tökéletes legyen. Ezen embertestvéreitek hát a ti nyugalmatok, kényelmetek és nagyságtok áldozatai. Őket is tehette volna Isten a ti helyetekbe, s viszont ti leendhettetek volna oly szegények mint ők Micsoda azért illőbb, minthogy a fölöslegből adjatok nekik, s ekkép vidámitsátok meg őket. Nekik nyugalmukat, az életfentartásra, nélkülözhetlen javakat, s minden boldogságukat oda kellett adni ti értetek : micsoda azért igazságosabb, minthogy ti is viszont gondoskodjatok az Ő örömeikről s tápellátásukról, a mi nektek igen kevésbe kerül. Mint titeket,
