Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-27 / 21. szám
323 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 324 Vigasztalja Nagyságodat s az összes család tagokat az a tudat, hogy fájdalmukban milliók osztoznak, sziveikkel a mélyen átérzett veszteség hatása alatt milliók szive dobbanik össze, s az a meggyőződés, hogy e földre nézve sem halt meg az a nagjb nemes és dicső, ki ezredekue kiható alkotásaival „exegit monumentum aere perennius.“ Fogadja Nagyságod megkülönböztetett hazafiul tiszteletemnek, s azon meggyőződésemnek nyilvánítását, hogy a lélekben oly erős, hitben oly szilárd, érdemekben oly gazdag atyának hozzá méltó s erényeit öröklött gyermekei saját erős lelkűkben, élő hitökben s Istenben a minden erő kiapadhatatlan kútfejében keresik és találják fel a vigasztalás és keresztyéni megnyugovásnak forrását. Hazafiul tisztelettel maradok Rév-Komáromban 1894-ik évi maius 10-én Nagyságodnak mélyen tisztelő honfitársa Pap Gábor a dunántúli ev. ref. egyházkerület püspöke. Egyről másról. Most is nagy a keserűsége és gondja a kormánynak a polgári házasságnak a főrendi házban való leszavazása miatt, de mekkora lesz akkor — ha nem is a keserűsége, de a gondja — ha végre mégis megszavazzák és törvénynyé válik. Igen, mert a r. katkolikus főpapok, vagyis a hazafias magas klérus egyhangúlag lemond majd hivataláról!? Ebben nem lehet semmi kétség, mert Steiner, a székesfehérvári püspök kijelentette, hogy ha törvényerőre emelkedik is az erre vonatkozó javaslat, a r. kath. püspökök akkor se fognak előtte meghajolni. Az ám, nem fognak előtte meghajolni! Pedig azt beszélik — s talán igaz is! — hogy hivatalba lépésükkor esüt is tettek, vagy mi, az országos törvények megtartására! Az ám, úgy rémlik előttem, hogy p. o. a prímás esküje lényegében ez volt: esküszöm az élő Istenre — no meg a szűz Máriára és a szentekre — hogy a királyhoz hű leszek, az ország törvényeit megtartom s hatáskörömben nem fogom megengedni, hogy azokat bárki is megszegje . . . Nos, ha törvénnyé lesz és tiltja a lelkiismerete, azaz a lelkiismeretűk, hogy meghajoljanak előtte: nem marad más hátra, mint lemondani a hivatalról; de még itt se lehet megállani; ki kell költözniük ebből az édes hazából, mert aki egyenesen kijelenti, hogy annak törvényeit meg nem tartja, annak nincs, nem lehet itt helye! Bizony kétszer is meg kell gondolni a kormánynak, illetőleg a nemzet képviselőházának, (éppen most gondolja meg másadszor! sőt már döntött is, megint óriási többséggel szavazván meg a kötelező polgári házasságról szóló javaslatot) hogy czélszerü-e, hazafias dolog-e annyi intelligens hazafias embertől megfosztani az országot! Meg kell gondolnia, hogy kap-e majd helyettük oly férfiakat, a kikből oly hazafias magas klérust alkothat, mint a minő ez a mostani!? Meg kell gondolnia, hogy ennek a hazafias magyar főpapságnak megsértéséért, elkeseritéséért nem állanak-e majd bosszút a ráczok, oláhok, pánszlávok, no meg bizonyos osztrák körök, sőt maga a római pápa, a ki a magyarokat oly igen szereti, mint ismételten is monda körleveleiben s a ki közelebb is a meggondolatlan, kiskorúságukban oly rövidlátó magyarok által kívánt, követelt reform nagy veszedelmének elhárításáért egy hétig misézett!!! Ennek a Steiner püspöknek a nyilatkozata csak nem akar kimenni a fejemből s újabb meg újabb gondolatokat idéz fel. Ilyen az is: a szélsőségek — hiába— csak találkoznak : a megcsontosodott rendszer makacs híve és a világrenddel egyátalán elégedetlen bujtogató: a r. katholikus püspök és az anarchista. Furcsa biz ez, de ki tehet róla!? * * * Annak megvilágítására, hogy milyen elkényeztetett, mennyire követelő a mi hazafias magas klérusunk, czélszerüen hivatkozhatunk arra, a mi csak néhány nappal^ez előtt Francziaországban történt. A pápai nunczius — Írja a Pesti Napló — a franczia püspökökhöz bizalmas körlevelet intézett, a melyben arra inti a főpapokat, hogy iparkodjanak minél békésebben és a kormánynyal egyetértőén közreműködni a katholikus egyházi alapok kezeléséről szóló uj állami törvény végrehajtása czéljából. Ezért meginterpellálták a miniszterelnököt a kamarában, a ki igy felelt: „noha elismerem, hogy a nunciust bizalmas körlevele megírásában csak jó szándék vezérelte, a kormány még sem tűrheti ezt az eljárást. Nyomban tudattam vatikáni nagy követünkkel, hogy ezt a túlkapást nem fogjuk megengedni. A nuncius, mint egy külföldi hatalom követe, csak a külügyminiszter közvetítése utján érintkezhetik a frauczia klérussal és a kormány ettől nem fog eltekinteni. Ezt a levelezést a leghatározottabban elítélem. Megírtam vatikáni nagy követünknek, hogy a klérustól törvénytiszteletet követelünk. Elvárjuk, hogy alávesse magát az attain törvényelnek, mert ez az előfeltétele béke tűrésünknek“ . . . Ezt az államférfim önérzetes nyilatkozatot a kamara hosszas tapssal fogadta. Mennyivel másként áll a dolog nálunk! Itt egy püspök, a ki a törvényhozó testületnek tagja, a törvényhozás házában elég vakmerő kijelenteni, hogy azt a törvényt, a melyik a klérusnak nem tetszik, nem fogja az tiszteletben tartani, az előtt nem hajol meg. Hogy eddig nem hajolt meg, az bizonyos, mutatja az 1868. 53. t. ez. számtalan, utóbb már egészen rendszeres, egyöntetű megsértése; hogy ezután se fog meghajolni, egész biztossággal ugyan uem állítható, de az a vakmerő nyilatkozat vakmerő erőszakosságra enged következtetni. Tehát a franczia katliolikusokra nézve a pápa külföldi hatalom s igy csak a külügyminiszter utján érintkezhetik a franczia klérussal! És mi nálunk? Itt érintkezhetik egyenesen, közvetlenül a klérussal. Küldhet utasítást, hogy kiadják-e a törvény ellenére elkeresztelt gyermekek keresztlevelét vagy se!? Szóba se jött itt annak idején,
