Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-06 / 18. szám
275 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 276 nyelvnek, a melyen éppen a protestánsok szólaltatták meg először a tudományokat; ezek mellett foglal helyet a prot. iskolák mindig kedvelt tudománya: a nagy múltnak tudománya, akár úgy mint beható tanulmányozása azon ókori népek kitűnő szellemmüveinek, melyek emberi műveltsége alapján az új keresztyén világ emelkedett, akár úgy mint az emberi nem eseményeinek történelmi előterjesztése; bő hely jut az örök) ifjú jelen általános tudományainak, melyek a szellemet gazdaggá s mozgékonynyá teszik, akár vezessék körül a nyelvtan szervezetében, akár a gondolkodás s a nyelvészeti szép kifejezés szabad alakjaiban; akár az országok s természet szervezetében, akár a mennyiségtani élesség hajthatatlan láncaiban. Ama kötelék pedig, a mely ezen anyagokat szilárd egésszé fűzi: a szép, a nemes erkölcs; a jellem s szív, az erkölcsiség s vallásosság. Az ismeretek magukban véve összegyűjtött kőhalmaz, mely rászakadással fenyegeti s boldogtalanságba sodorja azt, a ki benne lakozik; tiszta, valódi, nemes belsőből sarjadzó erkölcs azon szellemi vakolat, mely az ismeretekből igazi szilárd lakást emel, a mely nyugtot s biztosságot nyújt.' Szép, kedves emlékek súlya, történeti nevezetes momentumok lélekemelő — ellentétes irányú — megújulása alatt emelkedik az új épület, melynek pecsétjén ott fog diszleni — s ragyogjon is az idők végéig — a nagyon szép jelentésű: Szabadon tenyészik —jelképezve, hogy az erkölcsiség sarlója, a tudományok szellem-élesítő kése távolitson el az ifjú lélektől minden dudvát, minden babonát, hogy az erkölcstől vezetett, tudományok által szabaddá tett szellem dúsan hajtson, rendületlenül álljon az élet viharai között, mint a pecséten látható fa, a mely minden satnyitó környezettől megszabadulva, szabadon, dús lombokat hajt, mind a béke üde levegőjében, mind a lombjait megtépdeső viharok között. Legyen az új épületben Janus arcunk, egyikkel a nagy múltra tekintve merítsünk lelkesedést a törhetetlen küzdésre — a melynek egyik legszebb elismerő jele éppen ezen emelkedő, új épület — a nagy múltnak nagy szellemeitől; a másikkal tekintsünk előre a jövőre, hogy a majdan jelenné vált jövő áldva emlegesse akár életünkben, akár haló porunkban vallás s haza üdvére tett buzgóságainkat. Az új épület hajnalodásán, a mely oly közel esik a piros pünkösd napjához, bizalom teljesen szállhat el ajkainkról a jövőért esdőleg, a múltért hálátadólag e szép ének: Jövel szent lélek Ur Isten , . . Alleluja. Dk. Kapossy Lucián. A korunkban szükséges theologusi és keresztyéni jellemről. II. Timotheus 3. Merle D’ Aubigné Az egyház új korszakba lépett. A legutóbbi huszharmíncz év a felébredés korának tekinthető. Ezen időket a tevékeny és harczias szellem jellemzi. Diadalmas idők valának ezek, mert a kereszt ügye nagy tért látszott foglalni a XVIII. század hitetlensége által elpusztított s a római zsarnokság alatt nyögő országokban. Mindazok, a kik előtt Jézus neve becses vala, egyesülten előre törtek. A látvány azonban jelenben megváltozott. A világ még mindig legyőzetlenül áll. De azért Urunk ügyétől elpártolnunk nem szabad. Ámde, sajnos, az Urnák hadserege sok helyt megelégszik a már elfoglalt területtel, készek megállapodni és kicsiségek felett vitázni! Némelyek vezetőkről hallani sem akarnak, mások vezetőiknek korlátlan hatalmat akarnak adni. Ezen viták nagyban gátolják az egyöntetű haladást. S a kik haladni akarnak is, erejüket ezen anarchikus tendentíák legyőzésére kénytelenek fordítani. A győzelem ma már nem elég, mint az előbbi időkben elég vala, hanem védekezni is kell; nem elég támadni csupán, hanem építeni is kell. Ezen új-korszakban új érzelmekre van szükség. A fölébredés idején talán a lelkesültség volt a legfontosabb tulajdonság, napjainkban azonban a theologusi és keresztyén jellem a legfontosabb. És én ez alkalommal épen korunk ezen kívánalmáról akarok szólani. „Az utolsó napokban ártalmas idők lesznek,“ mondja, az apostal (2. Tim. 3). Fájdalom, a kőnek lefelé való esése egy parányival sem természetesebb, mint a mily világos az embereknek és az egyháznak tendentiája az élő Istentől való eltávolodást illetőleg. Az apostol az utóbbi időkben fölmerült rossz ellen egy jó tanácsot ad, nevezetesen: „maradj meg azokban, a melyeket tanultál (2. Tim. 3. 14.).“ Maradj meg : ezen szavakkal határozta meg Szent Pál a theologusi és keresztyén jellemet. A jellemnélküliség mindenkor megvetendő, — de különösen azon hivatásban, a melyre önök szentelni akarják magukat Mig ellenben a jellemesség mindig dicséretre méltó, és különösen a szent szolgálatban foglalátoskodókban. Még eddig nem volt theologus, a ki korára nagy befolyással bírt volna ; nem volt lelkész, a kinek lelkipásztori munkálkodása áldásos lett volna, ha csupán bizonyos mérvű értelmi tehetséggel ékeskedett. Az embernek előbb magának kell bizonyos benyomásokat befogadni, hogy azt másokkal közölhesse. Kérdezd meg a nyomdászt, hogy mikép tud a fehér papírosra olyan világos és tisztán kivehető betűket nyomatni, meg
