Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-04-29 / 17. szám

265

DŰNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

266

Pénztáraink kezelés-szabályzata.

Már réges-régen hangoztattam én, hogy nem elég az a világosság, melyet a pénztárak vezetését és állását illetőleg az egyházkerületi jegyzőkönyvek nyújtanak; jeleztem azt is, hogy milyen kezelés és számvitellel lehetne ■ezt elérni, de pusztában hangzottak el szavaim. Most a kerület intéző elemei kelnek harczra, s örömmel — a mennyiben nekem adnak igazságot, fájdalommal, a menynyiben a pénztárak korszerűtlen és homályos kezelése csakugyan igazságnak bizonyul — látom constatáltatni oly sokszor megtett állításom valóságát. Arról is megvagyok győződve, hogy valami alapos tannlmányozással, és előterjesztéssel sem érdemes előállani azon elfogultsággal szemben, mely e tekintetben a kerület intéző elemeit uralja; de tekintettel arra, hogy elbírálás végett a kér. egyik tisztviselője kegyelméből a tervezett számviteli újítás rovatos mintáit is megkaptam: nem állhatom meg még sem, hogy ismét hozzá ne szóljak, — mert azt látom, hogy az a homály, mely eddig a kerületi pénzkezelést fedte, ezután oly setétséggé változik, hogy a beavatottakon kívül nem lesz senki, a ki annak mikéntjéről csak legkisebb tájékozottságot is szerezhessen magának.

Elmondhatom, hogy már közel 20 éve annak, mióta a számvitel és vétel dolgával foglalkozom; ennyi s ily nemű munkásság után tehát némileg csak kellene hozzá értenem, azonban mindezek daczára is elmondhatom, hogy biz én nem tudom, hogy a javaslat készítői csakugyan mit akarnak elérni azzal a sokféle rovattal és mintával, ha csak azt nem, hogy a pénztárnokkal igazán megszolgáltassák a fizetését és hogy minél több egyénnek adjanak a pénztár körül foglalkozást. A mintákat vizsgálva, beismerem, hogy azok mellett a számvitel és vétel terén fáradozók egyik vagy másik tudta nélkül csalást elkövetni nem lehet, azt azonban egész jó lélekkel el merem mondani, hogy egyetértve bármit is elkövethetnek, a nélkül, hogy az érdekelt testület észrevételétől bármi kicsit is tarthatnának.

Eddig is az volt a kerületi pénztári jelentések egyik fő hibája, hogy hiába akart volna az ember kutatolódní, mert nem volt adva soha semmi biztos alap, melyre támaszkodhatott volna, — mert vajmi kevés az összefüggés egyik—másik számadási év között. Ezután ez a baj még növekedni fog, és nem lesz a hivatottakon kívül ember, a ki a rovatok tömkelegében eligazodni tudjon, annyival inkább, mert úgy látszik, hogy ezután csak oly hónapos számadások lesznek, melyek önmagukban hihetőleg egy számadás minden kellékeivel szándékoznak rendelkezni;

— s talán majd ezek összetétele fogja adni az egész évi számadást is.

Nem merem ugyan határozottan állítani, hogy igy lesz a dolog, mert ismételve jelezni vagyok kénytelen, hogy a minták rovatai előttem egész labirintét képeznek;

— de ha igy lesz, hát csak ugyan nem jó lesz, — mert csak munka halmaz lesz minden reális haszon és eredmény nélkül.

A rovatos mintákat vizsgálva, legelőször is egy számfejtő könyvi minta kerül a kezembe, s neve után indulva, valami kőfejtéshez hasonló nehéz munkának Ígérkezik, azonban rovatait betekintve kitűnik, hogy az semmi más, mint az általános költségvetés egy kiszakasztott pontja; a mennyiben példaképen Kallós József egy évre előirányzott fizetését tartalmazza, — a melyre csak annyi a megjegyzésem, hogy biz én illyen czéltalanságokra nem fejtegetném szét a költségvetés egészét, — mely utóbbi állapotában rendeltetésének is sokkal jobban megfelel.

Kallós József számfejtői lapján állami, megyei, községi adó, nem csak, de járásbirósági végzés alapján levonandó kilátásba helyezett kiadásokat is látok. Bátor vagyok kérdésbe tenni, hogy van-e mindezekhez valami köze a főiskolai pénztárnak; van-e joga amost jelzett czimletek kielégítésére bárkinek is a főiskolai pénztárnál foglalásokat tenni akkor, a midőn az illetők fizetéseiket előre kapván, ott lefoglalható semmiféle illetékük nincs.

Egy másik rovatos mintát véve kezembe, látom, hogy a fejezete homlokára Tót Béla tatai lakos van feljegyezve, — egy alábbi rovatba: az adós jogutódai, — s még alább: a tőke összege stb. Ez tehát bizonyosan az összeállítandó követelési főkönyv egy lapjának a mintája; — azonban egyéb rovatait is megtekintve, egész jó lélekkel felruházható ezzel a jelzővel: fejtörő, de mint követelési főkönyv, a czélnak egyáltalában meg nem felelő.

Ezután egy utalvány és egy nyugta minta kerül a kezembe, — de hogy ezek mostani kiállításukban menynyire nem szükségesek, annak csak abban adok kifejezést, hogy nem is foglalkozom velük.

De menjünk tovább. A nagy sokaságu minták között van egy ilyen czimmel ellátott is: „Főiskola pénztára közpénztári alap főkönyve,,, — s ha a belsejébe beletekintünk, a rovatok kiilönfélesége és sokasága láttára a bőrünk kezd borsózni; — ha pedig a beleirandók mutatóját megtekintjük, akkor meg azonnal meggyőződünk róla, hogy ezt a megszámlálhatatlan rovatokat teljesen szükségtelenné teszi egy jól és szabályszerűen vezetett bevételi és kiadási napló, — melynek szüksége e javaslatnál nem is czéloztatik, ha csak e szó alatti mintázat nem akarja azt helyettesíteni, — vagy talán „a főiskolai pénztár Főnaplója“ fog e czélra szolgálni?

A tervezett pénzkezelés többi mintáival nem is foglalkozom, miután az egész tervezetet helyesnek és czéiszeriinek egyáltalában nem tartom. Ebből folyólag óva intem a ft. egyházkerület közönségét, hogy ezen camaralis számvitel rovataiba pénztárai készleteit, tőkéit s egyéb követeléseit beírni ne engedje, mert bizony soha se tudja azokból azokat többé kihalászni.

De mi tevők legyünk hát az adott helyzettel szemben? Minő kezelési minta volna szükséges, hogy kissé* több világosság legyen az eddigi homály s a tervezett sötétség helyett?

Mielőtt ezen kérdésekre megadnám a kellő feleletet* először is a kerületnek azon inpraktikus intézkedését kell kárhoztatnom, mellyel a kerületi pénztárakat csoportosította, — mert minden kétségen túl van, hogy minél szétszórtakban s minél több vidéken elosztva kezeltetnének