Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-04-29 / 17. szám
25 9 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 2^0 rendező isteni kéz. ott tündököl a minden dolgokat előhozó és fentartó isteni hatalom, erő és bölcseség, és jelen van az isteni jóság és gondviselés. És az ily eszközök nincsenek rendszerbe foglalva, hanem naponként kinálkozuak. Ott vannak a gyermek életében, a tapasztalatokban, a példákban, a történetekben, a napi eseményekben, a természet jelenségeiben és az időjárásokban is. — Csak meg kell tudni ragadni és felhasználni az alkalmat, 8 látni fogjuk, hogy az ily munkálkodás gyümölcsöző lesz, s lészen a hitben épülésünk. Látni fogjuk, hogy a látott és hallott történetek, események, példák, a természet jelenségei mily kitűnő szemléltető eszközök az Isten jóságának. gondviselésének, igazságosságának, hatalmának s erejének éreztetésére. A népiskolai vallásos nevelésnek tehát, ha czéljainak meg akar felelni, a szemléltetésen kell alapulnia. Nehogy valaki azt gondolja hogy ezen állításunk nem egyéb szópengetésnél ; nehány példával igyekezünk beigazolni azt, hogy szemléltetve lehet és kell is ápolni? fejleszteni a vallásos érzést. Egy tanitváuyunk“4dnps betegségtől leverten birkózik a halállal. Társai mindennap leverőbb hirrel lépnek az iskolába, s már-már reményük is veszett arra nézve, hogy egészségben láthassák maguk között. S ime, egyszer a nagy beteg egészséges testtel jön fel az iskolába! Vájjon elmulaszthatnók-e, hogy őt, a volt nagy beteget, most mint egészséges tanítványunkat ne üdvözölnők s ne emlékeztetnék őt, de valamennyi tanítványunkat is, hogy az Isten jósága és őrködése, — mely mindig közelében volt — szabadította ki a betegség veszélyéből ? És ha ilyenkor összes tanítványainkkal egyetemben hálát adunk a menynyei Atya gondviseléséért, ki merné állítani, hogy eljárásunk hatás nélküli volt? Vagy lássuk a másik példát! Az eget sötét fellegek borítják be, a zivatar zúg, fákat dönt le s háztetőket sodor, villámlik, menydörög, s alig egy félóra elteltével újra derült az ég. Mily alkalmas eszköz ez az Isten hatalmának, erejének szemléltetésére! Mily szépen lehet éreztetni, hogy nincs okunk félni, mert az Isten megoltalmaz minket, igy szólván: „Gyermekeim, csak a gonoszok, restek és engedetlenek félhetnek Istentől; mert büntetésüket várhatják tőle. A jóknak nincs okuk rettegni. Azért legyetek mindnyájan nyugodtak. A zivatarban hatalmát mutatja ugyan menyei Atyánk; de azért gondviselő kezét még sem veszi le rólunk. Kérjük őt, oltalmazzon minket és a vetéseket! Imádkozzunk: „Édes Istenünk, menyei Atyánk, gondviselőnk! Ments meg a veszélytől minket, gyermekeidet s hogy meg legyen mindennapi kenyerünk, oltalmazd vetéseinket“. így kedvesim. Most már nyugodtan nézhetjük, mint fog a zivatar dühöngeni. Jó az Isten, nem hagy el minket! — Nézzétek, mint sietnek fészkeikbe a madarak, ők is érzik, hogy jobb nekik biztos heiyecskéíkre vonulniok---------Mily erősen dörög az ég! Íme már itt van a zivatar szele! Halljátok zúgását? Egészen elsötétedik. Vakítóan villámlott! Vigyázzatok, most nagyot [fog csattanni! De ne féljetek! Velünk van Isten! Eleredt már a zápor. Hogyan zuhog az eső! — — Még egy csattanás! A vihar már távozik. Hála Istennek, hogy jég nem esett! Nézzétek, ott a szivárvány! Mily gyönyörű veres és zöld! E két szin is azt mondja, gyermekeim, hogy szeressük Istent és reményljünk. Lám mennyire lecsendesedett a zivatar. Csak permetezve hull már az eső. Most nyissuk ki az ablakot, hogy a friss levegőt élvezhessük *). Ki állítaná, hogy “az ily eljárással nem telnék meg a zsenge iskolások szive szent félelemmel a Mindenható iránt? S ki mondaná, hogy midőn hálát rebeg, hogy ó sértetlenül maradt a veszedelem között, nem szent hódolattal borul le a Hatalmas és Erős előtt? Ki tagadhatná hogy a gyermeki szívben nem ébred az Isteu iránt bizalom s ő nem retteg semmitől, mert tudja, hogy egy hatalmas valóság őrködik felette. Van eset rá, hogy sirva jő iskolába egy tanítványunk öregebb testvére s hívja őt haza, mert meghalt az édes anyjuk. Ki ne látná a bánatot, a szomorúságot tanítványunk arczán, midőn még könyekkel is kifejezi azt. Sir mert tudja, hogy árván maradt. És vájjon elmulaszthatnók-e az ilyen alkalmat arra nézve, hogy őt ne vigasztaljuk, hogy nyugodjék meg sorsán: jó az Isten! Mindenkinek s igy neki is gondviselője lesz! Elmulaszthatjuk-e, hogy ne emlékeztessük őt a sirontúli életre, hol a jók boldogságban találkoznak egymással, a roszak pedig kárhozatot nyernek. Szóval, ne csak azt mondjuk, hogy az Isten gondotvisel, ő bölcs, mindenható; hanem mutassuk is meg az ő jóságában gondviselését, nagyságában hatalmát, munkáiban bölcsességét s igy a gyermek látni és — hinni fog. Ez a gyermek eszéhez mért vallásoktatás! Vannak történetek és elbeszélések is, melyekben az isteni tulajdonságok tükröződnek vissza; ilyeneket is lehet néha-néha használni, csakhogy a valószínűséggel, a lehetővel elenkezésbe ne ütközzenek. Hát egy fontos szemléltetési eszközről megfeledkezhetuék-e a vallástanitó, t. i. önmagáról? \ Nem a vallástanitó (pap) testalkatát, ruházatát kell itt értenünk; hanem példáját, életét, szívét, szavát, minden cselekedetét. A tanítónak nem kell felednie, hogy a ki oktatásának, nevelése sikerének örülni akar, az munkájánál önmagát állítsa példányképül. Ha a gyermeki szívben vallásos, nemes érzelmeket akar teremteni: mindenekelőtt ön keblében is meg legyenek azok. Természetes igazság az, hogy mindenki azt és annyit adhat, mint a mi és a mennyi van. A ki szívhez akar szólni, szóljon szívből. Beszédét, hangját a vallásosság szent tüze és missíonariusi érzelem hassa át. -Egész élete a hit, remény és szeretet hű kinyomata legyen. Legyen a becsületesség megtestestesült példája! Mindenek felett jegyezze meg a vallásstanító, hogy akkor, mikor az Istenről beszél, az iskolában ünnepélyes csend honoljon; s ne feledje Árvái ama gyönyörű mondását: „hogy a vallástanitónak mindig meg kell emlékezni ama szavakról:“ „Old le a te saruidat lábaidról, mert d föld, melyen állasz, szent föld. II. Móz. III. 5. Marosa György. *) Bárány olvasás tanmódja.
