Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-04-15 / 15. szám

*227

DUNÁNTÚLI PROTEST HSTS LAP.

228

Itt, a lelkészi körben nyernénk erőt a munkára, elismerést a jól végzett munka után; itt tárnánk fel szivünk sebeit, itt kérnénk utbaigazitást bonyolult ügyeinkben, itt figyelmeztetnénk egymást az elkövetett botlásokra, itt teremtenénk meg a rég óhajtott egyöntetűséget, itt ápolnánk az együvétartozandóság és testvéri szeretet érzelmeit, a sikeres működés és haladás ezen föltéte. leit, — és tennénk mindezt minden diplomatika^ politika és taktika kerülésével, „én közöttem és te közötted,“ minden illetéktelen elem kizárásával, most itt, majd amott, de minden következő alkalommal más egyházban, legalább is minden negyed évben egyszer.

Ezért és ily módon óhajtanám én a lelkészi köröknek mielőbb, még ez év tavaszán leendő felállítását. És ezeknek felállítása nálunk, dunántúl, hol egy □ mértföldnyi területen 3, 4, 5, 6, 7 . . egyházközségünk van, nem is lenne nehéz. Nem kerülne költségbe sem. Nem kellene egyéb semmi, csak szeretet egymás és meleg érdeklődés egyházunk ügyei iránt. Ezt pedig nemcsak feltételezi, de joggal meg is kivánja a világ egy prot. lelkészben.

Vegyük tehát eszünkbe az idők jeleit; gondoljuk meg, hogy a napok gonoszok, s miután sokat gondolkoztunk és készülődtünk, most már

induljunk!

M.-Lad, 1894. ápril. 10.

írj. Máté Lajos.

A tökéletes vallás.

(Vége.)

Hiábavalóság ennélfogva azt képzelni, hogy ha Mohammed keresztyénné lett volna s a krisztusi vallást ugyanazon buzgalom és határozottsággal prédikálta volna, mint a mely az islam hirdetését jellemzi, az eredmény a keresztyénségnek ép oly széles, tartós és sikeres elterjedése leend vala, mint a minő elterjedést a mohamedánismus mutat. Hiábavalóság ilyes föltételeket alkotni, mert ha Mohammed keresztyén lett volna, nem használt volna olyan eszközöket, minőket használt, sem vallásának a körülfekvő népek közt való terjesztése, sem parancsainak azok előtt való hatály szerzése végett, kik ama vallást befogadták volt. Nem -az a látszólagos körülmény, hogy az egyik vallás buzgóbb és ügyesebb apostoli szolgálatot végzett, mint a vele versenyző hitfelekezetek, nem ez adá a mohammedánismusnak a sikert ott, hol a keresztyénség nem boldogult, hanem az, hogy a szellemibb vallásfelekezet, valódi szellemi tulajdonából folyólag, kizárta a terjesztés és erőszakolás olyan eszközeinek használását, melyekkel az alsóbb vallásíelekezet élhetett. A keresztyénségnek viszonylagos kud&rezát Arábiában és a szomszédos tartományokban, hol az islam legjelentékenyebb diadalait aratta, nem magyarázhatjuk ki abból, mi a lényeges tulajdona egyik és a másik vallásnak. A keresztyénség azért nem boldogult, a mennyiben nem boldogult, mert természete szerint arra törekedett, hogy „szemmel tartsa“ azokat az embereket, kiknek hajlamait és szokásait csak is a fék és zabla legérezhetőbb és sérthetienebb húzása által lehet kormányozni. Azért nem boldogult, mert az arabok nem kívánkoztak „felettébb igazak“ lenni, hanem olyan vallást óhajtottak, mely nagylelkű engedményeket nyújtson nekik ezen és a más világon. Azért vették föl a mohammedánismust, mert az megoldotta a problémát s megmutatta, hogy juthatnak Isten kedvébe, midőn a maguk kedvében járnak. Öregbítették mennyei örökségüket, midőn szaporították földi örököket, s a menynyeknek országát zsákmánylás és öldökléssé változtatták. Ennélfogva mennél tisztább formában nyújtották a keresztyénséget £*az araboknak, annál kevesebb vala a valószínűség, hogy befogadandják azt.

Azt is illő kutatni, vájjon az islam gyors befogadása és az abból folyó erkölcsi jobbulás megérte-e az érte fizetett árt? Az islam diadalma volt a vallás magasabb formájának végítélete. Kétségtelenül épen nem valószínű, hogy a keresztyénség akár értelmileg elfogadtathatott volna Arábiában, akár tiszta alakban egyedüli vallása lehetett volna a most mohammedán tartományoknak; a mohammedáuismus diadala azonban ezt a valószínűtlenséget lehetetlenséggé változtatta. Ezen vidékek kevésbbé vaunak nyitva a keresztyénség előtt, mint azon műveletlenebb országok, melyekben a miénkhez sokkal kevesebbet hasonlító vallások uralkodtak. Tényleg az islam nem nevelte követőit egy nálánál szellemibb vallás befogadására. Spirituális egyéneket nevelt; minden vallásban támadnak egyének, kiknek lelki vágyai széttörik azon rendszer korlátáit, mely elsőben segítette őket, hogy megértsék az istenieket. De azon nemzetekről, melyek az islamot befogadták, nem lehet azt mondani, hogy valamivel közelebb állanának most a keresztyénség fölvevéséhez, vagy valamivel jobban elő volnának készítve a vallás felsőbb alakjára azon araboknál, kik előtt Mohammed prédikált. A világra ez által származott baj természetének megvílágositására im egy kéz alatti példa. Államférfiaink s a véleményvezetők legtöbbje hevesen ellenez minden olyast, minő a családfői kormányzás vagy az egyéni szabadság korlátozása. Nem vonják kétségbe, hogy egy erős kéz kiirthatná némely nemzeti bűnünket és kedvezőbbnek tüntetné föl a statisztikai táblákat. A szeszes italok árulásának teljes elfojtása és az ez ellen vétők kérlelhetlea büntetése eltávolítana egy foltot a társadalom arczulatárói. Mért nem teszik hát ezt? Mert azt hiszik, hogy a nyereség inkább látszólagos mint valódi lenne, s hogy nem kárpótolná az egyéni szabadság elvesztését. Vagyis azt vallják, hogy semmi nincs oly becses, mint az önkormányzat, s hogy a kényszeritett erény átváltozhatik valami nagyon rettenetes s mélyen gyökerező bűnné. Vallják, hogy egy ország valósággal egészségesebb és sokkal