Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-04-01 / 13. szám
‘205 DŰNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 206 álló nőnevelő felállítására az egyedül hiányzó helyiség megadását egyéb ép oly fontos czélokra tekintettel meg kellett tagadni: sokkal kevésbbé volna indokolt bármi áldozatot hozni, egy kizárólag 40—50 növendékü internatus fentartásáért, talán ép oly helyen, a hol ez intézmény egyéb, mint internatus, nagy áldozatok nélkül sohasem lehetne. Mert a mikor egyházaink anyagilag a legszomorubb helyzetben sinlenek; a mikor lelkészeink nagy része a megélhetésre sem elégséges fizetés mellett nehezen s folytonos önfeláldozással teljesítheti hivatását; a midőn a lelkészi özvegyek és árvák alamizsnaszerü segély mellett kénytelenek tengődni: az egyházkerület erejét megfelelő szellemi haszon és czél nélkül bármily mértékben is igénybe venni indokolt nem lenne. De nemcsak egyházaink, nemcsak lelkészeink, nemcsak a lelkészi gyám- és nyugdíj-ügy zörgetnek segélyért: válságos helyzetben van egyházkerületünk főiskolája is. Mint a főiskola ig. tanács által kiküldött bizottsági munkálatokból tudjuk, az államsegélynek lehető legmagasabbra felvétele mellett sem rendezhető kellően tanáraink fizetési ügye s nem állítható vissza az egyházkerület jelentékeny mérvű támogatása nélkül tanitóképezdénk. A pápai egyházmegye első volt az egyházkerület ez égető szükségének hangoztatásában s már többször megsürgette a mind nehezebb helyzetet teremtő tanitóhíány megszüntetése végett praeparandiánk visszaállítását. És soha nem nyugodhatnék meg abban, hogy a midőn e nyílt sebek orvoslásra várnak, a kerület ereje másodrendű czélok által — a milyennek kell egy állami intézettel kapcsolatos s jövő nélküli internatusnak a kerületi főiskolától távol fentartását tekintenünk — legkevésbé is gyengítessék. De más fontos okok is szólnak a mellett, hogy a nőnövelde alapköveit mindenek előtt Pápán rakjuk le. — Ugyanis itt az internstus minden külön kiadás nélkül a pápai ev. ref. egyház tulajdonát képező s nőtanitó által vezetett elemi leányiskolával lenne azonnal összekapcsolható. A mi hogy egyátalán nem kicsinyiendő előny, erre nézve szabadjon a miskolczi — ma legvirágzóbb — nőne velő intézetünkre hivatkoznunk. A tiszáninneni egyházkerület 1888-iki jegyzőkönyvének 35. pontjában — a hol egy a nőnevelő intézet felvirágoztatására nézve javaslatok tételére kiküldött bizottság munkálata van előterjesztve — a következőket olvassuk : „Véleményünk szerint ezen iskola újjászervezésének és fel virágozásának első feltétele, hogy .e mellett, ezzel mintegy szerves kapcsolatban, rendeztessék be egy olyan 4 osztályú elemi iskola, melyben egy részről a népiskola összes tananyaga feldolgoztassák s a növendék abban kellő oktatást nyerjen ; de másrészről az úgy szerveztessék, hogy az a műveltebb szülők igényeinek is megfeleljen.“ S hogy a bizottság mennyire helyesen vélekedett, fényesen dokumentálja a miskolczi intézetnek tényleg bekövetkezett örvendetes felvirágzása. Ilyen elemi intézet szervezése Pápán, a hol magának az egyháznak van — mint említeni szerencsénk volt — okleveles nőtanitó által vezetett s az iskolavizsgálat által állandóan kitűnőnek osztályozott leányiskolája, a legkisebb nehézségbe sem ütközik s úgy a felállítandó intézet, mint a pápai közönségre nézve egyaránt előnyös. De nemcsak ev. ref. elemi iskolával lenne Pápán az internátus, mindjárt felállításakor, szerves kapcsolatba hozható, hanem vele együtt — a mire fősulyt fektetünk — egyúttal önálló intézet t. i. két osztályú felsőbb népiskola is szervezhető. A tanerők, melyeket az internátusbán alkalmaznunk kell, képesítettségre, számra nézve is elegendők egy a törvény által két osztályúnak előirt felsőbb népiskola ellátására s ez iskolánál az elhelyezés és felszerelés is csekély különbséget okozna. Egy ily két osztályú iskola felállítása által már több fontos czélt érnénk el. Először is önálló jelleget adna intézetünknek s méltó kezdete és csirája lenne & tervezett felsőbb leányiskolának. Továbbá a helybeli, nem kevésbé a vidéki taníttató közönség jelentékeny részének tennénk ezzel nem kicsinyiendő szolgálatot. Ismeretes ugyanis a főt. egyházkerület előtt, hogy tanítóink és lelkészeink, valamint világi hitsorsosaink között is számosán vannak, a kik nem lévén módjukban vagy szándékukban hosszabb ideig tartó é» magasabb képzést adni leányaiknak, szívesen vinnék azokat egy két év alatt befejeződő tanfolyamra, a mely alatt egy nyelvben, kézimunkákban sbt. kellő jártasságot szerezhetnének s azonkívül a tanterv helyes megállapítása mellett a szükséges ismereteket is elsajátíthatnák. Egyébiránt e részben elég emlékezetbe idéznünk, hogy kezdetnek több, mint ily felsőbb népiskola, nem is volt tervezve- Végül hathatósan ajánlja ily önálló — habár szerényebb intézet felállítását egy nagyon fontos körülmény. Az országos népoktatási nyugdíjtörvények az országos nyugdíjintézetbe való felvételt biztosítják a felekezeti iskolák alkalmazottjai számára, de nem gondoskodnak a tisztán magánjellegű, internatusbeli nevelőnőkről. Ezeknek nyugdíjügyét tehát a főt. egyh. kerületnek kellene felkarolni, a mi jelentékeny új kiadásokkal lenne összekötve; vagy ha ez nem történnék, magas fizetések által kellene ellensúlyozni a nyugdíjintézetnek hiányát. A fentebbiekben röviden előadtuk azon fontosabb érveket, a melyek arra indítottak bennünket, hogy a nönöveldének bármily alakban felállítását első sorban Pápán javasoljuk. Szabad legyen azonban ezen nézetünk szerint magokban is döntő érvekhez még egyet, mely már inkább a méltányosságé, teljes tisztelettel a főt. egyházkerület figyelmébe ajánlanunk. — A pápai egyház, egyházmegye, Pápa városa és vidéke, Veszprém megye csak a múlt évben hozta meg a szintén egyh. kerületi tulajdont képező főiskolára a legmesszebb menő áldozatokat. A főt- egyházkerület, mely összes egyházainknak s bizonyára nem utolsó sorban a pápai egyháznak is édes anyja s érdekeinek legfőbb és leghivatottabb védelmezője, nem fogja felróni ez egyháznak, ha a legmelegebb rokouszenv és erkölcsi támogatáson kívül — melyekről a múlt évben az egyház által beterjesztett nőnöveldei tervezet tanúskodik — ezúttal a már Lindáit 4000 írton kívül nagyobb pénzértékű ajánlatot nem tesz. Az az egyház, melyben 4-ed félszáz éves, tradicziószerü az iskolák iránti kegyelet; a mely szegénysége s aránylag kevés lélekszáma daczára évi 1500 frt kiadással járó
