Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-03-12 / 11. szám
Negyedik évfolyam. 11. szám. Pápa 1893. márczius 12. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre 4 frt, félévre 2 frt. Az egyház és iskola köréhői. HIRDETÉSEK DIJA: Í4 hasábos petitsor többszöri közléséért 5, egyszeriért 7 kr sorja. Ezenkívül bélyegdij 30 kr. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. 9 * TARTALOM: Irodalmi társaságunk helyzete. Antal Géza. — Egy pár szó énekügyünkhöz. A. + S. — Iskola ügy. Az értesítőkből. (Vége.) Dr. Kapossy L. — Egy kis ébresztő. Szabó János. — Könyvismertetés. Thury Etele. — T á r c z a. Kanizsai Pálfi János élete. Révész Kálmán. — Vegyes közlemények. — Hivatalos rész. Pályázat. Irodalmi Társaságunk helyzete. Irodalmi Társaságunk elnöksége által kibocsátott Felhivás a fénypontok mellett, fájdalom^ sötét árnyra is utal, s mig eszméket vet föl a társaság tagjainak utánna gondolásra, megdöbbentőnek mondja a hátralékok nagyságát, melyek már a legközelebbi (1892) év hátralékaival együtt a 3000frtot meghaladják, s melyek legszomorubb következménye az, hogy a folyó év terhére a múlt évről 2000 frt kifizetetlen számla jött át. Ily körülmények közt természetes, hogy a fölvetett eszméket is — legalább részben — ezen elszomorító tény világításánál kell fontolóra vennünk. A javaslatok elseje a választmányi gyűlések tartásáról szól, s alternativ alakban van fölállítva, hogy t. i. vagy „hatalmazza föl a közgyűlés a választmánynak fővárosi tagjait a Társaság egész ügykezelésére“ vagy ha a vidéki tagok megjelenését is kivánja, akkor gondoskodnia kell részükre legalább az útiköltségek megtérítéséről.“ Maga a Felhivás is, ugylátszik — tekintettel a szomorú pénzügyi helyzetre — az előbbihez hajlik, s csakugyan nincs ok, miért ne bízatnának meg a fővárosi tagok a Társaság ügyeinek teljes kezelésével, mig arra, hogy a vidéki tagok útiköltségei ne téríttessenek meg, egy elsőrangú ok van: a fedezet teljes hiánya. A Felhivás a vidéki választmányi tagoknak más szerepkört óhajt biztosíttatni t. i. fiókegyletek alakítását, mely a protestáns összetartozandóságot erősítse. Amily helyes az eszme magában, annyira meg kell fontolni ennek politikai következményeit. Alig nehány hónapja láttuk, mint vádolt az egész fővárosi sajtó bennünket a felekezeti béke megbontásával, nem véve tekintetbe azokat a hangokat, melyek egyházunkat s annak jeleseit papirosra alig vethető módon gyalázták, s félő, hogy ilyen fiók-egyletek alapítása újabb ürügy lenne a felekezetek közti béke megzavarását a mi nevünkhöz fűzni. Ez azonban nem elvi, hanem tisztán opportunitási kérdés, s mihelyt a katholikus körök, melyek alakítása eddig nem igen sikerült, a fővárosi mintájára nagyobb számban alakittnának, a vidéki tagok bizonyára ismerni fogják kötelességüket. Addig fiók-egyletek alakítása csak oly helyeken szükséges, a hol már vannak „katholikus körök,“ de itt azután alakuljanak is meg lelkesedéssel. Kezdeményezők e téren az egyes városokban ne legyünk, más eszközökkel is föl lehet kelteni hitsorsosainkban az egyház és prot. irodalom iránti érdeklődést. A fővárosban egy „Otthon“ felállítása, ha az a Társaság pénzügyeit nem érdeklőleg indittatik meg, szép és helyes, bár félő, hogy csak újabban — ref. egyházunk ősi bajára — erőink szétforgáesolására vezet. E tekintetben egyébként a fővárosi érdekeltség óhaja és akarata fog dönteni, mert bár a vidéki tagok is szívesen vennének egy ilyen „Otthont,“ a tulajdon képe ni közönség mégis csak a főváros protestáns lakossága marad, s igy a kérdéshez hozzászólni első sorban ők illetékesek. 11 DUNÁNTÚLI AIIÍULI EV.REF. iratot HIVATALOS KÖZLIÍE i
