Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-02-26 / 9. szám
147 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 148 „domino et confraterno nobis observandissímo. Marpur„gumium. Megkapta M. A. 1610. aprl. 5. Hogy azonban Sz. Molnár Albert a szempczi biró és a városi tanácsnak, 1608-tól 1614-ig, többszöri szives meghívására se fogadta el szülő városában a prédikátori hivatalt, abból is következtethetni, hogy Udyardi Miklós szempczi helvét hitű prédikátor 1611 mártius 20-án ilyen czim alatt küld egy könyörgő levelet Thurzó György nádornak : „Magnifico Dno Dno mihi Gratiosissimo“ melyben azért esdekel Udvardi M. a palatínusnak, hogy oltalmazza őt és híveit a Cardinalis (Forgách Ferencz) és a nagyszombati káptalanbaliek Severa insultatióitól *). De hogy még 1614. aug. 21-én is Udvardi Miklós a szempczi helv. hitv. lelkész, kitűnik az árvaváraljai Fasci. Act. Religíonisból, — hol ez olvasható: „1614. 21 aug. Nicolaus Udvardi Szepczianae Ec„clesiae Pastor, humil. Littera Ctem. Georg. Thurzó im„plorat, ut se ceterosque oppressos V. D. Ministros pro„tigere dignetur, narrando causam qualiternam juvenis „quidam Ivan Somogyi Scholae Szerediensis rector, per „moriales Posonienses male tractatur et ín viris condemnatus fuerit 2).;t Közli Onody ZsiGMOND. Néhány szó magam igazolására. A párbaj szabályok tiltják azt, hogy egy fiatal ember 60 évesnél idősebb egyén ellen kardját felemelje és vele viaskodjék. E tilalom tudata folytán sokat tépelődtem rajta, hogy egy 72 éves emberrel a szellemi párbaj (somogyi kifejezés) megküzdésébe miként bocsátkozzam, különösen akkor, midőn az illető őseimről is a tisztelet hangján szokott megemlékezni, emellett fiaihoz a valódi baráti szeretet s az egész családhoz a ragaszkodás és vonzalom őszinte érzelmei kötnek. — Ha valamikor, úgy most érzem a példabeszéd fontosságát „Amicus personae, inimicus rei.“ Igaz, hogy a papíron másik ellenfelem Körmendy ur iránt sem táplálok legkisebb antipathiát sem s bár a ritkuló fehér hajszálak a 70 felé közeledést tanúsítják, szívós természete — fiatal kedélye, ügyes toll forgatásával hatalmas szellemi harcosnak bizonyosodott. Én magam állok az élet küzdelmeiben megedzett triumvirátussal szemben s bár ellenem bottal jöttek, azért dorongot nem használok, sőt személy ők iránti legnagyobb tiszteletem kijelentése mellett, minden harag és indulat mellőzésével következő észrevételeket bátorkodom megtenni. Mindenekelőtt kijelentem, hogy cikkeim Írásánál a legnagyobb jóhiszeműség vezérelt s egy, vagy más iránybáni kérdezősködésre időm egyátalán nincs. Nagy Sándor bátyám a Csököly név olvasására haragra gerjedt; szinte ------------- # ') »Elenchus actorum publicorum, Comité Georgio Thursoniorum. Universum ex fasciculo no 102. stb. Országos Levéltár. *) Méltóságos Kubinyi Miklós úr a korona jószágok alkormányzója szivességéből az árvaváraljai levéltárból, 1890. okt. 20. látom, a mint arca kigyult s jó Mili néni engesztelő szavára nem hallgatva, meg ragadta a tollat s neheztelésének látható jeleit papírra tette. Abban igaza van, hogy Makkfalvay képviselő ur egy nyugtát sem utasított vissza, mert a hibásan kiállított hozzá az esperesi hivatal által felteijesztve nem lett. — Amaz állítását azonban, hogy compromittáltam a nyugtákat kiállító lelkészeket, kénytelen vagyok az önérzet túlhajtásának tünete gyanánt tekinteni. — A pénzutalványozás és pénz fizetés megmagyarázására nem Sándor bácsinak van szüksége, hanem a közelben lakó Somogyi Figyelőnek és Csökölyt csak azért említettem fel, mert e helyhez a múlt kellemes emlékei csatolnak. Félrevezetni, kellemetlenséget okozni egyátalán nem volt szándékom, de ha mégis a toll harc hevében bárkinek személyét akaratomon kiviil bántottam, kötelességemnek ismerem e helyen is bocsánatot kérni. Sándor bácsi nem csak a hazai történelmet, de Schakespearet, Hugo Viktor müveit is gyakran tanulmányozza, s igy nagyon jól emlékezik arra a históriai tényre, hogy mikor hazánkba rontott a török, meghordozták a véres kardot, de a főurak egymás közt torzsalkodván senki sem akart fegyverhez nyúlni.:— Hogy ez a harcz miként végződött, következő sorok eléggé tanúsítják : »Gyász emlékű vidék! mi sok Ínség kútfeje lettél Nemzeti nagylétünk nagy temetője Mohács, S hajh! azt visszavonás okozá mind. Napjainkban az ultramontanizmns teljes erejével működik, a pásztor levelek nap-uaputáu jelennek meg, felkorbácsoltatnak a szenvedélyek, s hadat üzennek mindannak, a mi szabadelvű. — És mi, dacára, hogy halljuk az ellenség harsouájot, csata zaját, mit cselekszünk? Tán iparkoduuk egyetértésre, összetartásra, tán készülünk, hogy a vezér zászlója alatt, ha kell, megvívjuk a harcot. Obi nem, mi még azt sem teszszük, a mit hajdan, mi még a vezért sem küldjük az ellenség ellen, sőt azt megbénítani, pelengérre állítani törekszünk. Fájdalom ! nálunk az őszinteséget száműzi a kétszínűség, a felebaráti szeretet helyét elfoglalja a gyülölség. Nem elvek, nem eszmék vezérelnek, hanem a személyes érdek akar felburjánzani. A kik egyik órában uiint ellenségek álltak egymással szemben, mihelyt az érdek kívánja, azonnal barátok lesznek és azt hiszik, hogy a látszólagos kibékülés megszerzi az áldozatot, diadalra juttatja a tervet. Sándor bácsi jóakaratulag ajánlja, hogy azt a talentumot, melyet az úrtól nyertem, tudományos téren gyümölcsöztessem. — De kérdem, vájjon kell-e ma tudomány? Nyer-e méltánylást, elismerést, jutalmat a tehetség? Tekintse csak a közel múlt eseményeit, azonnal tapasztalja, hogy a valódi érdem fényét miként homályositotta el a rokonság. — Ma a borostyánt nem az érdem, de a születés szerzi meg, a hivatalt nem a szorgalmas munka, hanem összeköttetés, protekció eszközli ki. — Arról biztosítom Sándor bácsit, hogy ha majd más légáramlat hatja át a társadalmat és reá lépünk a komoly munka terére, az utolsók között akkor sem leszek. És hídje meg, polémiái
