Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-01-01 / 1. szám
5 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 6 is, nem pedig varázslat. A keserves lelket, mint egyéb más levertséget is, a föld vonzása okozta, vedd el a földet, megszűnik a vonzatás is. A keresztyénség ha valamit megtehet, úgy a földet eltávolíthatja. Látókörünket kibővíti, egy uj mértéket ad, a mihez mindent mérjünk, de különösen az által, hogy az örökkévalóság fényénél láttatja velünk az élet kicsinyes pompáját és érdekeit — és igy a világ eltörpül, mint a lehellet eltűnik. Mind az, mi a világiasság ellenirányul, a lélek nyugtalanságát is csillapítja, és ezért a modern élet küzdelmei között nagy horderejű jótétemény a keresztyén predikálás, a keresztyén irodalom, minden, a mi a makacs világot Isten és a jövő élet eszméjére figyelmezteti, a mi az emberiséget a végtelenségre és az örökkévalóságra emlékezteti. Ezen eszméken kivül még egy más, nagy keresztyén erő is munkál e világban. A vallás ellenségei közül hányán vették észre, hogy Krisztus társaságának egyik specifikus tárgya a szépség? A keresztyénség ellen a közönségesség (vulgaritas) vádja igen régi. Ha az azt jelenti, hogy a keresztyénség az emberi természet durvább elemeivel is foglalkozik: akkor igaz, és épen ez a dicsősége. De ha azt jelenti, hogy nincs tekintettel a tisztultabb izésre, a vád akkor alaptalan. Mert nemcsak pártolja mindazt, a mi kellemetes, sőt harczol az olyan életfelfogás ellen mely ki akarná zárni azokat. Ajánlja az aestheticismust, kárhoztatja az ascetismust. Azoknak — a kik azt hirdetik, hogy felvilágosult időnkben nemesiteniink kell a tömeget szobrok, festmények, zene [és közparkok által, — felelhetjük: mindezek már megvannak, naponként részesülhetnek bennök, és ezeknek a fontosságát Krisztus társasága napról-napra jobban érezi. Vedd ki a világból azon szép dolgokat, melyek nem Krisztustól származtak, a világot szegényebbé alig teszed. Yedd el a modern városokból a festményeket, monumentumokat, népzenéket, múzeumokat és parkokat, a melyek ezek közül nem keresztyén embereknek, vagy hatóságoknak köszönik lételöket, száz eset közül kilenczvenben marad minden úgy, a mint volt. Nem szabad kétkednünk, hogy a világ díszítője művét folytatni fogja, és a későbbi ivadékot még szebb, művésziebb formákra inspirálja. A modern keresztyén még félelmetlenebbíil, mint eddig, fogja használni a művészet szellemi emeltyűjét. Hogy ez a világ, az emberek világa fagyasztó és rut ut, nem feledjük; benne élünk. De többnyire kicsinyeljük a szép dolgok missióját, mely abból áll, hogy az elmét magasabb gondolatokra hevíti s olyan kedélyt szül, mely Istenhez vezet. A fizikai szép előhozza az erkölcsi szépet. A kellemes nem csupán a rutát győzi le, hanem még az anyagot is. Pusztán észlelése — egy szobában, utczán, sőt egy ajtókilincsen is szellemi erő. Kérdezd meg egy munkás nejét, az megmondja, hogy még egy tiszta abrosznak is erkölcsi hatása vau. Sokszor a falhirdetmények színe, fénye is Isten áldása e szegény világban. Egy karácsony napján, egy szerencsétlen iszákos beszélte el nekem, hogy előző este elment hazulról szokása szerint, ellent nem állhatván a kisértésnek. Azonban kö- | zel lakásához, egy kirakatban egy angyalt látott — igy mondá — s az megállitá őt. Karácsonyi ajándékul való papir lap volt az, melyre valami szép ragyogó szárnyú angyal volt festve. S a mint azt a gázlámpa fényénél csillogni-ragyogni látta — lelkében egyszerre a mennyország gondolata ébredt fel. Visszaemlékezett boldog gyermekkorára, majd anyjára és elgondolá, mennyire megörvendeztetné őt, ha azt neki elküldené, ő a tékozló fiú. A már az ördögnek szánt pénzen csakugyan megvette az angyalt.. És ez valóságos Angyal lett. Láttam én is, az nap ragyogni fényes szárnyait a szennyes szobában, felismertem, hogy Krisztus angyala. Mert ezek mindazon szép dolgok^ a melyek a levert kedélyeket Istenhez vezérlik. (Folyt, köv.) Csizmadia Lajos. ev. ref. lelkész. TÁa€i&. Kocsi Csergő Bálintnak, a pápai ev. ref. iskola rektorának beszéde az 1681. szeptember 13. közvizsgálaton. Oratio occasione examinis autumnalis ad XVII. calend. Octob. 1681. habita Papae. Hogy az nagy embereknek esetiben nem kell meghütközni. Erőssen kiáltja Isten az Próféta által: Nem olyanok — úgy mond az én gondolatim, mint az ti gondolatitok,, sem az én útaim, mint az ti utaitok. Jákob patriarcha midőn az Józsefnek két fiait fiaivá fogadá és az Istentől Ígért földében maga szülöttível egyenlő osztályossá tévé mindeniket, azután atyai áldását reájok akarván terjeszteni, noha Manasses — mint idővel nagyobb — jobb kézről, Ephraim — mint itjabb — bal felől állottak, de az vén és szeme fényében megfogyatkozott patriarcha jobb kezét az ifjabbikra, bal kezét keresztül tévé az öregbikre. József látván, hogy hátrább maradt az, kit ő méltóbbnak és idő szerint előb járónak tartott, iné gháborodott és inté Jákobot, sőt kezét fogá, hogy jobb kezét az első szülöttre tenné, mivel az érdemlene nagyobb áldást. De Józsefnek azt feleié Jákob: Tudom édes fiam, tudom, meljik idősb, de az ő öcscse, mely idővel kisebb, nagyobb lészen az ő bátyjánál.. Hasonló dolog történt, mikor Isten kivetette Sault a királyságból. Mert Sámuelt az Isai házához külclé, hogy egyet az fiai közül királyságra kenne. Azért elsőben is az idővel nagyobb és termettel ékesb fiát vivő az Isai Sámuel eleiben, de erről Isten azt mondá Sámuelnek: Ne nézd az ő arczulatját, mert elvetettem ötét. Azután elő állatá Isai egyenként fiait oly renddel, az mint Ítélte, hogy idejek és méltóságok kívánta; de azok közül sem tetszék senki az nagy Istennek. Elvégre ké.rdé Sámuel, ha vágyon-e még több fia. Isai azt feleié, hogy vagyon egy, de gyermek és juhokot őriz, kit méltónak sem Ítélt, hogy elő állasson. De oh isteni titkok feneketlen mélvsége ! Mikor 1*
