Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-12-24 / 52. szám
859 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 860 János: A 17. századbeli chiliasmus történetéhez (Prot. Szemle 1890.); Deyll: Hét chíliasme ten tijde der hervorming (1872.) Ha lapunk szűk tere engedné, a fentebbiekhez még vehetnénk fel több igen tanulságos részletet akár a szerkesztőtől, akár Tüdős István munkatárstól. De úgy gondoljuk, hogy a bemutatott két részletből is tökéletes tájékozást szerezhet magának bárki is az egész műre nézve a tekintetben, hogy meggyőződjék: mennyire megbecsülhetetlen egy ilyen Ismerettár oly theologusra nézve, ki feladatát betöltöttnek, a rábizottakat elvégezetteknek, a mások által irt predikácziók betanulása és elmondása által, nem tekinti, hanem a kiváló jelentőséggel biró gyakorlati működés mellett szereti forgatni az Írásokat is és az ennek alapján elért eredményt papirosra tenni. Kiváló előnyéül kell még emlitenem e füzetnek, mint szinte az előzőknek is, a mesterkéletlen, egyszerű mondat szerkesztésből folyó világosságot, és a mi a legfőbb: a los-gyökeres tiszta magyarosságát, úgy hogy az eddig végzettekért mind a szerkesztőnek, mind a munkatársaknak csak elismeréssel adózhatunk. Szeretjük is hinni, hogy kerületünkből való lelkésztestvéreink számarányunkhoz méltóan vannak képviselve az előfizetők díszes sorában, akik pedig még eddig tán ingadoztak volna, sietni fognak késedelmezésük helyre hozásában, mert valóban önmaguk ellen követnének el sajnálatos mulasztást, ha e nélkülözhetetlen könyvet meg nem szereznék. s.— Koszorút a hősnek! Emlék oszlopot a művelődés, a felvilágosodás lelkes bajnokainak! E lelkes igéket hangoztatjuk, valahányszor! közéletünk kitűnőségeinek sírját elhantoljuk; e magasztos felhívás üti meg füleinket, valahányszor a nemzet nagyjait akarjuk ünnepelni azon érdemekért, melyekkel a magyar nép nevét, a magyar nép dicsőségét a világ előtt tiszteltté, becsültté tették és teszik. És ez jól is van igy! Az érdem mindenkor, minden körülmények között jogot formálhat az elismerésre! De ha ünnepük a nemzet nagyjait, ha elismeréssel adóznak a polgári téren szerzett érdemeknek: miért ne tennők ezt mi is protestáns papok. Hiszen ha nem csalódom; mi is a művelődésnek, a felvilágosodásnak, ha nem bajnokai is, de legalább harczosaí vagyunk, s épen azért mi is szent kötelezettséget teljesítünk akkor, midőn elhunyt jeleseinkről a kegyelet hangján megemlékezünk. Egyházi életünk egy ily jelesének, a tata vidéki ev. ref. egyházmegye egyik szelídlelkű Nesztorának Pályi Pálnak akarok én most. .. nem emlék oszlopot emelni, mert hisz ehhez erőm gyenge, de az egyházi élet terén szerzett érdemeinek elismerést szerezni akkor, midőn az elhunytnak életrajzát — habár későn is — egyházkerületünk közlönyében nyilvánosságra hozom. A szerény jövedelmű, de kies fekvésű Duna-Almás lelkészére kettős öröm volt az 1819-ik év beköszönése. Kettős öröm volt, mert a kegyelmes Isten ismét egy évvel tovább engedte munkálódní szolgáját az ő szőlőjében, de ugyancsak ekkor köszöntött be a szerény lelkészlak ajtaján az első családi öröm is, s a boldogság mosolygó angyala karján egy kisdedet tartott: a nemrég elhunyt Pályi Pált. Atyja Pályi Pál, anyja Győri Zsófia, ki csak néhány évvel ezelőtt hunyta le szemeit az örök álomra. Elemi iskoláit Almáson és Ó-SzőnyÖtt tanulta, majd azután Sopronba vitték szülei tanulmányai folytatására, hol tanárai is elismeréssel adóztak a törekvő ifjú szorgalmának és tehetségének. Később Pápán a híres főiskola növendékei között találjuk ; itt végezte theologiai tanulmányait is, még pedig kitűnő sikerrel. Midőn a theologiát elvégezte, az akkori szokás szerint rektoriára ment, s igy jutott Ácsra 1844-ben, hol három évig mint akadémikus rektor működött. És bár az ácsi rectoria még akkor nem tartozott az első jövedelműek közé, jövedelméből nem csupán magát tartotta fenn, hanem szorult anyagi viszonyok között levő édes anyát és öt kis testvérét, akik közül a család fentartó az 1840-ík évben elment a minden éllőknek utján. 1847- ben Pesten talált alkalmazást Nagy Józsefnél, a korán elhunyt Nagy Imre édes atjjánál, hol mint házi nevelő a később oly hírnevessé vált színész, a szerencséién véget ért Nagy Imre leikébe csepegtette a tudomány és a szépművészet iránti lelkesedést és odaadást. 1848- ban már határozottan a papi hivatalnak szentelte magát s Ácsra ment segédlelkésznek. Alig töltött azonban itt 3 hónapot, már az ászári ref. gyülekezet lelkipásztorává választatott, hol 5 évig hirdette a Krisztus evangéliumát mind alkalmas mind alkalmatlan időben. A csekély jövedelmű ászári papságban — bár nőtlen volt — mégis a család fentartás nehéz gondjaival kellett küzdenie. A szülők iránti hála, s testvéri szeretet sugallatát követve, magához vette őket s a szerény kis jövedelemből tartotta fenn a gyámolitó nélkül maradt családot. E közben, mint Pál apostol, csüggedhetlenül, lelkesedéssel, s tudománya összes erejével hirdette a Krisztust, azt pedig a ki megfeszittetett. Ászári lelkészkedése után az 1853-dik évben a naszályi ev. ref. gyülekezet hívta el lelkészéül, a hol azután a munkálni vágyó férfiú tág teret talált a munkálkodásra. A templom, iskola, lelkészlak mind rozzant állapotban voltak ídeköltözésekor, s maga a nép is annyira nyomott anyagi viszonyok között, hogy az egyházi épületek fentartását csak nagy erőfeszítések mellett tudta eszközölni. Ám de ez nem csüggeszté el! — Igazi keresztyéni lelkesedéssel és kitartással fogott hozzá a munkához, aminek eredménye az lett, hogy már 1859-ben teljesen ujonan épített templomban zendült meg a hívek ajakán a hálaadó ének. 1885-ben a düledező iskolát és tanító lakot építette teljesen újra a gyermekek létszámához mérten két tanteremmel. Csak a lelkészlakot hagyta meg régi állapotában*
