Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-12-24 / 52. szám
851 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 852 Karácson ünnepén. A gyorsan repülő idő szárnyain ismét elkövetkezett a mi édes Idvezitőnknek születési ünnepe, a karácson, mely nagy naptól számitjuk a bűneitől megváltott emberiség újjá születését. E nagy nap változtatta meg az egész világ képét, mely eddig bűn és nyomor özönében vergődött, mert főleg az ember romboló ösztönei és szenvedélyei vitték benne az uralkodó szerepet. E napon szállottak a földre az emberi lélek legdrágább kincsei: hit a mindenható Isten igazságosságában, biztos remény az ő atyai jóságában, s az egész mindenséget átkaroló, a földet a menny előcsarnokává alakitó szeretet. Méltán tartjuk tehát a karácsont a keresztyénség legkedvesebb ünnepének; méltán tölti el szivünket áhitat és meghatottság, a mint lelki szemeinkkel látjuk a jászolban fekvő kisdedet szegényen, de nem elhagyottan, mert éber anyai szeretet és isteni gond őrködnek felette. Ez a jelenet maga képes rezgésbe hozni a legridegebb emberi szivnek jobb érzésekre fogékony húrjait, s szeretetre és könyörületre hajtani a hatalmasok és elbizakodottak lelkét. Örömtől és áhitattól áthatott szeretet fogja el lelkünket a mint halljuk a mennyei angyal szózatát: „Ne féljetek, nagy örömöt hirdetek nektek ... mert ma született nektek a Megtartó a Dávid városában,Mert a fényes angyal nemcsak a betlehemi pásztoroknak jelent meg amaz emlékezetes éjszakán; megjelent azóta is minden karácson éjszakáján s megjelenik nekünk is, kik igaz hittel s szeretettől áthatott lélekkel várjuk a Megváltó eljövetelét. Megjelenik, hallatja örömteljes szózatát, mely arra ösztönöz bennünket, hogy mint a bethlehemi pásztorok mi is felkeressük az Istennek egy szülött fiát. Mi ugyan már nem láthatjuk őt testi szemeinkkel a jászolban feküdve, de lelki szemeinkkel látjuk sokkal fényesebb alakban s megtaláljuk az istennek házában, hol az ünneplő hívek sokaságával együtt szivünk teljességéből énekeljük a mennyei seregek hymnusát: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek! e földön békesség és az emberekhez jóakarat'“ A „Mi atyánkon“ kivül bizonyára ez a legszebb és legtökéletesebb imádság, mely valaha a földön elhangzott; mely az égből szólott s a földön az emberi keblekben viszhangra talált. Viszhangozzék tehát a mi keblünkben is! Dicsőség a magasságos menyekben Istennek, ki egy szülött fiát küldé a földre, hogy bűneiből s annak számtalan nyomorúságaitól megváltsa az emberi nemet, hogy annyi áldatlan viszály és küzködés után beoltsa az emberi lelkekbe a béke és szeretet magasztos tanait, melyek a rossz szenvedélyektől megsebesitett oly sok millió szivnek szereztek vigasztalást eddig, szereznek napjainkban s szereznek majd ezután is. Dicsőség a mennyekben Istennek, kinek irántunk való jósága és kegyelme kifogyhatatlan, kinek védő kezét a nap minden órájának minden perczében érezzük felettünk. Dicsősség a mindenség alkotójának, a magasságos Istennek, kinek nagyságát emberi nyelv ki nem mondhatja! Békesség e földön ! Sok századdal ezelőtt hangzott el már ez isteni szózat s azóta is a keresztyénség millióinak java visszhangozza, sőt munkálódik teljes erejéből e parancs megvalósításán: s mégis anynyi nemes törekvés ellenére mily sok viszály és békétlenség dúlja az emberi társadalmat, zavarja a békét s akadályozza a tökéletes felebaráti szeretet megvalósulhatását! A szeretetnek most elkövetkező ünnepén imádkozzunk tehát szivünk mélyéből: „Békesség e földön!“ s tegyünk szent fogadást, hogy ezután teljes erőből küzdünk a békétlenség és viszály magvainak kiirtásán. Igaz, hogy a népek s társadalmak, sőt az egyes emberek közt is, annyi ellentétes érdek és romboló szenvedély hatása következtében napjainkban szinte kivivhatatlannak látszik a béke. De van egy más nagyszerű béke is, melyért hősiesen küzdeni érdemes, s a mely béke kivívható, t. i. az egyeseknek benső békéje és lelki nyugalma, ha kötelességeinket a Megváltó tanításai szerint híven teljesítjük S az emberekhez jóakarat! Az Üdvözítő magasztos tudományának a földi életre nézve legáldásosabb része, a tökéletes felebarati szeretet parancsa, előre hangzik itt a mennyei karok szózatában. Úgy tetszik, mintha a szózatban csak bejelentését hallanók a most született Megváltó ezután elkövetkezendő nagyszerű munkásságának. Nem más ez, mint halványabb kifejezése annak, mit a Megváltó később oly világosan kimondott: szeresd felebarátodat, mint te magadat! Melegedjék fel tehát mindnyájunk lelke a keresztyénség emez örömünnepén; viszhangozzuk szivünk teljességéből a menynyei karok szózatát s egymás iránti szeretettel s a szeretet áldásos munkáival bizonyítsuk, hogy méltó ünneplői s valódi követői vagyunk a ma született Megváltónak. O
