Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-11-19 / 47. szám

773 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 774 helyeshez; s mégis — különösen hangzik — ezt a beszé­det szokás szerint azok ajkiról hallhatjuk, kik különös jogot tartanak az értelmességre s azt negélyezik, mintha ők lennének az igazság speciális bajnokai. Az érzelem azonban nemes tehetség s fontos tiszte van a vallásban. Az, helyesen mondva, előzménye az értelem és akaratnak s a mi bele jut, meghatározza, hogy érzelem vagy válasz­tóképesség-e az. Bizonyos, hogy némely divatos érzelem gyakran sodorja az embereket a templomba, és hogy a ke­resztyén társadalom minden oldalról való nyomása a ki­váló keresztyének példáival együtt sokat tesz a vallásos egyéniség kifejlődésére, de valószinü, hogy a kisértés nagy válságaiban, midőn a szenvedés áradata, vagy va­lami nagy világi előny el akarja szakitani az embert Krisz­tussal való összeköttetésétől, a mi erősen áll benne, az a meggyőződés ereje — ha elméje gyökerei lenyúltak a mélybe s körűié fonódtak a hit nagy igazságainak. Maga a mi Urunk nevezte az igazságot azon fundamentumnak, melyen az élet egész alkotmánya felépül. Végeredményé­ben az ember annyit ér s számit, a mennyit tud és hisz. Szerencsétlenség lesz az önök hallgatóira, ha predikálá­­sukból nem tudják lassanként összerakni elméjükben a keresztyénség fogalmát, mint igazat s felmagasztositót, mely megadja életükhöz az alapél veket. A híveink iránti e szent kötelességünkön kívül köte­­leztetésiink van maga az igazság iránt is. Mélyen érezte ezt szent Pál. A keresztyénség kinyilvánítása ő reá bíza­tott s ő feltárá azt teljes fényében s alkalmazá az élet minden részletére. Isten igéje ekként bízatott mi reánk, s felelősek vagyunk nyilvánosságra hozni annak összes ízenetét. Ha felveszünk a bibliából egy közönséges tex­tust, a mi érdemünk, mint prédikátoroké abban áll, ha vonzólag s érthetőleg kifejtjük a benne rejlő igazságot. Azt hinné az ember, hogy sokkal érdemesebb a biblia egy könyvében levő összes izenetet fölmutatni, s teljesen megegyeznék a mostani theologiai szokással, ha a prédi­kátor meg tudná mutatni, hogy egészen otthon van az írás egyes szakaszaiban, mondjuk az ó-testamentumi pró­fétákban vagy szent János irataiban. Én nem értem, miért habozunk megtenni a következő lépést, a mit, ha már enynyire vagyunk, következetesen tennünk kell — a tel­jes biblia izenetének alapos ismeretét. Ez az, a miről fe­lelősséggel tartozunk. A biblia a szerető és megváltó Is­ten értelmének és akaratának izenete, és ezt kell nekünk nyilvánosságra hozni, úgy hogy sem igazsága, sem dicsős­­sége ne veszítsen kezünk között. Azt eldönteni, hogy miként lehető ez, természetes, hogy bölcseséget kíván ; kétségtelen azonban, hogy a kü­lönböző emberek és különböző körck szerint a módok is különbözők. E kollégium egy előbbeni elnöke *) sorra pré­dikálta a kollégiumi kápolnában a keresztyénség tanait, elejétől kezdve, végig, systematikus rendben, és az ő könyve sokáig mintaképe volt a prédikátoroknak ebben az országban és Nagy Brítániában egyaránt. 0 akadémiai hallgatóság előtt prédikált, s valószínűleg kevés olyan gyülekezet van, a melynek megfelelő lenne most ezen el­*) President Dwight, járás, bár én ismerek legalább egy ügyes fiatal falusi papot, ki ezt a módszert gyakorolja lelkészsége kezdeté­től fogva. Köznaponként egyszer tart a sorozatba illő be­szédet; meglehet, hogy hívei nem tudják, mit csinál ak­kor, de ő fegyelmezi a maga elméjét, hogy a keresztyén­ség tanait megfelelő rendben kutassa s biztos vagyok benne, hogy a folyamat által maga erős emberré fejlődik, és hívei — bár öntudatlanul — hasznát veszik annak. A lutheránus és püspöki egyházakban a keresztyén ünnepek megülése alkalmat nyújt arra, hogy a keresztyénség nagy­szerű tényeinek sorozatát rendben vigyük a hívek elméje elé. Nálunk nincs ez a vezető; de a hiv lelkésznek biz­tosnak kell lenni arról, hogy elég gyakran prédikáljon a keresztyén fő tények és tanok felől is, hogy ne mellőzze el a keresztyénség egy lényeges elemét sem*). Nagyon gyakran intik a lelkipásztorokat, hogy pre­­dikálásukban végtelen egyszerűségre törekedjenek. Úgy halljuk, mindent a legtudatlauabb hallgató, sőt a gyerme­kek felfogásához kellene leszállitaniok. Távol legyen tő­lem, hogy kicsinyeljem a legegyszerűbbnek helyét a gyü­lekezetben; egyik legszebb vonása a jelen egyháznak, hogy gondja van a báránykákra is. Úgy hiszem, hogy egy korábbi felolvasásban épen nem ellenszenvesen fog­lalkoztam e tárgygyal. De ne kérjenek bennünket foly­vást arra, hogy gyermekeknek vagy kezdőknek beszél­jünk. Egyszerű-e mindég a biblia? Egyszerü-e Jób vagy Ezsaiás ? Egyszerü-e a római vagy galataí levél? Az egyszerűség utáni eme jajgatásnak három negyedrészt az értelmi lustaság az oka, és elítélendő az az egyház, mely­ben nem nyújtanak húst a férfiaknak, valamint tejnek italát a kisdedeknek. Mi adósok vagyunk az evangélium­mal nem csak a barbárnak, hanem a görögnek is, nem csak a tudatlannak, hanem a tudósnak is **) Én azonban nem hiszem, hogy csupán a művelt gyü­lekezetek követelik meg ezt az elemet a predikáczióban. Nincs nagyobb tévedés, mint azt hinni, hogy az 'erősen intellectuális predikálás által elűzik az egyháztól a kö­zönséges embert. Kétségnélkül úgy járnak Önök, ha a feje fölött prédikálnak ***) és olyan nyelvet használnak, mit nem ért. Ott kell föltalálniok, a hol van s vagy a saját nyel­vén szóljanak hozzá vagy fokozatosan tanítsák. Ha azon­*) A nagy tárgyak erős gondolkodást kívánnak. Az erős gon­dolkodás értelmes irályt, erőteljes irályt, némely tárgynál nagyszerű irályt és minden tárgynál természetes irályt követel — Phelps illy Note-Book. **) Tartozunk ezzel az egyháznak, tartozunk ezzel az időnek, melyben Isten munkára szólitott bennünket, tartozunk ezzel a nyugtalan és megdöbbent, de gyakran becsületes elméknek, kiknek szemei előtt folytatjuk lelkészi szolgálatunkat, hogy nem pusztán keményen dol­gozó, de tanult papság legyünk. Az embereket mozgató és nyugtala­nító nagy kérdéseket kötelesek vagyunk annyira ismerni, hogy meg­követelhessük, hogy hallgassanak bennünket. Tudj, amennyit csak tudhatsz, — ennek kellene azon szabálynak lenni, melyhez egy ta­nult pap örökké tartsa magát. A papnak mindvégig tanulónak, olva­sónak és gondolkozónak kellene lenni. Dearchurch. ***) Baxter Richárd azt vallja, hogy ő évenként egyszer szánt­­szándékkal prédikált hallgatóinak feje fölött, azért, hogy alázatos­ságban tartsa Őket, s megmutassa nekik, hogy mit tehet papjuk, ha neki tetszik, az év minden vasárnapján. 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom