Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-11-12 / 46. szám
761 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 762 két, melyet a keresztyénség ezen elemének tulajdonított, mint buzgalma, hogy az ő evangéliumi tana tisztán s épen maradjon. Meghagyta az ifjabb lelkészeknek, minők Timotheus és Titus, hogy drága kincsként őrizzék azt és hithű emberek kezébe adják, kik képesek másokat is tanítani. A legélesebb aggodalom és fájdalom tölté el, midőn megtérítettjei elméjét az általa tanított igazságtól eltérő tanok támadták meg. Volt is kitéve ilyes támadásoknak mind az orthodox, mind a heterodox zsidók részéről, s nem csekély erélyt kell vala kifejtenie, hogy megczáfolja őket. Emlékeznek önök például, hogy a buzgalom és szenvedély minő hevével vetette magát a galatabeliekre, kik fejet hajtottak a hamis tanítóknak: „Oh esztelen galaták, kicsoda igézett meg titeket ?“ „Ha valaki más evangéliumot prédikál néktek, mint a mit vettetek, átkozott legyen!“ (Folyt, köv.) Miklós Géza. Kanizsai templomszentelés. Szeretett föpásztorunk Pap Gábor úr ő méltósága mint értesülünk, okt. 13-án, pénteken a déli vonattal Kanizsára érkezett, hogy részt vegyen az ott épült Batthyányi utczaí ev. ref. imaháznak felszentelési ünnepén. 0 méltósága az indóháznál a ref. gyülekezet nevében Seregély Dezső lelkész, a városi tanács és közönsége nevében pedig Lengyel Lajos főjegyző által szívélyesen üdvözöltetettt. Az utóbbi üdvözlésére 0 méltósága egy hosszabb hazafias beszédben válaszolt; majd a fogadó bizottság kíséretében vonult be a városba és szive sugallatának engedve, először is a vasárnap felavatandó imaházhoz hajtatott. — Este püspök úr Karczag Béla urod. bérlő vendége volt és gyengélkedő állapota miatt csak az itteni szives fogadtatás folytán határozta el magát, hogy az ott tartandó ünnepségek fáradalmai alól ne térjen ki, hanem ott maradjon hívei körében. — Elhatározása minden felekezetűéi a legnagyobb örömöt keltette, mert mindenki egyaránt szereti és becsüli ezen hazafias, ékesszóló főpapot, kinek legfőbb ideálja a haza és minden időben és alkalommal ennek jólétéért békés egyetértésre és testvéri szeretetre inti a különböző felekezet híveit.“ Valóban jó lett volna meghallgatni szeretett főpásztorunkat igen sok olyan apostolnak, kik a felekezeti gyülölség szításával igyekeznek naggyá, hatalmassá, a pokol kapuival megküzdővé tenni országukat. Az a lélekemelő magasztos ünnep, melyet a nagykanizsai református gyülekezet megért, okt 15-én d. e. 10 •órára volt kitűzve, miről azonban a közönség nagy része csupán a lapok utján értesült. Ez talán jó is volt, hogy a közérdeklődést nem keltették föl minden irányban, mert igen valószínű, bogy olyan zűrzavar keletkezhetett volna, mely az ünnepély lélekemelő hatását leronthatta volna, így aztán lehet mondani, hogy kevés, de distingvált közönség jelent meg az imaház felszentelési ünnepére, honnan bizonyára a felekezeti béke és testvéri szeretet melletti hallgatag tüntetés okáért — igen sokan elmaradtak azok közül is — kik egyik templom kathedrájáról sem értesültek „hogy egy óriási kigyó lappang közöttünk“ — pedig valóban jó lett volna meghallgatníok szeretet püspökünket, hogy miként szólt belőle — a testvéri szeretet égbeemelő hangján — az Ur lelke, hogy változott át szent lelkesedésében a béke, szeretett égő csipkebokrává. Valóban — a vallási béke, a földet mennyországgá varázsoló igaz testvéri szeretet hangja szólalot meg apostoli ajkain és szeretetre gyullasztva a hallgatók szivét, könynyeket fakasztva szemeikből, a világot fenntartó szeretet eleven templomává varázsolta valamennyit. — Mintha azt mondta volna az átszellemültség fenségével: ilyen templomokat, oltárokat emeljetek mindenütt és be lészen fejezve a világmegváltás nagy munkája! Azok az égbe szárnyaló fenséges igék, melyek szárnyukra vették mindnyájunk lelkét s valóban magasra vitték, a mindennapi küzdelmek profán zaja fölé — örökre feledhetetlenek lesznek. — A nők sírtak, a férfiak szemeiket törőlgették. — Az egy óráig tartó szónoki remek után az áhitat és meghatottság nagy és szent csendjében szentelte föl püspök úr az új ev. ref. imaházat, azután a díszes vánkosról, melyet egy szép hajadon tartott, le ve vén az imaház kulcsát, lelkesítő, buzdító szavak kíséretében nyújtotta át Seregély Dezső, n.-kanizsai ref. lelkésznek — hangsúlyozva, hogy az ő egyénisége elég biztosíték arra, hogy ez imaház a szeretetnek temploma leszen s a hívők abban a szeretet élő oltáraivá lesznek. A felszentelési aktus után, mely alkalommal a somogycsurgói tanulók karéneket énekeltek — a közönség egy része bevonult az imaházba. Az imaházban Begedi István esperes, a künn maradt népnek pedig Peti Lőrincz ref. lelkész mondott lelkes beszédet. Végül Seregély Béla ref. lelkész úrvacsorában részesítette a hívőket. A megható szép ünnepségről sokan elmaradtak ugyan — különösen Kanizsából — kiknek a felekezeti béke, a felebaráti szeretet fényével elül kellene ragyogniok példányképp — de ez semmit sem vont le annak belső erejéből és nagy jelentőségéből. Hosszú évek fáradozásainak és küzdelmeinek gyümölcsét érte meg a kanizsai gyülekezet. Nem égbe meredő tornyok díszítik a szegény hajlékot, melybe nem a megkonduló harangok zúgása fogja egybegyüjteni a híveket, melyben nem az orgona hatalmas hongjaiba fognak olvadni az ájtatos hívek könyörgései, de ha meg fog szólalni a szivek imája és fel fog hangzani a vallás szent és örökké való szózata, tágulni fognak a szűk falak és a gyülekezettel együtt lesznek mindazok, kik ugyanazon czélokat szolgálják és ugyanazon eszmékért lelkesednek, melyeket a ref. eg}Tház zászlójára irt és a melyekért évszázadokon át küzdött. Adja az ég Ura, hogy az ő szelleme és dicsősége tölthesse el mindég a neki szentelt új hajlékot, hogy termékeny talajra hulljon az ige, hogy irt és gyógyulást találjanak mindazok, kik falai közt a mennyei Atyát keresik Október 14-én reggel 9 órakor Karczag Béla díszes fogatán Remete Géza országgyűlési képviselő társaságában indult püspök ur Csurgóra, kisérve Begedy Istváu esperes, Szabó Kálmán egyházmegyei gondnok, Vécsey Zsigmond n.-kanizsai rendőrfőkapitány és Seregély Dezső míssiói lelkész által. A csurgói gimnázium előtt az.
