Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-11-12 / 46. szám

755

DUNÁNTÚLI PROTESTÁ S LAP.

756

jobb volna, ha Barthalos István és Szilágyi József urak, mint egyházkerületünk és főiskolánk minden szépért lelkesülő s kiváló tevékenységű tagjai, kezdenék meg az actiot oly módon, hogy értekezletre hívják meg a kerület, főiskola és városunk érdeklődő tagjait, mely értekezlet megválaszthatja a 10—12 tagú bizottságot tisztikarával együtt. A bizottság azután intézi az egész dolgot.

Mihelyt az ügy sikere biztosítva lesz, a bizottság rábízza a szobor elkészítését egy jóhirü, fiatalabb szobrászunkra, ki teljes ambitioval és lelkesüléssel dolgozva bizonyára művészi munkát alkot számunkra, mely valamelyik collegiumunk udvarán felállítva annak nemcsak kiváló díszére szolgál, hanem századokon át lelkesítője lesz ifjúságunknak, nemesitője Ízlésüknek. S a mi szinte fődolog, tanúbizonysága lesz annak is, hogy ez az ezredévet ünneplő nemzedéke iskolánknak és a fentartó egyházkerületnek nem volt kislelkü és tétlen, hanem méltó utódja a nagy ősöknek s olyan, kit a késő nemzedék büszkén említ majdan ősei közt.

___ o

Az államsegély s kerületünk vitális érdekei.

Kiválóan fontos s eredményeiben messze kiható határozatot hozott legközelebbi kér. gyűlésünk, midőn az államsegély leendő igénybevételére vonatkozólag, a módozatok mikéntjének lehető megállapítása czéljából kebeléből egy bizottságot küldött ki, működésük eredményének a legközelebbi gyűlésen történendő bejelentésének kötelezettsége mellett.

Azt hiszem, örömmel üdvözöltük ezen mozzanatot nemcsak én, hanem velem együtt mind azok, a kik kerületünk bajai iránt nem csupán fogékony lélekkel, hanem egyszersmind azon törekvésseljis viseltetnek, hogy azok elvégre abból a lassan, nehézkesen megjárható kátyúból, melyben már évtizedek óta megfenekleni látszottak, kiemeltessenek, s ha nem is villamvonatok gyorsaságával, de legalább a jogosan megkívánható előhaladással fejlődhessenek, prosperálhassanak. Azt mondjuk rá jó lélekkel: debuisset pridem.

Hiszen ha elfogulatlan szemekkel vizsgáljuk egyházkerületünk közéletét, minden az a jelenben, csak nem vigasztaló, csak felemelő nem . . . Bizonytalan ingadozás, rendszertelenség, határozatlanság mindenfelé széllyel. — Úgy teszünk mint az az építő mester, ki megveti nagy költséggel a fundamentumot, s mikor már kiemelkednek a falak, rajta ékeskedik a tető, akkor látja, hogy megfelelőig berendezni, fentartani nem képes azt . . . lebontja a nehezen létesített alkotást, s csak a romok, az emlék hirdeti egykori létét.

Úgy vagyunk, mint a festő művész, kinek agyában forrong, lángol a megteremtendő kép eszméje, tettereje ösztönzi a megvalósításra s mikor lelke egész erejével tenni, teremteni óhajtana, akkor látja, hogy hiányzik az ecset, a fény . . s lelkében elborulva, önmagát emésztve, tehetetlenül várja a segédkezet, melly munkájához, hivatásához vezérelje, segélje őt!

Talán ráismer mindenki e képekben kerületünk immáron csak néhai tanitóképezdéjére, s e másikban a leánynöveldének ma még csak elméletileg, tervben létező, megteremtésre váró ideájára. Amaz elsőnek szüksége vitatható pro et contra, s én — habár igénytelenségem feltétlenül ellene lenne is tervezett újra felállításának — meghajolván a köztudomású tény: az egyházmegyék többségének óhaja, véleménye előtt, úgy tekintem azt, mint egyolyan kérdést, melyet elébb utóbb megoldani szükség s keresem az eszközöket, melyek segélyével a széthordott, a szétszórt épületrészek nemcsak egybeállithatók, hanem oly szilárdan megalkothatok lesznek, hogy az idők viharával, az elemek romboló erejével is daczolhassanak.

S hátha még eme másik képre vetem tekintetemet, hátha még gondolok arra az intézetre, melyben leányaink hivatásuknak — női magasztos kötelmeiknek élő családanyákká, lélekben és szellemben lelkes honleányokká — szívben és kedélyben, érzületben és gondolkozásban, gyöngéd nemes vallásos érzülettől áthatott protestáns nőkké neveltetnek! Igen! ha gondolok arra az intézetre, amelynek hivatása, rendeltetése van felekezetűnk érdekeinek előmozditása körül, mely maga egy concret belmissio, melyben száz meg száz család boldogságának alapja, protestáns érzületének magvai vettetnek el, melynek előnyét a hatalmas róm. kath. egyház olly igen tudja méltányolni, midőn alig van kissé népesebb város, melyben ha nem is felsőbb, de elemi, vagy közép leányiskola nem volna, a melyek aztán legfőbb tényezői annak, hogy bizony bizony a mi családanyáink messze mögötte maradnak vallásos érzület, egyházhoz ragaszkodás tekintetében az apáczák által gondozott, ellenőrzött nők mindegyikénél! Tudok igen előkelő, felekezetnélkülinek látszó intézetből kikerült müveit nőt nem egyet, de többet, kik saját beismerésük szerint intézetben eltöltött idejük alatt bibliát nemcsak hogy nem láttak, de azt említeni sem hallották, annyival kevésbé tudhatának aztán valamit saját felekezetűk lelkesedésre serkentő történelméről, hitelveiről, erkölcsi s vallásos tanairól. Talán az élettől várjuk e hiányok pótlását? Oh hiszen annak zord szellője, rideg éghajlata, prózai, materialisticus iránya nem hogy emelné a lelket, a szellemet a föld fölé, az eszményi, az égiek, az Istenség magasztos gondolata felé; hanem elöli a szívnek nemesebb hajtásait, a léleknek gyümölcseit még virágjában fagyasztja le! Nincs, azt hiszem, nincs senki az emberiség általános boldogságát szivén hordozó lelkek között, ki szívesen ne engedne valamit a mai kor emberi műveltségi fokából, csak a nők ... a családanyák szivébe, leikébe tudná azzal mélyebben beleoltani a vallásos érzületen alapuló, gyöngéd, nőies, nemes, a családi tűzhelyhez fűződő, azt odaadással szerető érzeteket.

De messze ragadott a képzelet ... a kép, azaz ábránd, a min olly rajongón csüngünk, nehezen valósítható, hiányzik a fény, az ecset és vászon. Igazán különös, — ha ugyan csak különös — hogy több mint 200 ezer lélek... , köztük nagy nevek, dicső emlékek viselői . . . nagy egyházak s több jövedelmező paróchiák mindeddig alig mutatnak fel annyi eredményt, hogy azzal legalább a szükséges lépések, tennivalók elkezdését megkísérlem lehetne. Hát.... bizony csak pislogva ég bennünk a buzgóság