Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-10-01 / 40. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 664 663 ülésen kifejlett vitát s demonstrálta ad oculos a 440 írtnak a költségvetésbe ott történt fölvétetését. A kedélyek magas fokú izgatottsága tudja a jó ég hova juttatja ez ügyet, ha a mi bölcs, körültekintő s nagy tapasztalatu elnökségünk közbe nem lép a következő határozati javaslattal: „A költségvetés az 1894-ik iskolai évre átalában elfogadtatik ; az ig. tanácsnak a 100 frt fizetés javitás ellenében felhozott indokai alapján a tanári fizetés javítása ez úttal inellöztetik : a vegyes pénztárnál fölmérült hiány pótlására a tandíj fejenkénti 4 írttal emelése elhatároztatik s tekintettel a vegyes pénztár túlterheltetésére ezen pénztár lehető kímélése a gazd. tanács komoly égyelmébe ajánltatik. Mokos Gyula volt képezdei tanár 440 frtnyi nyugdíjára vonatkozó előirányzati tétel nem fogadtatik el, hanem az igazgató tanács utján visszaterjesztetik az ügy a gazdasági tanácshoz oly czéllal, hogy járjon utánna, vajon való-e, hogy Budapesten oly fizetéses állást foglal el, amivel a tanári nyugdíjintézet szabályzatának 18. §. c) pontja ellentétben áll s igy nyugdíj jogosultsága beszüntetendő volna.“ E határozati javaslatot a közgyűlés egyhangúlag elfogadta; de megtoldotta még a következővel : „ügy szintén inditványoztatott, hogy Baranyai Zsigmond ügyvéd ur nyugdíj járuléka, tekintettel ügyvédi működésének köztudomásúlag jelentékenyen jövödelmező—, a nyugdíjösszeget tekintélyesen felyülmuló voltára, töröltessék, mely indítvány tárgyában szintén a gazdasági tanács utasittatik a fenti pont értelmében leendő eljárásra.“ így végződött ez a hajánál fogva előrántott nyugdíjügyi vita. Bizony ha a jó rómaiak azon tanácsát, hogy „respice finem“ követnénk mindenkor, ezen további fejleményeibe annyi ízetlenségnek alapjául szolgáló famosus ügy aligha került volna a zöld asztalra. Az idő már \2-re járván, siettünk a Griff vendéglő fehér asztalaihoz, hogy a délutáni tanácskozásokat megújult testtel és erővel folytathassuk, — amire annyival inkább nagy szükségünk volt, mert hisz a legfontosabb tárgyak következtek t. i. a tanügyek. A német azt tartja: „Ende gut, alles gut.“ No ez nem mindig igy van, néha megfordítva áll a dolog s én azt tartom, hogy a rómaiaknak több igazuk volt midőn azt állították! „Dimidium facti, qui bene cepit, habet.“ Mert ime a pápai és csurgói főgymnasiumi érettségi vizsgák örvendetes eredményeiről való jelentések által előidézett jó hangulat kedvező hatása meglátszott a további tárgyalások egész menetén. Még a nm. m. Cultus miniszter urnák 29751. szám alatti leirata se idézett elő valami nagyobb felzúdulást; csak úgy csendesen a jegyzőkönyvbe mutogatjuk egy kicsit, hogy neheztelünk a velünk szemben — szenvedünk ígaztalanul — emelt súlyos vádak miatt. De hát mire való is lett volna ilyen kicsinységgel (!?) tölteni az időt, mikor oly fontos tárgy állott előttünk, mint egy névtelen levélben az iránt intézett kérdés, hogy hova lettek a népiskolai vallástani kézikönyvekre hirdetett pályázat alkalmából beadott pályamunkák? majd a mi kedves főjegyzőnk a jövő gyűlésen megadja a feleletet erre az indíscret kérdésre! Sok fontos napi teendőnk mellett nem feledkeztünk meg egészen a jövőről sem, mert a tatavidéki és veszprémi egyházmegyék fölterjesztései alapján kimondotta a közgyűlés, hogy „jóllehet a népiskolák államosítása nines napirenden és az állam jelen pénzügyi viszonyai között nem is valószínű, hogy ez idő szerint napirendre jöjjön: mind a mellett óvatosság szempontjából, figyelmeztetnek az egyházak, illetve az egyházmegyék kormányai, hogy haladék nélkül intézkedjenek oly irányban, hogy a hol az illető iskolaépületek, illetve tanítói lakok és a tanítók javadalmazására szolgáló földek nem az illető egyház nevére volnának telekkönyvezve, az illető egyh. megyék ügyészei utján telekkönyvi kiigazítás történjék aként, hogy az illető ingatlanok telekkönyvileg az illető egyházak mint fentartó testületek nevére Írassanak át“. A messze jövő bizonytalan régióiból egy ez idő szerint kiváló fontosságú ügy szólította vissza a hétköznapi élet prózai színterére a nagy buzgósággal munkálkodó közgyűlést. Szegény néptanítóinkat a megélhetés nehéz gondjai mellett most az a veszély tartja méltó félelemben, hogy az országos nyugdíj őket megillető áldásaiból is kirekesztetnek. Ugyanis a Cultus minister az 1891. XLTTL t. cz.-ből kifolyólag úgy intézkedett, hogy a mi tanítóink fizetését kétfelé vágván, az egyik részt vette kántori fizetésnek, a másik részt tanítóinak. Világos, hogy igy egyenlő teher viselés mellett oly jogfosztásnak nézünk elibe, melyet szó nélkül hagyni felekezetűnk iránti vétkes mulasztás számba ment volna. Egyházmegyéink éber őrködésének köszönhetjük, hogy ez ügyben, bár majdnem már a 12-ik órában tehetünk valamit. Ugyanis a dolog történt igy: A mezőföldi egyházmegye folyó évi augusztusi közgyűlése jkönyve 24. pontja alatt pártolólag terjeszti föl u. a. egyházmegye népiskola tanítóinak azon kérvényét, melyben, tekintettel arra, hogy az 1891. XLIII. t. ez. végrehajtása tárgyában kiadott ministeri rendelethez csatolt „Utasítás“ értelmében a tanítói fizetésektől el nem különített kántori fizetésekre való tekintetből a kántortanitói fizetések, csak felerészben tekintetnek tanítói fizetésnek s igy ők, — akik mindnyájan egyúttal kántorok is, — viszonyítva ezeknek bármily csekély fizetésükhöz képest, az ő bármily magas fizetésüknek csak felerészeig számíthatnak nyugdíjra; azért esedeznek, hogy dijleveleík szerkesztessenek újra, hogy azokban a legnagyobb részt tisztán tanítói járandóságok, a sokkal kisebb részben kántortanitói, — illetve a legkisebb részben kántoriilletményektől elkülönitve tüntessenek ki. Az egyházkerületi közgyűlés, egyházaink jövőjükre mélyen behatónak tekinti a fönnebbi ügyet s így kellő figyelemre méltatva azt, komoly megfontolás tárgyává teszi. S jóllehet, a nm. vallás és közokt. minister ur rendeletéi alapján, a megyei közig, hatóságok utján már eddig tett intézkedések annyira előre haladtak, hogy szinte túlszárnyaltnak látszik az ügy; mindamellett, bízva a nm. vallás és közokt. minister ur mindenkor tapasztalt méltányosságában, föliratilag megkeresi a közgyűlés a nm. minister urat, hogy tekintetbe véve, ev. ref. egyházkerüle
