Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-09-17 / 38. szám

631

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

632

hetik azt a komáromiak, hogy az ő egyházuk az egész kerület központja és szellemi múzsa városa legyen, mikor az ő városuk arra van hivatva, hogy mint katonai telep és világhirü várerőd szerepeljen.

Megmondottuk mi azt már a főiskolai székhely kérdése alkalmával, hogy igen is, lehet Komáromban iskola és tanintézet, de nem az egész kerület egy központi tanintézete, hanem csakis helyi szükséglet és legfeljebb a közeli vidék számára. Meg kell azonban jegyeznünk, sőt kifogásolnunk a komáromi egyházzal szemben, hogy neki saját felekezeti elemi iskolája sincs. Tehát ha egyáltalán valami jót és üdvösét akar alkotni, akkor első sorban azon régi épületében, melyet most nagylelkűen ajánlgat az egyházkerületnek felső leányiskola számára, állítson föl felekezeti elemi iskolát. Vagyis először a saját egyházi élete számára teremtsen fundamentumot, azután akarjon magasra törni és az egész egyházkerület számára világolni.

Valóságos vétek a komáromi egyháznak e tekintetbeni mulasztása. Mert bármely egyházban vagy van erős szeretet egyháza és vallása iránt, vagy nincs. Ha van, kezdje a kis gyermekeknek felekezeti iskolába járatásán; ha pedig ezt nem tartja szükségesnek, nem kívánhat maga részére kerületi leányiskolát. Ha volnának, — s hisszük, hogy a kerületi gyűlés tagjai közül kevesen, — kik némi részvét érzelem és Komárom névleges áldozatai iránti méltányosságból Komáromhoz vonzódnának, azok azt követnék el, hogy Pápa és vidéke százados és most is jelentékeny tényleges áldozatait hátrább állóknak tartanák Komárom azon áldozatainál, melyek végre is nem voltak igénybe vehetők s csak puszta ígéretek és ajánlatok maradtak.

Komárom Ígért a kerületi főiskolára sok ezreket, Pápa pedig tényleg adott a múltban és most is. S ime most Komárom elő áll méltányosság és részvét czimen s nem ad egyebet, mint egy régi, elavult épületet. A százezrek még Ígéretben is elmaradnak. Képzelt áldozatok czimén a mit a réven nem nyerhetett meg, a vámon akarja visszanyerni; ha a főiskolát nem tudta elvinni, el akarja nyerni a kerület egy uj kincsét, a leányiskolát. Kiknek az egyházkerületi tanügy felvirágzása szivén fekszik azoknak lehetetlen be nem látni, hogy ez csak úgy van biztosítva a jövőben, ha a jelenkortól kívánt uj tanágok, nő‘ nevelde s tanitóképezde Pápán állíttatnak fel.

A legnagyobb hiba lenne egyházkerületünk taníttató közönségét annak a bajnak tenni ki, hogy fiú és leány gyermekeiket két helyre kelljen vinniök taníttatás végett. A hova az anya az ő szivéhez közel álló leányát viszi, oda viszi — ha csak lehet — fiát is, még ha talán közelebb találna is egy más középiskolát. A mi a felső leányiskolául Pápán rendelkezésre álló uj-iskolai épületet illeti, nem hisszük, hogy az egész egyházkerületben, sőt az országban fnőnevelde-helyiség annál szebb és alkalmasabb lehessen. Itt a lányok fürödhetnek, sétálhatnak, játszhatnak s a kertészetben is gyakorolhatják magukat, annélkül, hogy messze kellene menniök.

Lapunknak valóban szivén fekszik az, hogy a kerületi leányiskolának ügye szerencsés megoldást nyerjen s nagy hibának tartanánk, ha az nem a kerületi főiskola mellett állíttatnék fel. Hogy nemcsak Pápán, de más ponton is szükség volna prot. leányiskolára: azt megengedtük, sőt a magunk elvének is valljuk. De az első nőnevelde mindenesetre a főiskola mellett Pápán legyen.

—S. —N.

Levél, — a szerkesztőhöz.

(Somogyból.)

Motto: Nem lehet, hogy a melyeket láttunk és hallottunk, azokat ne szólljuk. Csel. IV. 20.

Jaj nekem, kedves Szerkesztő űr! ... .

Nagyon jaj! — —

Előre bocsátom azonban, hogy nem azért, — mintha valami komoly baj történt volna velem a miatt, hogy egymás után jönnek most egy somogyi gyűlésről írt tudósításomra a helyreigazító válaszok, — ez a szerkesztő úr baja, — hanem csak azért, mivel azzal a nem régiben itt bemutatott „Polémia asszonysággal“ — kivel soha életemben rokonszenvezni nem tudtam, — most akarva vagy nem akarva is találkoznom kell.

Csakis ez a kis dolog — az én nagy bajom ....

így tehát a baj nem is baj, csak pusztán idegesség lesz, a mi nem a mai korhoz való ugyan, de hát én nem tehetek arról, hogy az embereket — még mindig jobban tudom szeretni, mint velők böstörködni.

Egy egyszerű gyűlési tudósításra, oly tűzi alarmot fúvni, a mely tulajdonképpen nem is nekem a „hű fegyverhordozónak“ szóllott, hanem — tessék érte megczáfolni, ha nem úgy van, — a mi nagytürelmü jóságos esperesünknek, Begedynek, — nohát: ez az olvasó közönség türelmével szemben, még a mellékes intentiók tudásával is, — teljesen felesleges volt.

Én, ki a kezeim közt levő jegyzőkönyv szerint, e Lapban közzé tett tudósításomban csaknem szóról szóra idéztem volt a hitelesített szöveget: éppen csak azért kapok „helyreigazítás“ és „észrevételeket“, mert „hű fegyverhordozó“ vagyok. Igen?----------’És kinek a hű fegyverhordozója? ------Begedynek?-------Dehogyis, — kérem: —a száraz tényeken alapult igazságnak; úgy most, teljesebben megmondva: az általam fogalmazott és közgyülésileg meghitelesitett jegyzőkönynemnek...........

Ismeretes előttünk, hogy Körmendy és Begedy urak között oly áthidalhatatlan űr támadt, — mely (fájdalom!) nemcsak hogy össze nem húzható többé, de szélesbülni látszik időről időre úgy annyira, hogy egyh. megyénk e két kimagaslott vezérembereinek szétválásával, nagyon nagyon sokszor épen a közjó és közbéke adja meg az árát.

Tehát: mert valaki, p. o. most — én, történetesen éppen a szerkesztő úr előre vett felhívására megírtam volt a tudósítást legutóbbi gyűlésünkről, hogy kaphasson egy ütést — Begedy, -— — mivel másképpen most belekötni nem lehetett, tehát: helyre kellett — magát a pusztán történeti tényeket jelző, minden czélzás és vonatkozásoktól ment tudósítást „igazítani“.