Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-09-10 / 37. szám
611 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 612 velődósi téren protestáns |egyházaink vitték a vezórszerepet s protestáns iskoláink, mint a tudomány és művelődés melegágyai, messze fölülmúlták a többieket: addig az utóbbi évtizedekben nagyon is másod vagy harmad sorba kerültünk s a helyett, hogy vezetni tudnánk, csak nagy nehezen tudjuk követni az elöl haladókat. Ez már azután valóban szégyenletes nagy bajunk, melynek orvosságát éjjel-nappal keresni kellene, ha ugyan más, sokkal jelentéktelenebb bajok orvoslása nem foglalna le minden időt és gondot. Szomorúan tapasztaltuk a legutóbbi zsinat alkalmával is, hogy e fontos tanügyi dolgok mily kevés érdeklődésben, mily mostoha elbánásban részesültek. Divat ugyan most e téren minden hátramaradásunk miatt a hagyományos szegénységgel védekezni, csakhogy nem ez az egyedüli és fő ok. Hiszen ez előtt sem voltunk gazdagok! S a szegénységtől elénk görditett akadályok a legtöbb helyen legyőzhetők lettek volna lelkes munkával és az érdeklődés felkeltésével, ha más okok nem jönnek közbe s ha szilárd akarat lett volna hozzá. Bizony sok helyen a közöny és hozzá nem értő emberek szereplése sokkal többet ártott tanügyünknek, mint a hagyományos szegénység. Hogy ezen az állapoton változtathassunk s protestáns egyházunk ismét elfoglalhassa nagy múltjához méltó tekintélyes állását hazai művelődésünk terén: ahhoz nem elégséges a pénz} csak másodrendű feltétel a vagyoni erő, — ah. hoz mindenek előtt a közöny és tespedós legyőzése szükséges, mely az uttóbbi időkben erőinket lekötve tartotta. Az elmúlt évtizedek történetén végig tekintve, úgy tűnik fel, mintha a közöny tengerébe minden lelkesülés, minden magasabb törekvés belefulladt volna; mintha a próféták és apostolok lelkesedése kiveszett volna közülünk 8 helyét a pénzváltók és kufárokhoz illő hideg ész és számítgatás foglalta volna el, mely nagy dolgok megvalósítására képtelen. Ha felhangzott is nehány eszményibb czélok felé hivó hang, kiáltó szóként veszett el a pusztában. Nem volt oly erő, mely a Bethesda tavát mozgásba hozhatta volna. Pedig épen ily erőre volna szükség, mely a lelkesülós felébresztésével uj életelevenséget hozna egyházi közéletünkbe. Ezért hangoztatják mostanában oly sűrűén: evangelizáljunk! Igen, evangelizáljunk; de ne csak szóval, hanem tettekben is nyilvánuljon valahára a mi uj életet előidéző tevékenységünk. S mihelyt áthatja ennek az uj életnek lehelete egyházunk tömegét, azonnal szűnni fog a szegénységünket emlegető örök panasz, javulnak népiskoláink, versenyképesek lesznek középiskoláink s megszülethetik a sokat emlegetett protestáns egyetem is, nem paragraphusokban, hanem tényleg. ________ O A veszprémi reform, egyházmegye felirata, állandó segélyezése végett, az egyházkerülethez. Gyűlési tudósitásomban jeleztem, hogy egyházmegyénk feliratot szövegeztetett a kerületre állandó segélyezése végett. lm közlöm most magát a feliratot, hogy avval előre megismerkedjenek intéző köreink, s a benne foglalt — messze jövendőkre kiható, egyházunk vérkeringését teljesen felfrissítő, annak jóllétét szivén hordozd indítványunk készületlenül ne találja a hivatalosokat, mely im, igy hangzik: Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Fájdalmas érzettel vett tudomást veszprémi reform, egyházmegyénk közgyűlése az esperesi jelentésből s az egyes egyházak segélykérvényeiből arról, hogy mily aggasztó nyomorral küzd egyházainknak legnagyobb része; mily elszomorító, még csak rágondolni is, hogy bevételük anynyira sem megy, hogy hivatalnokaikat kifizethessék! Középületeik az idő viszontagságai folytán annyira elromlottak, hogy gyökeres renoválás — átalakítással tehetők csak lakályossá, és sem bevételeik fokozására, sem épületeik javítására, nem lehet még csak gondolni sem, miírt az egyházi adó már mindenütt oly magas, hogy annak emelése egyenlő lenne a végső megsemmisüléssel, s mert nem bírják meg, egész egyházastul való kitéréssel fenyegetnek. Mit cselekedjünk ily szomorú helyzetünkben? Egyházmegyénk közpénztára alig bírja meg rendes évi kiadásainkat, s olyan pénztárunk, melyből szegény gyülekezeteinket állandóan segélyezhetnénk; nincs. A közalapból alig csörgedez valami kevés balzsam égető sebünkre, mert egyházfentartásra állandó segélyt nem ad, a mi Ősi egyházaink pedig e nélkül mind semmivé lesznek, ha egyházkerületünk ismert bölcsessége segítségünkre nem jön, s maholnap névben élnek csak, de nem lesz bennük egy árva lélek, kit magunkénak nevezhetnénk! Nem a buzgóság hijány, nem az áldozatkészség megfogyása okozza ezt, hanem az országos vész által bekövetkezett nagymérvű elszegényedés, mely e mi veszprémi egyházmegyénket, különösen az előbb oly gazdag Balaton vidéket, az anyagi tönkrejutás szélére juttatta. Ha már egyházmegyénk örállóiúl rendelt bennünket a Gondviselés, csak kötelességünket teljesítjük akkor, ha felhívjuk a fenyegető veszélyre egyházkerületünk figyelmét, s a baj lehető orvosolhatásáról szerény véleményünket elmondjuk.