Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-09-03 / 36. szám
601 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 602? azzal válaszolt, hogy ő nem tudta, miszerint azt ő neki engedelem nélkül nem volt szabad cselekednie. Erre a nyitraí urak — köztük egy kiérdemült vil. tanácsbiránk — az ügyet magukévá tevén, egy szaftos lével feleresztett levélben eddigi szolgálatainkért olyan honoráriumban részeltették egyházmegyénket, hogy nem merem a tisztelt publikum elé kitálalni; mert bizonyosan csömört kapna tőle. Ezek a jó urak leczkéztetik egyházmegyénket, akik 1 árva krajczárt nem fizetnek gondozó lelkészüknek, a szegény Kocsis Józsefnek. A nyitraiak és a f.-gyarmati pap anyira megtetszettek eg}unásnak, hogy — átesvén a kezdet nehézségein — márczius 15-én s ha valót beszél a fáma — Kossuth Lajos neve napján ismételten tartottak nyilvános istentiszteletet — a kálvinismus nagyobb dicsőségére. A közgyűlés nem méltányolván a szomszéd gabonájában aratgató pap mosakodását, őt megrovási kalandban részesítette jegyzőkönyvi kivonat alakjában. A nyítrai urak kedveskedése fölött pedig — mint akik nem tudják, mit .cselekesznek — napirendre tér. Több apró helyi érdekű ügy letárgyalása után az Afrikai atmosférából úgy d. u. 2 óra felé ebédre mentünk a pompás dalárda-kertbe, — hol jó ebéd, jó bor és még jobb muzsikaszó mellett kezdett emelkedni a kedély hőfoka, a mi szép pohárköszöntőkben szabadult meg feleslegétől. Ahol olyan három férfiú vau, mint püspök atyánk, esperes és gondnok uraink, ott a szó nem ülhet meg a maga fészkén. Kijutott bőven elsőtől utolsóig mindenkinek. Elek barátunk (már. t. i. Závory) elpanaszolta, hogy az ő káplán korában gregárius pap csak tíz lépés távolságban követhette a nt. asszeszor urakat. Élteti a mostani szabad szellemet. Ez szolgált inpulzusul püspök atyánk felszólalására, ki a múlt fátyolát még feljebb lebbentve, Támutatott arra a sötét képre, amikor a gregárius pap kívül ácsorgott a legnagyobb hidegben is a gyűlés termen, hova nem volt szabad belépni s mikor az „audiat“ beszóllitotta, megállt nagy szorongások között az ajtó-saroknál- Ez volt — úgymond az egyik extremum. Most élünk a másik extremumban. Ma sok fiatal káplán és lelkész annyira csapong a szabadelvüség levegőjében, (nem! . . . mocsárjában), hogy azt tartja szabadságnak, mikor a közmunkában megőszült férfiak életalkonyát büntetlenül megkeseríti, halántékaikat sárral megdobálja. Az igaz szabadelvügégre emeli poharát. E korrajzszerü beszéd keltette komoly hangulatot nyomban felderítette Kiss Pali barátunk tréfás szózata, elnevezvén a mi őszi gyűlésünket Lajos napi gyűlésnek, ad formám: Katalini vásár; előtte vagy utánna egy-két nappal, nem határoz, azért csak Lajos napi. — Esperes urunk czélzást látván benne, mintha ő hazulról & Lajos napi tissztességtétel elől vonulna el, azzal replikát, hogy ő nevenapját is a közügynek szenteli. Nono! Az okos beszédek után megeredt árja a vad köszöntőknek, párhuzamosan dagadoz a pararak apadásával. Jól van ez igy. Mivé lenne a természet, ha a borúra derű nem következnék. A szegény kálvinista pap életében úgyis több a ború, mint a derű. I. — Templomszentelési örömünnep Dadon. Mint e becses lapok f. évi 5-ik számában már előre jelezve volt, egyházunk közel 150 év terhe alatt már leroskadással fenyegető templomát^. évi ápril hó 24-én lebontván, Isten segélyével f. hó 20-án készült el új templomával, *)* amikor ünnepélyesen adatott át a szent czélra, Isten dicsőségének terjesztésére. Mint a szomjuhozó szarvas a vízhez, úgy kívánkoztak a mi lelkeink az Urnák szent házába, a melyet már négy hónapon keresztül kénytelenek voltunk nélkülözni. A mi még tavaszszal mint egy boldogító vágy és remény tölté el szivünket, az ma már valóság lett. — Igen! mert az őseink által épített szent hajlékot a mai kor ízlésének megfelelőleg átalakítottuk. Az eddigi rósz vagy inkább avult téglázatot tatai sajtolt burkoló téglával rakattuk le, a szószék, karzat, újra fehér színre festettek, s a régi gazdag aranyozás teljesen megújitatott, az összes padok tölgyfa szint nyertek. A templom falai 116 cmeterrel vétettek magasabbra. A régi ablakok helyett, — melyek száma két féllel szaporitatott, —■ 250 cm. magas körivalaku, s a körben színes üveges ablakok helyeztettek. Uj mennyezet, tetőfa, s az eddigi fazsindely helyett tatai, — új találmány, — hornyolt cserépzsindely tétettek, a torony pedig 12-es számú horgonylemezzel borittatott. — Ekként átalakított kis templomunkban, mint feljebb is emlitém f. hó 20-án hangzott fel először Istenünk dicsérete. Már 9 óra tájban sürüeu jöttek híveink ez ünnepélyre egybegyült rokonaikkal, s midőn 10 órakor megszólalt az Urnák szent házába hivó harang, — négy hónap után most először, — önkéntelenül is egy hála sóhaj lebbent el ajkainkról, mondván: Én Istenem hála neked! Mire a harmadszori harangozásnak vége lett, kis templomunk már telve volt hitbuzgó hívekkel. Kedves felálló énekünk „Szent Isten noha nékünk“ után a 74. dics. 1. 2. 3. versét énekeltük. Ennek végeztével nt. esperes urunk Czike Lajos lépett a szószékre, megnyitván az isteni tiszteletet az Atyának és a Fiúnak és a Szent Lélek Istennek nevében. A buzgó s szép alkalmi ima után Móz. I. könyve XXVIII l 17 verse alapján : E hely nem egyéb mint Istennek háza és a menyország kapuja“ mondott egy oly remek, beszédet szokott ékes szóllásának egész erejével, mely minden érző s hitbuzgó szívet oda emelt, hol a menylakói az Ur királyi széke előtt letelepednek. Mondja beszédjében : „bár Istent az egek egei be nem foghatják, menynyivel kevésbbé kézzel csinált templomok : mégis az emberiség elejétől fogva igyekezett Istennek, vagy isteneinek tiszteletére oly helyet építeni, mely a többiek felettkitűnjék, s minél nagyobb előhaladást tett a miveltségben, annál szebbé, csinosabbá, magasztosabbá tette templomait, úgy hogy az abba belépőt mindjárt bizonyos illetettség vallásos érzés hatja át. Ezt cselekedte most a dadi ev~ ref. szent gyülekezet is, midőn az ősei által 1748-ban épi*) Építette tek. Várnay Antal Lajos tatai urad. és magánépitŐvmester, kit mint lelkiismeretes pontos embert, minden, de kivált » tata-vidéki építkező egyházak szives figyelmébe a legmelegebb«», ajánlunk.
