Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-08-27 / 35. szám
583 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 584 lünk teljesen független intézetnek idegen szelleme alig lenne alkalmas istápolója az igaz vallásos érzésnek, sőt esetleg sorvasztólag hathatna az első benyomások iránt fogékony lelkekre. A tanulandók és elvégzendő feladatok körüli segédkezés és ellenőrzés is meg lenne nehezítve, sőt csaknem lehetetlenné téve a nevelőnőkre s a tanulás és szellemi fejlődés a két irányban is vezetett növendékekre nézve. Az összes tanításnak egységes szellemben vezetése, a fejlődő csemetének iskolában és otthonn egy irányban és egyöntetű eljárással nevelése szolgálhat csak kielégítő biztosítékául az eredményes, majdan gyümölcsöt hozó munkálkodásnak. S ezen felül még egy fontos tekintet különösen figyelembe veendő. Az önálló tanintézet nélkül felállítandó internatus az imént említett hátrányok mellett teljesen hatás és jelentőség nélküli lenne az internatus helyén levő növendéklányokra, úgy szintén azokra, kiket szülőik bármi okból magánházakban helyeznének el. Tehát ép azok, kik az igaz prot. szellem és buzgóság melegágyául szánt intézethez térileg legközelebb állanának, lennének annak jótékony hatásától teljesen elzárva! Hogy az imént felhozott fontos okoknál, úgy szintén a Dunántúli Prot Lap f. é. 30. számában nt. Körmendy Sándor úr által a székhely kérdésében felhozottaknál fogva Pápa a nőnövelde ez időszerint legalkalmasabb helye, hosszasan fejtegetni felesleges lenne. Pápa előnye nem mai keletű és nem egy, a fellobbanó lelkesedés pillanatában tett ajánlat, hanem századok folytonos és fokozatosan emelkedő áldozatainak gyümölcse. De gyümölcse az új iskolai épület fölszabaditása s a főiskolának nagy áldozatokkal megtartása folytán a csak most múlt napok fényes áldozatkészségének is. A mi már az előterjesztett tervezetet és költségvetést általában illeti, a tanterv és tanerők megállapítása, mint az említve volt, a felsőbb és polgári leányiskolák számára kiadott ministeri tanterv figyelembe vételével történt és pedig az összes kijelölt tárgyak felölelése mellett az óraszámnak némi változtatásával, mire nézve az indokok kifejtését, mint az ügy jelen stádiumában kevéssé lényegest, ezúttal mellőzzük. A nevelőnők díjazása és egyéb kiadási tételek, úgy szintén az internatus költségvetése a miskolczi nevelő intézettől kiadott múlt isk. évi jelentés alapján lett felvéve, mire nézve csak annyit lesz szükséges megjegyezni, hogy az 50 létszám, tekintettel a jó hírben álló — s nekünk is mindenáron erre kell törekednünk — nőnöveldék nagy keresettségére magasnak nem tekinthető. A miskolczi növelde legközelebb is 10 jelentkezőt volt kénytelen visszautasítani. Hát csak anynyit erre vonatkozólag, hogy Pápának Miskolczczal szemben sokkal kedvezőbb viszonyai csaknem kétségtelenné teszik, hogy ugyanoly intézeti díjak mellett az internatus nálunk sokkal kedvezőbb helyzetben leend s nemcsak az ottani, hanem jelentékenyen több feleslegre számíthatunk. Az épület kellő állapotba helyezésének eszközlésére és a felszerelésre szánt összeget a legmagasabbra vettük, úgy hogy az 40—60 növendék s 3 bennlakó nevelónő, esetleg egy szintén benlakó igazgató számára szükséges helyiségeknek átalakítás, részben új építés utján, nemkülönben a felszerelésnek előállítására teljesen elég legyen. Miskolcz egészen új helyisége 35000 fton épült fel. Egyébként a taneszközökre és könyvtárra nézve ismét figyelembe veendő segély és támaszul fognak a közvetlen közelben levő főiskolai szertárak és könyvtár szolgálni. Az I. fedezet egyes tételeire vonatkozólag pedig: 1. Számításba veendő volt a nőnövelde czéljára alapítványok tétele és adományozás utján eddig összegyűlt 20000 frt 5"i0 1000 írt kamata, a mi, az alapítvány levelek is 5°|0-ra szólván, teljesen biztos és reális jövedelemnek tekinthető. És pedig a gyűlt összeget teljes egészében kellett felvenni, mert a fentebb előadottak és a kapcsolatos költségvetés a legnagyobb mértékben valólaszinüvé teszik ugyan a nőnöveldének Pápán egyházkerületünk egyházainak további megterheltetése nélkül felállithatását, de egyúttal teljes mértékben feltételezik minden rendelkezésre álló forrásnak ide fordítását, lígy hogy az amúgy sem gazdag alap esetleges megosztása vagy részben viszszatartása az ügyre könnyen végzetessé válhatnék, 2. A tandíj, hasonlóan a miskolczi leánynöveldében fizetendóhöz, 24 ítra vétetett fel, a mi tekintettel arra, hogy a polg. leányiskola tandíja itt Pápán a franczia nyelvével együtt 17 irtot tesz, magasnak nem tekinthető s a csekély 7 ft különbözetért bőven kárpótlást nyújt a felsőbb leányiskolának a nőnevelés czéljaira a polgárinál sokkal alkalmasabb berendezése, a mi a helybeli