Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-06-25 / 26. szám

439

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

440

szivén viseli sorsukat, de máskép nem segíthet rajtuk, mintha aláírják a kötelezvényeket, mert az a kegyetlen Kollonics minden áron el akarja veszíteni mindnyájukat. Pedig mindez csak hamis tettetés volt, mert a közben nem szűnt meg a királynál azon munkálni, hogy az elitéit ártatlanok kérvényeit figyelembe ne vegyék, hanem inkább erősítsék meg az Ítéletet s szolgáltassák ki őket az ő és főpapi társai rendelkezése alá. Már ekkor kezdték emlegetni ő és munkatársai, hogy az ellenszegülő lelkészeket, kik semmi módon sem akarnak aláírni, eladják a spanyol tengeri gályákra gályarabszolgáknak, a kik ott a hajófenékben padokhoz lánczolva húzzák az evezőt.

T)e minthogy sem szép szó, sem vendéglés, sem ijesztgetés nem akarták megtenni a kívánt hatást, idején valónak látták megmutatni az elitéltek előtt, hogy az engedetlenekkel szemben a keményebb eszközöktől sem riadnak ám vissza. Kollonics püspök eltávozik Pozsonyból, hogy számukra alkalmas börtönök után nézzen. Május 5-én, tehát egy hónappal elitéltetésük után, sokféle bántalmazás között összeírják és számbaveszik őket. Ugyanekkor közülük az öt legveszedelmesebbbet, kiket a többiek legfőbb bátorítóínak tartottak, bilincsekbe verve tömlöczbe vetették mintegy a többiek rettentésére, hogy megmutassák, milyen sors várakozik reájuk.

Az üldözöttek ekkor Ampringer Gáspárhoz, Magyarországnak Pozsonyban székelő német kormányzójához fordultak támogatásért. De ez — mint egykor Pilátus — azt felelte, hogy valamint eddig nem folyt be ügyükbe, bár mennyire ösztönözték is, úgy ezután is tartózkodik minden beavatkozástól. Óhajtaná ugyan apostoli módon az egész világot katholikus hitre téríteni, de az ilyen jézsuita eljárást nem helyesli. Tehát még ez a zord lelkű német katona is elitélte a magyar főpapok lelketlen eljárását; de annyi lelki erő már nem volt benne, hogy mert, vagy akart volna közbe lépni az ártatlanok érdekében.

Ne gondoljuk azonban, hogy mindenkitől végkép elhagyatva, elfeledve voltak. A jó Istenen kívül árván maradt gyülekezeteik is szorongó szívvel lesték sorsuk szomorú folyását. Örömest megtettek volna értük bármit, csakhogy azokban a kegyetlen időkben a protestánsoknak még kérni sem igen volt szabad valamit, mert még a kérést is Min számba vették tőlük. Mégis fölkeresték könyörgéseikkel az egyes tekintélyesebb embereket. De eredmény nélkül, mert a hatalmas főpapok föltétlenül uralkodtak a vakbuzgó király lelkén s igy e papok törekvése ellen senki sem mert szót emelni. Gr. Forgách Adám, ki a rendk. törvényszéknek tagja volt ugyan, de ott ki merte mondani, hogy ártatlanoknak tartja ezeket a lelkészeket és tanítókat az összeesküvéstől, mikor közbenjárásáért esedeztek a gyülekezetek, egyszer őszintén föltárta a helyzetet: ,.Hagyjatok nekem békét, — úgymond —, az Istenre kérlek, mert bizony magam sem vagyok biztos, hogy, ha értetek a számat csak felnyitom is, nem fognak-e azonnal lázadónak nyilvánítani és bebörtönözni." Semmi sem mutatja jobban a főpapoknak korlátlan hatalmát, mint Kollonics püspöknek egy nyilatkozata, melyet már előbb tett a lelkészek előtt, mikor hiába unszolta őket az aláírásra:

„Ti erősen bíztok a ti királytokban, de az ő gratiája soha nektek nem fog használni; mert adjon rólatok tizszer kegyelmes parancsolatot, én százszor megváltoztatom.“ (Folyt, köv.)

Könyvismertetés.

Kalászok az élet kenyeréhez: Különféle alkalmi beszédek gyűjteménye. Szerkesztik K. Tóth Kálmán debreczeni és Papp Károly budapesti ref. lelkészek. Megjelenik évenként 4-szer. Előfizetési ára egész évre 4 frt. Budapest, 1893. III. füzet 5379—406. lap 49—8.

Közölte már ezen becses Lapok tisztelt olvasóival a százszemü szerkesztő a Kalászok III. füzetének rövid tartalmát, s bizonyára lelkésztársaink legnagyobb része — vagyis miként már egy alkalommal megjegyeztük, a kiknek gyülekezetük építése szivükön fekszik — ott van a Kalászok előfizetőinek táborában s alkotott már magának véleményt az abban megjelent beszédekről, mindazonáltal az egyházi sajtónak kötelessége megbírálni a körébe eső s kiadott munkákat, hogy az irók termékeik irodalmi értékéről tájékozva legyenek, s lapjaink híven tükrözték visza mindazon eseményeket, melyek egyházi életünk mezején történtek. Ezen kötelességet óhajtjuk teljesíteni most is, midőn a Kalászokban megjelent beszédeket részletesen ismertetjük.

Keresztelési beszédekkel kezdődik a füzet. Az elsőt oly gyermek felett mondta Garzó Gyula „kit a nazarénusok befolyása miatt nem akartak megkereszteltetni.“ A született biblia magyarázó előhozott a gazdag tárházból minden fegyvert és meggyőzően levezette, hogy bölcsen cselekedtek a setétségben tapogatódzók, midőn a botránykozás köveit lábaik elől eltávolították s inkább az Urnák engedelmeskedtek, mint a tévelygő embereknek. Kitűnő alkalmi beszéd. Ugyanaz Antal Gáboré is „Újévnapján“ azon alkalomból, hogy egy buzgó egyháztag uj és díszes keresztelési kannát csináltatott ácsi ref. egyházunknak. Tehát kétszeresen alkalmi, s a nagytudományú szerző gyönyörűen alakította a kétféle jó alkalmat egy kitűnő beszéddé. Imádsága is Istenhez száll, lélekhez szól.

A Confirmatíói beszédek jőnek ezután, az első Petrí Elek-é, Róm. XII. 1. 2. alapigéről irt, szövegmagyarázó, világosító, a gyermeki értelemhez és érzelemhez közeledő kitűnő alkalmi beszéd. A bpesti szokás szerint azon alkalomra, ha a confirmandus gyermekek vizsgája és hiterősitése külön választatik. Lévay Lajos a Tóth Ferencz ösvényén haladva, írt egy confirmatiói ünnepet kezdő imádságot, kikérdezés előtt és a vizsgálat után mondandó megható szép beszédet. Ha Tóth Ferenczét száraznak, Révészét gyönyörűsége mellett nagyon hosszadalmasnak tartjuk: úgy a Lévay-é egy minden ízében sikerült beszéd, s bizonyára igen sokan lesznek, a kik használni fogják.

Esketési beszéd nyolcz van a füzetben, s azokat Er_ dély lánglelkű, apostoli buzgalmú püspökének Szász Domokosnak házi esketésnél mondott beszéde nyitja meg, egy nevéhez méltó ékes beszéd, mely Bőd Péter szavaiként, minden czifra nélkül van Írva; szívhez szóló, kedves, bárki által