Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-06-18 / 25. szám

419

DUNANTÜLI PROTESTÁNS LAP.

420

dania „A bevett és a törvényesen elismert vallásfelekezeteken kivíil állókról.“

Általában, bár tudom és érzem, mily csekély egyéniség vagyok ahhoz, hogy ily nagy, korszakalkotó javaslatot megbíráljak, a melynek minden szava nagy tudományi! és politikailag magas színvonalon álló egyének és testületek által megbiráltatott, mielőtt a nyilvánosság elé került , mégis meggyőződésem arra kényszerit, hogy kimondjam, miszerint csekély véleményem szerint a javaslat logikai szerkezete nem üti meg a kellő és a benne foglalt nagyszerű eszmék által megkívánt mértéket. Mert elsőben is a javaslat ezen kifejezései „bevett és törvényesen elismert“ semmiképen nem felelnek meg annak a fogalomnak, a mit jelenteni kívánnak. Hazánkban ugyanis, alkotmányjogunk és történelmünk tanúsítása szerint, nincsenek „bevett“, hanem vannak „törvényesen bevett“ vallások. Mert az 1608 ik évi és sok más törvény vette be a helvéthitvallásu és ágost. hitvallású evangélikusokat, az 1791. XXVII.. és más törvények a görögkeletieket, az 1848. XX. t. c. az unitáriusokat és majd egy megalkotandó törvényczik az izraelitákat. Ezek tehát törvényesen bevett vallásfelekezetek. Viszont a mely felekezetek a javaslatban „törvényesen elismerteknek vannak mondva^ nem lesznek törvényesen vagyis törvény által elismerve, hanem csak kormány-hatóságilag jóváhagyva, ha úgy tetszik, ministeríleg elismerve; mert vallásgyakorlatuk engedélyezése nem tartozik a törvényhozás egyetlen factorának hatáskörébe sem, még csak tudomásul vétel végett sem jelentendő be egyiknél sem.

De nem áll a kellő logikai alapon a javaslat a felosztás tekintetében sem. Mert, mellőzve a hosszas indokolást, és tekintetbe véve a fölebb említett fogalom tisztázást, a törvényjavaslat helyes felosztása alig lehet más, mint a következő:

I. Fejezet. Általános határozatok.

II. Fejezet. A törvényesen bevett vallásfelekezetekről.

III. Fejezet. A kormányhatóságilag elismert vallásfelekezetekről.

IV. A törvényesen bevett és a kormányhatóságilag elismert vallásfelekezeteken kívül állókról.

Annyival inkább fogalomszeriinek vélem e felosztást, mert én úgy képzelem a dolgot, hogy ha talán jövőben valamely kormányhatóságilag elismert uj felekezet tagjai megszaporodnak és a régebbi felekezetek jogaiban akarnak részesülni, a törvényhozás tényezőinek beleegyezésével országos törvény intézkedése folytán, törvényesen bevett f'elekezetté lehetnek. Mindezeket azonban nem azért hozom fel az értekezlet tisztelt tagjai előtt, hogy a javaslat logikai értéke felől tájékozva legyenek, hanem azért, mert a javaslatban levő homályosságtól vagy világosságtól, fogalmi tisztaságtól vagy zavartságtól ev. ref. felekezetűnknek fontos jogai függenek. A javaslat ugyanis a törvényesen elismert (recte kormányhatóságilag elismert) vallásfelekezetekről a 8. §. a) pontjában azt mondja, hogy „ingatlan vagyon szerzése csak imaházak, paplakok, iskolák és egyházi vagy iskolai alkalmazottak, részére szolgáló lakházak építéséhez szükséges telkekre s temetőkre szoritkozhatik.“ Ugyanazon § b) pontja azt mondja: „egyházi adó s egyéb szolgáltatások csak a jóváhagyott szervezeti szabályzat vagy az egyházközségi szabályokban meghatározott alapon és módon vethetők ki. Ezen szolgáltatások közigazgatási utón való behajtásának azonban nincs helye.

Már most a 6. §-ban a bevett vallásfelekezetekről az mondatván, hogy „a rájok vonatkozó jogszabályok, a mennyiben a jelen törvény rendelkezéseivel nem ellenkeznek, változatlanul fentartatnak, a bevett vallásfelekezetekről pedig külön fejezet nem intézkedvén, könnyen jöhetnek idők, midőn egyes hatóságok vagy bíróságok a törvényhozás minden külön intézkedése nélkül a törvény homályos szövegéből jogot vesznek maguknak arra, hogy ev. ref. egyházainknak a telki birtok szerzést megtiltják, vagy megakadályozzák, egyházi szolgáltatásaink közigazgatási utón való behajtását pedig megtagadják. Óhajtandó tehát, hogy a törvény e tekintetben világosabb legyen.

A mi a törvényjavaslat szellemét, lényegét illeti . . . az az igaz szabadelvüséget fejezi ki, megfelel a lelkiismeret-szabadságnak, a melyet evangeliomi egyházunk mindig hirdetett; méltán üdvözöljük tehát örömmel a javasjatot és óhajtanunk kell, hogy mielőbb törvénynyé váljék. Az iránt azonban nem lehet kétség, hogy e törvény életbeléptetése az egyházi fegyelmet nagyban lazítani fogja és a fegyelem kezelését meg nehezitendi. Mert úgy egyesek, mint egész gyülekezetek egyszerűen a törvényes formák megtartása, illetőleg uj név felvétele mellett kiléphetnek az egyház kötelékéből a nélkül, hogy belsőleg hitöket megtagadták volna, a nélkül, hogy más vallásfelekezethez áttértek volna, a nélkül, hogy a közvélemény előtt egyéni elismertetésök valamit veszítene. És a vagyoni terhektől való szabadulás vágya, a sértett ambitió, a bosszú és harag, a pártoskodás és viszszavonás, a felsőbb hatóságokkal való összeütközés félő, hogy sokakat eltántorít.

Még egy fontos tárg}^ van, a mire felhívni kívánom a t. értekezlet figyelmét, de a mely külön értekezés alakjában is előadható lévén, mivel nem akarok visszaélni a tagok becses türelmével, e tárgyat a tárgysorozat illető pontja alá helyezem át. Most egyelőre szivből üdvözölve az értekezlet megjelent tagjait, az értekezletet meguyitottnak nyilvánítom.

Antal Gábor.

Yégválasz Mosonyi urnák.

Nem czélom hosszasan foglalkozni nt. Mosonyi ur válaszával, mert hiszen czélomat, — t. i. hogy az egyházmegyei érdekeltség a csurgói gymn. pénzügygyei foglalkozzék — most már elértem, ott majd kellő irányban fog kibontakozni a Mosonyi ur két idevágó közleménye által egészen összekuszált ügy; — azonban, hogy az olvasó közönség mégis egészen félrevezetve ne legyen, — de meg azért is, hogy azon rész is, mely a pénzkezeléshez egy keveset ért, ki ne mosolyogjon bennünket szokatlan pénzkezelésünk miatt — egyes állításaira mégis reflektálnom kell. Illyennek találom legelsőben is legu-