Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-05-21 / 21. szám
365 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 366 TÁRCZA. Kanizsai Pálfi János élete vége. Megbocsát Révész Kálmán, hogy e lap 6. számában megjelent, közleményem ötletéből két hónappal ez előtt a pusztába kiáltott kérdésére: „hol volt és mit csinált Kanizsai P. János az 1637, illetőleg 1638-tól 1641-ig terjedő három, vagy négy éven át“ csak most adok visszhangot. Késedelmemnek kettős az oka. Az első tárgyi és abban leli magyarázatát, hogy jó magam is azok közé tartozom, a kik — úgy tapasztalom, nem kevesen — csak olvasói e lapnak a nélkül, hogy nevük az előfizetők sorában nyilván tartatnék. A másik alanyi. Vártam, hogy az illetékes történetbuvárok, a kikhez a kérdés intézve volt (ha jól tartom, nem régiben hárman-négyen is jelét adták apró közleményeikkel, vagy legalább állították, hogy foglalkoznak a dunántúli ref. egyházkerület XVII. század történetével) nem késnek megvilágítani a prot. nagy papok ez egyik legnagyobbjának Tóth Ferencz által homályban hagyott végnapjait. Eddig nem tették. Ha azok hallgatnak, a kiktől pontos és megbízható felvilágosítást várhatnánk, csekélységem joggal számíthat a szives olvasó bocsánatára, ha az Ariaduefonal, a melynek nyomán a homályból kivezethetni remélem, rövidnek és a vállalkozó vakmerősége merő vakságnak bizonyulna is. Igaza van Kassa buvárszellemü papjának, a ki egy azon jeles eredménynyel hoz elő iró asztalának rejtekeiből ót és újat, hogy tévedett, midőn azt hitte, hogy megtalálta az eltűnt Kanizsai Pálfi Jánost és pedig Nagyszombatban 1644-benu. De nincs igaza, a midőn ebben saját gyengeségét látja, mert ez az emberi lélek olyan gyarlóságának a következménye, a melyet bátran erényei közé számíthatunk. Nem egyéb ez, mint hódolat az igazi nagyság előtt, a melynek lényeges sajátsága, hogy e mellett mindenkit törpének, vagy meg sem lát, minden nagy és jeles dolgot annak tulajdonit, mig egy másik naiv szertelenségében félisteneket teremt, addig másrészt játszi kötődésében a pax hirdetőjének nevéből származtatná nemcsak csekélységem újságba csak most került, de tán még Kolos-Monostor ősi nevét is. Kanizsainak, a dunántúli ref. egyh. kerület sokat hányódott, kitűnő püspökének neve általánosan ismert, ilyen nevű nagyszombati ref. papról nem sokat tud a történelem; és minthogy erről a Kanizsairól abban az időben van említés, amidőn amannak a sorsára, a ki akkor még nem is lehetett valami nagyon öreg, sürü fátyol borul: Révész Kálmán feltevése— hátha egy személy a kettő — éppen nem indokolatlan. Ismeretes dolog, hogy Kanizsai elődje a püspöki székben, Pathai István Pápáról késő vénségében Belényesbe ment lakni; de ha Pálfi János meg nem őrzi onnét küldött levelét és a maga válaszát, ■esetleg ilyen forma combinatióval lehetne csak a két Pathai Istvánnak is személy azonosságára következtetni. Elismerés illeti Révész Kálmánt, hogy Lampe hamis útmutatása által nem engedte magát félrevezettetní és az itt gondatlanul másolt coinpilatort gondos egybevetéssel saját munkájából igazította meg. Az igazítás egészen helyes. Nagy-Szombatpan a XVÜ. század közepén nem Kanizsai János, annál kevésbbé Kanizsai P. János volt a ref. egyház papja, hanem Kanizsai Mihály, még pedig Kanizsai B. Mihály, nem superirtendéns, hanem senior. A mint ez kiviláglik abból a Nagy-Szombatban 1652. szept. 12. kelt leveléből, a melylyen ugyanazon év október 15.16. napjára kerületi közgyűlést hirdetett Farkasdra. A meghívó ilj'enformán hangzik: Tiszteletes Uraim és szeretett testvéreim az Urban! Minek utáuna a nagy kegyességü Istennek örök végzése folytán úgy tetszett, hogy ezt a mi tiszteletes presbyteriumunkat mind törvényesen választott püspökétől, mind annak helyettesétől megfoszsza és elöljáróinktól ebben a végzetes esztendőben mindnyájunkat elszakaszszon : a tiszteletes seniorok és conseníorok elvégezték, hogy közönséges zsinatot hívjunk egybe és abban összegyülekezvén, a szent lélek segítségével gondoskodjunk az apostol parancsolata szerint— 1. Tim. 3: 1—3 és Tit. 1: 7. — egy bizonyos, becsületes, istenfélő személy választásáról. Ezt a zsinatott okt. 15. és 16. Farkasdon fogjuk megtartani, a hol 14-én estefelé megérkezvén, az említett napokon, 15-én és 16-án jó Istenünk segítségével egyházi ügyeink felől tanácskozunk. Mely istenes munkánkban a szent lélek kegyelme segéljen. Amen. A vitatkozás tárgya az & két kérdés leend: 1. Vájjon Krisztus teste mindenütt jelen van-e? Tagadjuk. 2. Vájjon ugyan ez a test az úrvacsorái kenyérben és borban a maga valóságában jelen van-e és szájjal vétetik-e? Tagadjuk. Aláírás: conservus Michael B. Caniseus eonsenior“. Hát a püspök Kanizsai? Hova lett ő? Ki tudná kimutatni, hová lesz a (nyár melege, midőtt az év őszre jár? Vagy ki tudná megjelelni nyugvó helyét a sivatag vándorának, a ki hiába epedvén az üditó via egy csepje után, aléltan bukik a perzselő homokra? Kanizsai Pálfi János egész nagy lelkét belelehelte a. gondjaira bízott egyházkerület intézményeibe, azután bele fáradván a gyülölség mindent megemésztő lángja elleni küzdelembe, félre vonult, — előbb a píczi kis-komáromi parochiába pihenni (vagy más oka volt odamenetelének?), végre saját födele alá meghalni. Végzete hogy telt be, nem tudni, caret quia vate sacro. A jelek arra mutatnak, hogy élete végét hivatal nélkül töltötte s mortuus in exílio, mint Kocsi Csergő Bálintról Révész feljegyezte. Lehet, hogy úgy bántak vele is kís-komáromi beesäletes patronus urai, mint nehány évvel később a pataiak a szomszéd Dunamellék püspökével. Ezeket felkérvén & kerületi közgyűlés arra, hogy az új püspököt hozzák ki Tolnából a török torkából, hogy miként feleltek meg & hozzájuk kötött várakozásnak, igy adják elő a város elöljárói egy, 1657-ben Földvári János pestmegyei alispánhoz; intézett levelökben. „Engedelmeskedtünk a szent koronának, által hoztuk ő kegyelmét egy esztendeig való gazdálkodásunkra. Magunk embersége szerint ő kegyelmét
