Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-05-14 / 20. szám
341 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. Házassági reform. (Folytatás) A mi a házastársak elválását illeti, erre vonatkozólag mikor a farizeusok megkérdezték Jézust, hogy szabad-e embernek elbocsátani az ő feleségét akármi vétekéit, igy felelt: Hát nem olvastátok-e, hogy a teremtő az első teremtésben férfilat és asszonyt teremtett és azt mondotta, elhagyja az ember atyját, anyját és ragaszkodik az ő feleségéhez és ketten lesznek egy testté. Azért többé immár nem kettő, hanem egy test. Amit azért Isten egybeszerkesztett, azt ember el ne válassza.“ De mikor e semmi kivételt nem ismerő, kategorikus nyilatkozat után szinte elcsodálkozva kérdik a farizeusok: „miért parancsolta hát Mózes, hogy a férfiú elválásról való bizonyság levelet adjon az ő feleségének és azt elbocsássa — egy kivételt tesz Jézus s e kivétel a nő paráznasága. Ebben az esetben felbonthatónak mondja a házasságot e szavaival: valaki elbocsátandja feleségét, hanem ha paráznaságért és mást vészen, parázna lészen az; és a ki ok nélkül elbocsátott asszonyt vejénd feleségül, az is parázna lészen. (Máté ev. XIX. 3.) Bizonyára a házasság komolysága, a családi élet tisztasága érdekében tette e nyilatkozatot Jézus. Azonban e szavainak is ép úgy, mint azoknak, miket az esküvésről, vagy a méltatlan bántalmak elszenvedése tekintetében az arczul csapatosról, vagry a szívnek azon paráználkodásáról mondott, mikor a férfi aszszonyra tekint gonosz kívánságnak okából — e szavainak is a körülmények helyes mérlegelése adja meg igaz értelmét. A zsidók és pogányok ismeretes léhaságára, lelkiismeretlen könnyelműségére gondolva, röviden és határozottan körvonalozza a házassági viszonyt, a legszűkebbre szorítja az elválás határát; de mégis megengedi azt. — Hogy pedig az elválás alatt nem érthetett ágy- és asztaltól való elválasztást, eléggé világos ez abból, hogy a farizeusokhoz szólott s a zsidó törvények lebegtek szemei előtt. Ezek pedig az ág}7- és asztaltól való elválasztásról mit se tudnak. E szerint maga Jézus, az erkölcsiség legremekebb példányképe is megengedi a házasság teljes felbontását ott, a hol a kizárólagos életközösség megszűnt; a hol a házasság aljas hűtlenség által önmagában felbomlott. Midőn pedig azt mondja, hogy a ki ok nélkül elbocsátott asszonyt veend feleségül, az is parázna lészen, ebből következik, hogy a ki kellő okból elbocsátott DŐt vesz feleségül, tisztességes és törvényes viszonyt köt. Pál apostol is megengedi annak a férfinak, kit hitetlen neje elhagy, hogy uj házasságra lépjen. (I. Kor. VII: 12—15.) Az alapitó után indulva a keresztyének szigorú álláspontot foglaltak el a házasság komolyságát, erkölcsi tisztaságát és felbonthatatlanságát illetőleg. A pogányok erkölcsi lazaságát, melylyel tetszés szerint cserélték házastársaikat, csak úgy vélték megorvosolhatni, ha tiltják a házasok elválását a bibliai okokon kívül. Voltak köztük sokan, kik a másik túlságba estek. Némelyek a legszigorúbb önmegtartóztatásra kárhoztatták magukat s ezért a házas élettől elzárkóztak, mások meg ha házas életre léptek, az elválást bűnnek tartották. De bármilyen szigorúak voltak is az első keresztyé-342 nek a házasság felbontása körüli eljárásukban, még se apaszthatták le a pogányoknál ismeretes válóokokat. Úgy, hogy az V. század elején Asterius püspök még igy panaszolkodik : a féljek feleségeiket, mint a ruhát gyakran változtatják és a házasságokat oly gyakran és könnyen halmozzák egymásra, mint a városban a sátorokat. Theodosius császár idejében okot adott az elválásra a házasságtörés, gyilkosság, méregkeverés, felségárulás, lázadás, csalás, siiok feldulása. templomrablás, rablás, marhalopás, botrányos parázna élet, a házastárs élete elleni leselkedés; ezen okok miatt a feleség is kérhetett elválasztást. A férj ezen okokon kívül követelhette az elválást,, ha a nő férje engedelme nélkül lakmározik idegen férfiakkal, ha kellő ok nélkül a házon kívül éjszakázik, ha a circusba, színházba, versenytérre, viadaljátékba megy mulatni férje tilalma ellenére, ha más férfival fürdik, magzatát elűzi, kezét másnak ígéri. Ezen válási okok még\ Justinianus idejében is érvényben voltak. Csak a VI. századtól kezdve nyomul mindinkább és inkább előtérbe a felbonthatatlanság tana, de csak nagyon hosszú idő folytán tud általános érvényre jutni nyugoton. A közép korban még sok házasság bontatott fel papi közreműködéssel. Csakhogy már akkor se felbontásnak nevezték e ténykedést, hanem megsemmisítésnek, érvénytelenítésnek. Jó szolgálat fejében mindig talált és talál ma is a leleményes Róma olyan érvénytelenítő okot, mely a hosszú évek óta fennálló és senki által nem kifogásolható házasságot is semmissé, nem létezővé teszi. — Pl. Napoleon elválasztását azzal indokolták, hogy a megáldásnál nem volt jelen az illetékes pap *). A trienti zsinat mondta ki véglegesen, hogy az érvényesen kötött és elhált házasság felbonthatatlan. Jóllehet Erasmus is, kit kora első humanistájának tartanak, alapos bibliamagyarázat utján kimutatta, hogy a házasság házasságtörés által felbomlik. A prot. egyház elvetette a r. kath. egyháznak a házasság felbonthatatlanságáról szóló dogmáját, több más, a bibliából nem igazolható hittétellel együtt. A mint a történeti fejlődés mutatja, teljesen az evangyéliom és az ős keresztyénség szellemében járt el akkor is. Nem tekinti a házasságot Krisztustól rendelt sákramentomnak se, mert hisz sokkal előbb megvolt az már, mintsem hogy Krisztus rendelte volna. Újabban különben a r. kath. theologusok se mondják, hogy a házasságot Krisztus rendelte sákramentomul, hanem csak azt erősitgetik, hogy sákramentomi méltóságra emelte és isteni kegyelmet kötött hozzá. Ezért aztán a házasok az érdemei által szerzett kegyelem erejében szent életet élhetnek ** ***)).“ Hogy a házasság valóban kegyelemteljes állapot, azt Speil igy okolja meg: „hogyan ne lenne az kegyelemteljes, a mit Isten maga teszen ; ha Isten az, ki a házasfeleket egybeköti, akkor a házasság valódi kegyelemállapot — sákramentom *5*).“ Az ilyen állításra Kálvin e szavaival lehet legméltóbban megfelelni: hogy a házasság szentség legyen, nem elég annak Istentől való származást tulajdoni*) Hase, Polemika, 278. 1. **) XIII. Leo pápa beszédei és levelei. 81. 1. ***) Idézve Hasénál, 268 1. 4. j. 20*
